Barátságos otthon, kedves óvó néni fogadott, amikor nyugdíjba vonulása alkalmából felkerestem Horvátné Gyöngyösi Évát, hogy meséljen nekem pedagógus múltjáról.
Milyen indíttatásból választotta az óvónői pályát?
-Igazából régész akartam lenni, mert tíz éves koromtól amolyan könyvmoly voltam. Később született egy kishúgom, és édesanyám munkája miatt nagyobbik húgommal sokat voltunk vele. Mi hordtuk óvodába, sokat vigyáztunk rá. Ekkor már tanárnő akartam lenni. Emlékszem, hogy az óvónőképzőbe Baján, amikor a felvételin ültem ott a folyosón, egyszer csak rádöbbentem, hogy én nem akarok tanár lenni. Módosítottam a felvételi kérelmemet és óvónőnek jelentkeztem. Még a húgomnak is voltam óvó nénije nyári gyakorlaton. Így lettem negyven éve óvónő. Először egy évet Gátéren töltöttem, majd 1984-ig Kecskeméten voltam. Közben a férjemmel építettünk itt Kiskőrösön házat, végül ide költöztünk, mert ő már itt tanított az akkori ipari iskolában. Az Árpád úti óvodába kerültem és ott is maradtam 36 évig. Én vagyok az egyetlen, aki ilyen sokáig ott dolgozott.
Mi segítette az első évek nehézségeit leküzdeni?
-Gátér egy kicsiny kis falu, az ottani élet Kecskemét után nekem teljesen más volt. Mint pedagógusra felnéztek rám, akkoriban még tisztelték az óvó nénit, mind a felnőttek és a gyermekek is. Hagytak kibontakozni, így sokat tanulhattam.
Emlékezetes pillanat szinte minden nap adódik a gyerekek között, tudna mesélni egyet?
-Az első csoport búcsúztatása az Imaházban igen érzelmesre sikerült, annyira sírtam, hogy nem tudtam felolvasni a névsort. Előtte ilyen nem nagyon volt, a váltás miatt, ami az egyházi óvodát jelenti, igen sokat voltam ezzel a csoporttal és a szívemhez nőttek. Voltak nehéz pillanatok is… mindkét gyermekem születése után rövid időn belül vissza kellett mennem dolgozni, ha meg akartam tartani az állásom.
Ön szerint mitől jó egy óvónő?
-Fontos, hogy elhivatott legyen és egy kicsit flúgos, mert sokszor előbbre helyezzük, amit nem kellene, és a problémáinkat is hazavisszük. Viszont mivel férjem is pedagógus, szerencsések lehetünk, hogy nagyon jól ki tudtuk beszélni a munkahelyi gondokat. Aki nem tudja kibeszélni magát, az nagyon hamar belefásul, és kiég. Ismerjük fel, hogy ha eljön az az idő, amikor már nem vagyunk annyira türelmesek, vagy nincs bennünk annyi elán, akkor abba kell hagyni. Nagyon tudunk kötődni a gyerekekhez, de nem szabad senkit sem megkülönböztetni. Nagyon fontos, hogy minden kisgyermek egyforma, nem szabad azt nézni, hogy honnan jött.
Milyen tervei vannak nyugdíjas éveire?
-Igazából fel sem tudom sorolni. Festünk, nyaralót szépítünk, minden javítást mi csinálunk meg a házban és a kertben is. Sokat olvasok és televíziót nézek, mert vannak történelmi sorozatok, amiket szeretek. Zenehallgatás, keresztrejtvény sem maradhat el. Végül, pedig hamarosan nagyszülők leszünk. Nem szoktunk unatkozni sosem. Bevallom, azért nagyon hiányoznak a gyerekek és a munkatársaim is.
Mit tanácsol a mostani pályakezdőknek?
-Sok tanuló volt már mellettem az évek során, akik gyakorlati időt töltöttek az óvodában. Talán a türelmet emelném ki leginkább, hogy sose veszítsék el a fejüket. A gyermeknek meg kell érteni, hogy mit miért csináljon, és ezt magától csinálja és ne azért, mert rá van kényszerítve. Ez nem egy olyan szakma, ahol előre lehet jutni a ranglétrán, aki óvónő akar lenni, az maradjon az óvodában és a legfontosabb legyen neki a játék, a mese és a gyerekek. Kívánom, hogy legyen minél több óvónő.
B.M
