Hetvenedik születésnapját ünnepli Bács-Kiskun megye, melyet 1950. február 1-én alapítottak. Boldog 70. születésnapot kívánunk a megyének és az idén szintén 70 éves Bugac, Kömpöc, Kunbaracs, Tabdi, Újsolt településeknek is!

-Hirdetés-

Megyénk az 1950-es megyerendezés (mely a tanácsrendszer magyarországi bevezetését megalapozó közigazgatási területi reform egyik eleme volt) során jött létre. Északi felét az egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye déli része képezte, míg a déli sávját Bács-Bodrog vármegyétől örökölte, melyek egy-egy részének összevonása adta a Bács-Kiskun nevet.

Bács-Bodrog területe hajdan Bajától egészen Újvidékig tartott, a trianoni országcsonkítás után azonban csak a kisebb, északi része került Magyarországhoz. Felső-Bácska területe Baja székhellyel önálló megye maradt a két világháború között is, megőrizve a Bács-Bodrog nevet. Bács-Bodrog eredetileg maga is egy egyesített vármegye volt. A török hódoltság korában Bács és Bodrog lakossága jelentősen lecsökkent, így a XVIII. században összevonták őket. Közülük előbbi volt délre, utóbbi pedig északra; a kettő közötti határ nagyjából a mai Ferenc-csatorna vonalánál húzódott. A források alapján az eredeti Bács vármegyének egyetlen négyzetmétere sem tartozik már hozzánk és a névadó Bács vára is jó 80 km távolságban található a déli határtól, a népemlékezet azonban még rendszeresen használja a Bács megye kifejezést, e név él tovább a mai Bács-Kiskunban is. A természetföldrajzi szempontokat figyelembe véve Felső-Bácska a megye területén belül található, ahogyan azt az egyes határ közeli településnevek (Bácsalmás, Bácsbokod, Bácsszentgyörgy, Bácsszőlős) is jól tükrözik.

A Kiskun utótag a másik előd vármegye, Pest-Pilis-Solt-Kiskun nevéből adódik. Az elnevezésből látható, hogy ez a terület is többszörös összevonás eredményeként alakult ki. Ez a hatalmas kiterjedésű vármegye a Dunakanyartól egészen Baja határáig tartott, magában foglalva a Buda környékének és Duna-Tisza-közének jó részét. Az 1745-ös Jász-Kun Redemptio nyomán, az egykor szabad jász és kun közösség visszaszerezte ősi jogait, területi önigazgatását. Ezeket a Jász-Kun Kerületeket olvasztották be 1876-ban a török hódoltság kora óta létező Pest-Pilis-Solt vármegyébe, hozzáadva nevéhez a Kiskun utótagot is, utalva a Kiskunságra, melynek döntő része (a Pest megyeivé lett Kiskunlacháza kivételével) 1950-ben a vármegye déli részével együtt a mai Bács-Kiskunhoz került.

A megye településeinek közösségéhez 1996-ban Dunafalva, míg 1999-ben Tiszaug is csatlakozott, kialakítva Bács-Kiskun mai területét.

További érdekes részletek a megye történelméről, mindennapi életéről és hagyományairól
www.bacskiskun.hu

Forrás: Bács-Kiskun

MEGOSZTÁS