Az Erzsébet programnak köszönhetően, hosszú évek után újra megszervezték a János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tázlári Tagintézményében a katolikus napközis tábort, ahol 20 gyermek két pedagógus vezetésével, Zsán-Klúcsóné Patyi Zsuzsanna és Kószóné Szász Borbála vett részt tartalmas programokban.

-Hirdetés-

A szervezők igencsak kitettek magukért a programok összeállításánál. Voltak Ópusztaszeren a Csillagösvény labirintusban, kézműves foglalkozáson, sok szép díszt és ékszert készítettek.

Kerékpárral Soltvadkertre tekertek, ahol a kalandparkban kijátszhatták magukat a gyermekek, majd pihenésként az ottani katolikus templomot látogatták meg. Dr. Abonyi Henrik kántor magával ragadó rendkívüli hittanóráján Pünkösd jelentőségéről beszélgettek, majd bemutatta az orgona működését, és közös éneklésre is sor került.

Kiskunmajsán a tájházban kézműves foglalkozáson vettek részt, majd az 56′-os múzeumot látogatták meg. A kápolnában közös imádság mellett koszorút helyeztek el Pongrátz Gergely és Ödön sírján. Az utolsó napon Bibliafoglalkozások voltak és úgy, ahogy hétfőn szentmisével nyitották a tábort, pénteken is azzal zárták, megköszönve és hálát adva mindazért a testi, lelki, hitbéli feltöltődésért, amiben a hét folyamán részesültek.

A katolikus tábort segítette Mezei Ferenc plébános és P.Szabó Istvánné hitoktató.

Berkecz Mónika

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (28 db kép)
MEGOSZTÁS