Kétszeresen is szép jubileumot ünnepelt a kiskőrösi Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borverseny március 13-án az István Borházban. 25 évvel ezelőtt valósította meg ötletét Kósa Gyula, s szervezte meg első versenyét. Néhány év alatt azonban kinőtte magát, valamint új lehetőség után nézett az ötletgazda. Így találkozott Csengődi Istvánnal, az István Borház tulajdonosával, aki örömmel vállalta át a házigazda szerepét – ennek immár 20 éve.

A XXV. Jubileumi Kadarka Nagydíj Borversenyen a szervezők az utóbbi napok új kihívásaira tekintettel, valamint a kihirdetett veszélyhelyzetnek megfelelően magas felkészültséggel, a higiéniai kritériumok szem előtt tartásával, kihelyezett kézfertőtlenítőkkel és folyamatos fertőtlenítéssel ügyeltek a tisztasági szempontok maximális betartására.

-Hirdetés-

A vendégek pontos és szigorú nyilvántartásával biztosították a limitált létszámot, és felhívták a figyelmet a közvetlen kontaktus kerülésére. Nagy térben és több helyiségben, kis létszámú meghívott vendéggel, családias hangulatban bonyolították le a rendezvényt.

Az ismert nehézségek ellenére megtisztelte jelenlétével az eseményt Rideg László (Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnöke), mint a rendezvény Társadalmi fővédnöke.
A rendezvény során a csúcsbizottság tagjai voltak Légli Ottó (Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke), a Borverseny elnöke, Frittmann János (Magyar Borakadémia alelnöke, Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alelnöke), aki vállalta a Szakmai fővédnöki tisztet, s a Csúcsbizottság elnöki feladatait is, valamint Koch Csaba (Hajós-Bajai Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, Év Bortermelője 2019), és Kósa Gyula, a rendezvény ötletgazdája. A későbbiekben a csúcsbizottság kiegészült a borbíráló bizottságok elnökeivel, valamint Csengődi István főszervezővel, és együtt választották ki a Nagydíjas Kadarkát a 8 legszebbnek ítélt bor közül. A bizottságok listája részletesen megtekinthetőek ide kattintva.

A Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Iskola borász tanulója Maráz Annabella Kadarka siller bora aranyérmes lett

A korábbi évekhez hasonlóan szép számú minta érkezett: 110-ből 92 Kadarka bor, valamint 18 Kadarka házasítás volt. A tételek között a Magyarországin kívül Bulgáriából, Szerbiából és Szlovákiából érkeztek borok.
A Kadarka Nagydíjat az M.R. Vinogradi Szerbiai vállakozás 2015-ös évjáratú Szabadka-Horgosi homokvidéki Fantazija nevű Kadarka bora nyerte.
A II. legszebb Kadarka címmel az Umenhoffer Pince 2019-es Hajós-Bajai Fehér Kadarkáját tünették ki.
A III. legszebb Kadarka címet Gere Tamás & Zsolt Pincészete kapta 2017-es Villányi Kadarka dűlőválogatás boráért.
Kiemelt figyelmet kapott Maráz Annabella 2019-es Kadarka siller bora, mely szintén aranyéremmel végzett. Annabella a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Iskola borász tanulója.
Díjazottak voltak még a Szentpéteri Borpince, István Borház, Martinkovics Tibor, Koch Csaba, Toronyi György, Prantner Pince, valamint a Császár Pince. A részletes eredmények ide kattintva megismerhetőek. A különdíjazottak névsorát itt találják. 

A bírálat közben a VIP vendégek meghallgatták Dr. Németh Krisztina (Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa) “A klímaváltozás hatása az alföldi szőlőtermesztésre” címmel tartott vitaindító előadását.
Ezt követően Filus János (Hegyközségek Nemzeti Tanácsa Felügyelő Bizottságának tagja) “A szőlő- és borágazat lehetőségei a 2019. évi szüret tükrében” címmel adta elő gondolatait.
A konferencia közben a hallgatóság különböző borvidékekről származó Kadarka borokat és pezsgőt kóstolhatott, miközben a kiállítók termékeit tekinthették meg a szomszédos teremben és az udvaron. Az eredményhirdetés Frittmann János záró értékelésével kezdődött, majd ezt követően adták át az okleveleket és a különdíjakat.

A verseny részletes statisztikája elérhető az alábbi linken keresztül.

Fotók: Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (76 db kép)
MEGOSZTÁS