Igazán különleges alkotásokat készíthettek azok a kisiskolások, akik június utolsó hetében részt vettek a Tarkabarka Játszóház és Családi Bölcsőde által szervezett kreatív táborban, melyet a NEA-TF-20-0-V-0871 számú pályázat támogatásával még színvonalasabbá tudtak tenni.

-Hirdetés-

Mint Harangozóné Balogh Zsókától megtudtuk az anyagköltségek mindig nagyon magasak, ezekben a táborokban, és az étkeztetésre is maximálisan odafigyelnek, hiszen közösségben, a sok alkotás, tevékeny programok után, a gyerekek hatalmas étvággyal ülnek asztalhoz.

Ez a tavasz és a nyár mindenkinek más, mint a megszokott. Olyan dolgok történtek, amiket sosem gondoltunk, olyan változások jöttek az életünkben, amit sosem tapasztaltunk. Sokáig úgy gondoltam, hogy nem is lesznek táborok. Titokban reménykedtem és valamennyire próbáltam szervezni iskolás korosztálynak táborokat, bízva abban, hogy a korlátozások enyhülni fognak. Több éve próbálkoztunk pályázni, és most végre sikerült. Nagyon hálás vagyok, hogy a végén mégiscsak minden jól alakult-számolt be hírportálunknak a tábor vezetője.

A kisbútor festő kreatív táborban igazán különleges dolgokat készíthettek a gyerekek, melyet a vintage stílusra építettek fel, de abban is különleges volt, hogy egy külsős szakmai vezető tartotta a foglalkozásokat. Az elkészített használati, vagy dísztárgyak fa alapúak, ezeket festették, díszítették különböző technikákkal. Előkerült a levegőre száradó gyurma, vagy a krétafesték. A stílust, mint ötletet adták a gyerekeknek, de mindenki önállóan gondolta ki, milyen mintát, színeket, fog alkalmazni. Egy széket, egy órát, két képet, táskát, egy manóházat, és egy táskát vihettek haza a tábor végén. A manóház még titkos tartalmakat is rejthet, mert lecsavarható a teteje, így a belsejében megbújhatnak a kincsek. A táborozók a pihenőidőkben is remekül szórakoztak a játszóház játékaival, és egy strandnap is belefért a programok közé.

Berkecz Mónika

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (47 db kép)
MEGOSZTÁS