A legtutibb programokat válogatták össze, és számos meglepetéssel készültek Soltvadkerten, a Birkózó Napközis Tábor kisiskolásai számára az elmúlt napokban.

Minden reggel vidám, játékos koordinációs tornával kezdtek, amit finom ebéd követett és délutánonként mindig más-más meglepetés program várta a résztvevőket. A táborozásról Kozák IstvánKozi – edzőt kérdeztük.

Az elmúlt napokban tartottatok gyerektábort a kisiskolásoknak. Miben volt ez a régi és miben lett új?

A programok nagyrészt maradtak a régiek. Úgy érzem, hogy azért szakmailag történt változás. Például folyamatosabbak, pörgősebbek és sokoldalúbbak lettek a játékok. A célunk a gyermekek szórakoztatása, hogy jól érezzék magukat, mindezt úgy, hogy próbálunk koordinációs, erő-állóképességi tornákat is belecsempészni.

Kozi ismerteti a következő játékos feladatot

Programok? Mivel készültettek?

-Hirdetés-

Délelőttönként a birkózó termünkben voltak különféle, a gyerekek által nagyon közkedvelt játékok. Így, hogy többen voltunk a tornák is változatosabbra sikerültek, mert mindenki – segítő edzők – felkészült előző este, és mindig más tartotta a gyakorlatokat, ezen kívül voltak különféle játékok.
Utána ebédeltünk az iskolában, hozzá teszem, hogy mindenki jóízűen evett minden nap, nagyon finomak voltak az ételek.

A délutánjaink is igazán változatosak voltak. Hétfőn az általános iskola focipályáján Takács Gyula testnevelő tanár tartott rendhagyó foglalkozást a gyerekeknek, amit ezúton is köszönünk  neki.
Kedden Frittmann Zoltán és Müller Gábor segédletével terepjárózni mentünk. Igazi Off-Road feelingben volt részük! Köszönjük nekik felajánlásukat, hogy saját autóval biztosították a gyerekeknek ezt az élményt.
A Tavirózsa Családi Fitness és Kalandparkban töltöttük a szerda délutánt a hely adta lehetőségeket használva. A nap fénypontja Tóth István Csitta ízletes palacsintái voltak.

Köszönet  Csittának a palacsintákért

Köszönjük Lakatos Attilának, aki csütörtökön hívott meg az Attila Ranch-ra ahol a gyerekek medencézhettek és ping-pongozhattak, kellemes, nyugodt környezetben a friss levegőn.
Utolsó napunkra a Szent Korona Cukrászda meghívása tette fel az egész hetes tábori együttlétre a koronát, amit köszönünk szépen a Szervánszky családnak. Levezetésnek a focipályán építettünk exatlon pályát, és ott mérhették össze ügyességüket a gyerekek.

Véleményed szerint hogy tetszett a gyerekeknek?

Igazán meg vagyok elégedve velük, roppant fegyelmezetten viselkedtek. Nagyon élveztek minden programot. Már most kaptuk a visszajelzéseket, hogy jövőre is szeretnének jönni.

Kik segítettek a megvalósításban?

Segítségemre voltak a soltvadkerti birkózók közül Müller Petra, Virág Zsófia, Lakatos Árpád és Frittmann Gergő. Akik komolyan készültek és nagyon sokat segítettek. Edzést tartottak valamint játékokat találtak ki és még sorolhatnám. Le a kalappal előttük!

Még két táborozási lehetőséggel készülünk a következő két hétben. Jövő héten ovisoknak, utána megint kisiskolásoknak. Lesznek programváltozások is, várjuk még a jelentkezőket, lehet csatlakozni az utolsó pillanatig!

Kovács Gyula

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (55 db kép)
MEGOSZTÁS