Március közepe óta csendes a keceli II. János Pál Általános Iskola minden padja, elhagyta a sok diák apraja-nagyja. Szerencsére nem tudunk koronavírusos betegről, de a tanulás bizony nagy erőfeszítésébe kerül diáknak, tanárnak, szülőnek egyaránt. Még nehezebb egy versenyre felkészülni, még több egyéni kitartást, szorgalmat, gyakorlást kíván.

-Hirdetés-

Az országos karantén ellenére ebben a tanévben is megrendezték a nyolcadikos tanulók legrangosabb fizikaversenyét – az Öveges József Kárpát-medencei Fizikaversenyt -, melyre határon túl és innen összesen 1067 diák nevezett – nyilatkozta hírportálunknak Tusori Tibor pedagógus.

Az első fordulóból a legjobb 390 tanulót szokás a megyei megmérettetésre behívni, de az idén online feladatok vártak a versenyzőkre. A tesztkérdések, számításos- és elméleti feladatok megoldásában Suhajda Botond 8.a osztályos tanuló jeleskedett, aki a megyei 3. helyezéssel kivívta a jogot az országos döntőbe jutásra.

Suhajda Botond (középen) és diáktársai érdeklődve figyelik a bemutató kísérletet

Ezzel az eredménnyel folytatódik a keceli diákok fizika sikere, hiszen tavaly Stenczel László jutott az országos döntőbe, ahol a 19. helyet szerezte meg.  Akkor a háromnapos versengés a Révai Miklós Gimnázium dísztermében megrendezett ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, ahol köszöntötték a versenyzőket az ország fizika szaktekintélyei, többek között professzor Dr. Sólyom Jenő az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöke és Dr. Farkas Zsuzsanna PhD Főiskolai Tanár. A verseny első részében egy optikai kísérlet megfigyelése és pontos elemzése, majd egy elektromosság mérési gyakorlat műszeres elvégzése volt a feladat. Ezt követték a számításos feladatok. Ezen kívül 13 teszt-típusú kérdés és egy fizikatörténeti feladatsor okozott nem kis fejtörést a jövő mérnökeinek.

Stenczel László és felkészítő tanára Tusori Tibor

A versengés mellett a szervezők igyekeztek felejthetetlen élményt nyújtani egy kis városnézéssel, majd az éjszakába nyúló fizikai látványos előadásokkal, melyet többek között Hartlein Károly és Tóth Pál tanár urak tartottak, a Budapesti Műszaki Egyetem előadói. A fantasztikus előadásokon kísérleteket láthattak folyékony nitrogénnel, napelemekkel, nagyfeszültségű transzformátorokkal. Nikola Tesla munkásságának emléket állítva Pál Zoltán tanár úr előadásában 30 ezer voltos nagyfeszültséget foghattak a gyerekek, melyről megtudhatták, hogy ha kellően magas a frekvenciája, akkor nem életveszélyes. Plazmagömböt és látványos kisülési csöveket csodálhattak az éjszakai sötétben, valamint megtudhatták, hogy a villámcsapás helyszínét páros lábbal ugrálva érdemes elhagyni. Az egyik délután látogatást tettek a győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központban, ahol újabb kísérleteket láthattak és testközelben próbálgathatták az Audi gyár közlekedési eszközeit. Meglátogatták a Jedlik Ányos Múzeumot, ahol kipróbálhatták a Jedlik-féle ősgenerátort és megcsodálhatták a szódavizes szökőkutat, melyet a szódavíz feltalálójának emlékére állított Győr városa.

Idén május 26-án a karantén miatt újszerű köntösben, interneten keresztül zajlik a döntő forduló.  Szurkoljunk együtt Botondnak! 

MEGOSZTÁS