Kovácsné Szabó Éva úgy érezte, hogy kitépi az összes, negyvenes éveire megmaradt hajszálát, ha öt percen belül nem találja meg Panni – kétéves kislánya – úszógumiját. Hetente háromszor pakolgatta a gardróbban, most juszt sem találja.
– Panni! – fordult hátra a kislányhoz, aki Ciniminist evett. A szőnyegről?! Éva eredetileg kistányérban adta, de úgy tűnt Panni kiborította. Szerette nézegetni a tányér alján mosolygó Elzát és Annát. Évának megfordult a fejében, hogy Elza módjára kirohan a házból és épít egy jégkastélyt pár hatásvadász kézmozdulattal. Könnyebbnek tűnt, mint öt embert felkészíteni egy balatoni nyaralásra. Újra próbálkozott:
– Panni, nem láttad a Bogyó és Babócás úszógumidat? – tette fel a költői kérdést. Ő lepődött volna meg a legjobban, ha Panni válaszol. Tavasszal kezdett két – háromszavas mondatokban beszélni. Éva hálás volt a karanténnak, hogy nem kellett hónapok óta játszótérre menni vagy rokonokkal találkozni, akik mindig rázendítettek „az én lányom az ő korában már tudományos értekezést tartott a globális felmelegedésről” – típusú mondatokra.
Oldalt pillantva vette észre, hogy a gyerekasztal egyik lába Bogyó csigaházára támaszkodik. Négykézlábra ereszkedett. Pár centiméternyi mászás után beletenyerelt valamibe. Rettegett, hogy a két héttel ezelőtti takonykórnak állított emléket valaki. Óvatosan kémlelt az ujjaira. Szerencsére csak egy lefejezett, zöld gumimaci földi maradványai voltak.
Mivel a karantén alatt nem vásárolt gumimacit, belegondolni is félt, mikor kerülhetett a szőnyegre. Karácsony környékére tippelt. Akkor kaptak ugyanis a gyerekek ipari mennyiségben gumimacit a nagyiéktól. A gyerekszobában téli álmot alvó medve megmaradt testrészeit bedobta a kukába.
– Péteeeeer! – hívta mérgesen a szobájában gépező fiát.
Péter lassított felvételszerűen érkezett. A tizenhárom éves fiú útközben is telefonozott, görnyedt, imákat mormoló szerzetesként battyogott. Éva csodálkozott, hogy Péter miért nem megy neki semminek. Ő hetente többször ütközik vállal vagy csípővel különböző bútoroknak. Pedig a telefonját csak a WC-én nézegeti, akkor is maximum három percig. Ennyi idő kell ugyanis Panninak, hogy rátaláljon, kinyissa az ajtót, odahúzza a kisszékét és könyvet lapozgasson.
– Itt vagyok! – motyogta fel sem pillantva Péter. – Mi van?
– Nem mi van, hanem tessék! Tudni szeretném, mióta hever Panni szétvágott úszógumija a kisasztal alatt? Te porszívózod a szobát.
– Aha, ő porszívózza! – tett egy gúnyos megjegyzést a nyolcéves Sára az emeletes ágy tetejéről . – Hát persze.
– Mit akar ez jelenteni? – kérdezte Éva, mikor észrevette Péter dühös pillantását. – Azt akarod mondani, hogy nem porszívózol? Ez az egyetlen dolgod szombatonként! Mióta megy ez így?
– Karácsonyra tippelnék! – vágta rá Sára.
– Micsoda? – folytatta Éva, amikor Ádám – a férje – lépett a gyerekszoba ajtaja elé. Nem túl diszkrét pocakján igazgatta az úszónadrágját.
– Éva, hány fokon mostad ezt a nadrágot? – morgolódott.– Nagyon összement!
– Apa! Nem lehet, hogy meghíztál? – kérdezte somolyogva Peti. – Anya mindannyiunk fürdőruháját kimosta. Csak a tiéd ment össze? Nem furcsa ez?
Éva jobbnak látta visszaterelni a szót az úszógumira:
– Majd veszünk másikat, drágám! Holnap elugrunk a Decathlonba! Most muszáj kiderítenem, hogy került ide ez az úszógumi! – mutatta fel a szemmel láthatóan ollóval felszabdalt műanyagot.
– De, hát anya – vágott közbe Péter, remélve, hogy megmenekül a kutyaszorítóból – apa is éppen ezt akarja kideríteni, hogy hogy került ide ez az úszógumi! – nevetett, és félreérthetetlenül mutatott apa pocakjára. – Szerintem úgy az ötödik hónapban lehetsz, apa! – bökdöste ujjával az úszóguminak titulált testrészt.
Mind a négyen hangos kacagásban törtek ki. Ekkor totyogott oda Panni és észrevette az úszógumi maradványait. Cukros-fahéjas ujjaival kivette anya kezéből és befészkelte magát Éva ölébe. Dúdolni kezdte a Bogyó és Babóca intróját. Apa is azt énekelgette a minap az irodában kávéfőzés közben, kollégai nem kis megdöbbenésére. Kovács Ádám akkor csak legyintett. Két fiatal kollégájának – szingliként –, fogalma nem volt róla, hogy a mesecsatornák bugyuta dalai annyira rosszak, hogy már jók. Ráadásul minél bosszantóbbak, annál váratlanabb módon bukkannak elő az ember tudatalattijából. És lássuk be, a katicalány és a csigafiú legalább nem olyan idegesítően tökéletes, mint Sam “az okos, bátor tűzoltó“, aki mindent IS meg tud oldani.
– Mehetek végre? – türelmetlenkedett Péter. – Nekem is össze kell pakolnom.
– Mehetsz – sóhajtott Anya –, de még nem végeztünk! A porszívózás miatt számolunk!
– Remélem tízig! Akkor talán le is higgadsz! – szemtelenkedett tovább Péter.
– Na! Vigyázz a szádra, fiam, ha anyáddal beszélsz! – váltott át szigorúba Apa.
– Iden! Vidázz! – kotyogott közbe Panni is, aki mostanában mindent d betűvel mondott.
– Oké, oké! Látom összefogtatok ellenem! Azt bezzeg senki nem kérdezi meg, hogy ki vágta össze az úszógumit! – próbálta elfordítani a vallató lámpát a szeméből Péter.
Most Sárán volt a sor, hogy lapítson. Villámokat szóró tekintettel nézett Péterre. Éva arra gondolt, „az úgy nem lehet, hogy ti négyen elmentek a Balatonra, én meg itthon maradok és egész nap ki se kelek az ágyból? Nekem már az is olyan lenne, mint egy nyaralás.”
– Sára! – kezdte újabb nagy levegővel Éva. De addigra már a kislány lerohant a lépcsőn, mert csengettek. A barátnője érkezett meg.
Apa és Péter is elsomfordáltak a csengőszó okozta néhány másodperces kommunikációs szünetben. Éva pedig ott maradt a gyerekszobában Pannival, a szőnyegbe nyomott Ciniminis-zel és gondolatban tovább bővítette a már így is végtelennek tűnő bevásárlási listát egy XL-es férfi fürdőnadrággal, valamint egy Bogyó és Babócás úszógumival.
-Kutyifa Anikó-
A képek forrása: pexels. com és burst.shopify.com
