Írta: vira

A Magyar Honvédség katonái fertőtlenítést végeztek a Filadelfia Integrált Szociális Intézményben, mely munkáról Opauszki György intézményvezetővel beszélgettem. 

Országosan végzik az idősotthonoknak a fertőtlenítését, így Önöknél is sor került rá a mai napon. Mikor történt a kapcsolatfelvétel?

Én már tudomást szereztem egyházi és társegyházi módszertani intézményeken keresztül, hogy kezdik a fertőtlenítéseket. A Honvédelmi Minisztérium, illetve a miniszter értesíti ki az intézményvezetőket, hogy a fertőtlenítő munkálatok előtt 48 órával fel fognak keresni. Ez valóban így is történt: hívtak, emailt küldtek, felkérést, kijelölést és az eljárásrendet is a rendelkezésünkre bocsátották.

-Hirdetés-

Elküldték a vegyszerek biztonsági adatlapját, illetve egy kontaktszemély elérhetőségeit is, aki a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél szolgál. Nagyon jó volt, hogy lehetőséget adtak a kérdezésnek. Mit és hogyan csináljuk, mikor jönnek stb.

Opauszki György, intézményvezető

Rugalmasak is voltak, hiszen eredetileg reggel 7 órára érkeztek volna hozzánk, nagyon sokszor visszatelefonáltak, hogy minden rendben van-e így, nem ütközik-e akadályba a betervezett munkálat. Annyit kértünk, hogy reggel 8 órakor kezdjék el, amit nagyon készségesen elfogadtak és módosították az időpontot. Rákérdeztek, hogy van-e olyan helyiség, ahol fertőző, elkülönített, izolált beteg van. Véleményem szerint nagyon jó eljárásrend szerint működik a honvédség. Ha ötször hívtam őket, akkor ötször válaszoltak.

Tehát jó volt velük dolgozni, és ezúton is köszönöm a munkájukat.

Az intézmény részéről milyen felkészülést igényelt?

Nagy a lakólétszám az esetünkben: 120 lakója van az intézménynek, ebből több, mint 20 fő teljesen fekvőbeteg és körülbelül 30 fő mozgáskorlátozott. Át kellett gondolnunk, hogy melyik időszakban, esetlegesen akár 2 szakaszban történjen a fertőtlenítés. Az első szakasz után szellőztetnek, így oda-vissza költözhetnek a lakók. Át kellett szerveznünk a konyhai működést is, hiszen teljesen áramtalanították az épületet. Ezáltal nincs lift, nincs konyhatechnológia, nincs gázzsámoly és melegvíz, így nincs fürdetés sem.

Ezért ez a munka teljes leállást eredményez egy erős fél napig.

Elsőként tájékoztattuk a dolgozóinkat, hogy megértsék mi is fog történni. Mindegyik munkavállalókban rögzüljön, hogy nem azért történnek ezek az óvintézkedések, mert vírusos beteg van az intézményben. A második nap végére mindenkiben nagy izgalom lett úrrá. Tehát a kollégák jól álltak hozzá.

Értesítettük a Tűzoltóságot, mivel a tűzjelzőközpont nem működik, valamint ugyanígy jártunk el a kórház tekintetében is: van lakónk, aki kórházi ellátásban van, őt a lehetőség szerint a mai napon ne küldjék haza, mert nem tudjuk fogadni. Ők is nagyon készségesen álltak hozzánk és rögtön megértették ezt az üggyel járó problémát.Ugyanakkor felkerestük a betegszállítókat is, hogy véletlenül se ültessenek be beteget, aki ma jönne haza fekvőbeteg intézményből.

Tehát sok-sok apró kis részletre kellett figyelnünk. Előző napon konzultáltam egy másik kollégával, aki által vezetett intézményt már fertőtlenítették. Elmondta a tapasztalatait, hogy mire is figyeljünk oda. Például az alkoholos filces feliratot oldja a katonák által használt vegyszer. Megbeszéltük, hogy a televízióra, számítógépre és monitorra van-e hatása, takarjuk-e le adott esetben.

A mai napon korábban jöttek be a munkatársaink, volt olyan, aki már ½ 5-kor itt volt, hogy előkészítse a reggelit. A konyhánk kiköltözött egy ideiglenes telephelyre, ezáltal nem hideg étel lesz délben, hiszen tudtuk, hogy nálunk addigra nem fognak végezni.

Katonai konvoj a lakóotthon előtt

Ez az első komoly kiürítés esetünkben, bár minden évben szoktuk gyakorolni ezt, hiszen a Tűzoltóság folyamatosan teszteli, hogy mennyi idő alatt tudjuk elhagyni az intézményt egy esetleges vészhelyzet esetén.

Ellenőriznünk kellett apró részletekig mindent. Például mozognak-e az ágyak, minden ajtó, így a menekülési ajtó is nyílik-e, ott van-e a kulcs benne. Valamit háromszor is ellenőriztünk, de még az utolsó katonai bejárásnál is találtunk kint tisztasági papírt, vagy éppen fogkefét. Értesítettük a szomszédokat is, hogy ne ijedjenek meg, hiszen nem tudhattam milyen járművekkel érkeznek a katonák.

Nekünk ez óriási segítség, hiszen ilyen mélységű és ennyire kiterjedt fertőtlenítés még nem is volt az otthon környékén.

Ezúton szeretném megköszönni a munkatársaim, így a mosodások, takarítók, nővérek, konyhások, karbantartók, a foglalkoztatók és a lelkigondozók hozzáállását, kreativitását és szorgalmát, melyet ebben a különleges helyzetben tanúsítottak.

Vegyszeres fertőtlenítést végeznek?

Igen. Az egyik, egy alkohol-alapú párolgó szer, melyet nagy töménységben szórnak fel a felületre. A másikkal, egy klóralapú vegyi anyaggal a vizes helyiségeket fertőtlenítik, amit utána a munkatársainkkal még le is takarítunk a megfelelő behatási idő után. Így a lakók véletlenül sem tudnak érintkezni ezzel az anyaggal. Az összes fürdőszobát lemossuk és takarítjuk.

Hogy érintette ez a lakókat? Milyen volt a fogadtatás?

Nagyon aranyosak voltak, kicsit olyanok, mint a gyerekek az osztálykirándulások előtt. Már volt, aki 5 órától az ágy szélén ült, hogy ő már indulna. 40 lakót vittünk át fogyatékos nappali ellátás helyszínére, ami a mellettünk lévő épületben van. Ott is be tudjuk tartani a szabályokat: legalább 2 méterre ülnek egymástól a lakók, egy asztalnál csak ketten. Van egy szép kis kert is, vittünk oda párnákat és ülőalkalmatosságokat is, így ki tudnak ülni a napra egy kicsit. Tehát összességében jól fogadták. Van, akinek ez izgalmas, mert elmondása szerint nem látott katonát a néphadsereg megszűnése óta.

Kiss Tamás

MEGOSZTÁS