A tartós harminc fok feletti hőmérséklet hozza magával a strandok és a vízpartok témáját. Már tél végén tele van az internet a „ha most belevágsz, nyárra bomba-alakod lesz” típusú hirdetésekkel. Hazudnánk, ha azt mondanánk, soha nem kísért meg bennünket a gondolat, milyen jó lenne egészséges étkezés és sport nélkül lefogyni. Ha ez stressz és betegség nélkül is sikerülne, az tényleg vágyaink netovábbja lenne.
Anya vagyok, pontosan ismerem a „ki ez a bálna az én testemben” életérzést, ami nagyjából a harmadik trimeszter elején, az éjszakai mosdólátogatásokkal, a boka és/vagy ujjdagadással egyidőben lepi meg a kismamákat. Az én „vesztemet” a mai Coop, régen Profi üzlet csokis paránya okozta. Na jó. Ha becsületes akarok lenni, akkor az önuralmam hiánya. Maradjunk annyiban, hogy a tetteim következménye kétszámjegyű volt. Bár a fiam létezésének csodája kárpótolt a bálna-lét okozta vizuális katasztrófáért, ahogy teltek az évek – sok édesanya ismerősömmel együtt – vigasztalanul álmodoztam a húszas éveimbeli sziluettemért.
Nálam volt minden. Béres Alexandra fogpasztareklám-mosolyára meggebedés; kitörés közben. Erős inger, hogy a tévé képernyőjéhez vágjam a félliteres palackot, ha Rubint Réka még egyszer a képembe üvölti, hogy „na gyerünk, csináld”. Norbi Update, Turú Balázs-Kontroll Diéta, Mártonfalvi Évi életmód és táplálkozás tanácsadása. Ez utóbbi három futással kombinálva. Az igazat megvallva minden működött ideig-óráig. De félreértés ne essék! Nem azért, mert ezek az utak csak ideig-óráig működnek! Nem, nem! Azért, mert én működtem ideig-óráig. Legalábbis abban a szellemben, amit a szakemberek tanácsoltak.
Aztán egyszer csak ott ültem a karantén második napján az endokrinológussal szemben, aki kerekperec megmondta, hogy a fogyás nem hiúsági vagy önértékelési kérdés számomra többé, hanem egészségügyi. Ez az a szó, amit elméletben szentként tisztelünk, mindennél fontosabbnak tartunk, de a gyakorlatban közel sem tesszük meg érte azt, amit tehetnénk. Legalábbis én nem tettem meg. Amikor a szerzői blogomban (Facebook/Betűimsora) írni kezdtem az inzulinrezisztenciáról és jöttek a visszajelzések, rádöbbentem, hogy mennyien küzdünk ezzel a nehézséggel.
Eleinte képtelenségnek tűnt, hogy folyton számoljam, miben mennyi a szénhidrát. Aztán jött a hitetlenkedés a boltban; szinte mindenben van cukor. És ha valamiben úgy tűnik, hogy nincs, abban is lehet, mert van legalább harminc álneves cukor. Megismerkedni a vércukormérővel nem egy szláv karnevál. Idegeskedni a rossz értékek miatt, mikor az idegeskedés rontja a legjobban az értékeket: az élet nagy paradoxonja.
Egy kicsit olyan, mint az antialkoholista csoportok. Le kell jönni a szerről, ami ebben az esetben a cukor. Kell egy mentor, egy tanácsadó, akihez kétségbeesés, dühöngés vagy két bőgés között fordulni lehet. És kell egy értelmes elfoglaltság ahelyett, ami a függőséget okozta. Mert fáradságból, stresszből, szomorúságból enni nem szabad(na). A hasnyálmirigybarát étkezés alapja a szénhidrátok ideális elosztása a nap folyamán – amit legjobb dietetikussal egyeztetni –, és a lassú/gyors felszívódású ételek megfelelő időben és arányban történő fogyasztása. Akinek gond van a cukorértékeivel, a napi sport – de legalábbis a heti 3-4 mozgás – kötelezően ajánlott.
Most már nem kell, hogy Béres Alexandra vagy Rubint Réka kiáltsa az arcomba, hogy „gyerünk, hajrá, csináld”. Amikor az ember átlépi a határvonalat az egészség és a betegség között, akkor az egész helyzet harsogja: „csak egy életünk és egy testünk van, vigyázzunk rá, amennyire tőlünk telik!”
A végére megint egy Pál Feri atya előadásból szeretnék idézni. A magyar nyelvben sok dolgot általánosítva fejezünk ki: beteg vagyok, egészséges vagyok, kövér vagyok, sovány vagyok, szomorú vagyok, vidám vagyok. Amikor ezt kijelentjük, ebben az egy dimenzióban látjuk az életünket. Pedig – a szinte közhelyként emlegetett – egyensúlyra van szükségünk. Mert a „bícsbádiban” és a „kevésbé-bícsbádiban” is csak akkor érezhetjük jól magunkat, ha mögötte harmónia és saját értékeink felismerése van. Ideális vércukor és egyéb értékek, amik megédesítik az életünket; nyáron és minden évszakban.
Kutyifa Anikó
Képek forrása: Pixabay.com
