A Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgász Egyesület június 20-án szokásos, éves környezetvédelmi napját rendezte meg. Az egyesület szervezésében meghirdetett programra mintegy 60 tagtárs jött el, hogy szebbé tegyék a vízpartot.

Az egyesület alelnöke Ungvári Ferenc elmondta, hogy az ilyen programokkal is még inkább közkedveltté, egyre népszerűbbé szeretnék tenni a Vadkerti-tavat. Az elmúlt években komoly munkával sikerült kialakítaniuk a központi csónakkikötőtől kezdődően egy olyan partszakaszt, amelyet most már nem csak a horgászok, hanem a sétálók, pihenni vágyók is nagy előszeretettel látogatnak.

Ungvári Ferenc (a képen balra)
-Hirdetés-

A környezetvédelmi nap reggel 7 órakor kezdődött és az aktív résztvevőknek köszönhetően néhány óra alatt elvégezték a tervezett munkálatokat. A strand területének kivételével szinte a tejes partszakaszon végrehajtottak fűnyírást, összeszedték a szemetet. Mindezek mellett a horgászállásokat is kitakarították a nádtól és a hínártól, valamint szükség esetén elegyengették a talajt is. A nap során az idősebb fák gallyazását is elvégezték. A felgyülemlett nagy mennyiségű zöld hulladékot két tagtárs traktorjának a segítségével hordták el a területről. A tapasztalatok szerint a kihelyezett hulladéktárolókat megfelelően használják a horgászok és a tópartot látogatók, mert csekély mennyiségű szemetet kellett csak összegyűjteniük. Meg kell jegyezni, hogy a horgász házirend szerint szemetes helyen a horgászatot elkezdeni tilos!

A tervek között szerepelt, hogy a kültéri fa padokat és asztalokat is lefestik, de az esős időjárás miatt ezt egy későbbi időpontban fogják végrehajtani.
Tájékoztató táblákat is elhelyeztek a vízparton, amely felhívja a figyelmet arra, hogy hol lehet fürdeni vagy horgászni. Az egyesület megállapodást kötött az önkormányzattal arról, hogy a horgász partszakaszon fürödni és kutyát a vízbe engedni tilos! Azonban az igények miatt kialakítottak egy kutyafürdető helyet is a Bócsai-kifolyónál, amelyet táblával is jeleznek az oda ellátogatóknak.

A járványhelyzet miatt a versenyszakaszon található közösségi téren olyan mobil illemhely került kihelyezésre, amelyben fertőtlenítő folyadékos kézmosó van és hetente kerül ürítésre.
Az egyesület a tóparton saját gépei használatával nyírja a füvet a halőrök segítségével és a nyár folyamán még a tervek között szerepel, hogy a versenypálya teljes szakaszán napelemes LED világító testeket helyeznek majd el.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS