Petőfi Sándor halálának 171. évfordulójáról emlékeztek meg 2020. július 31-én pénteken a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum udvarán Kiskőrösön.
A délutáni esemény nyitányaként Petőfi Sándor: Mit daloltok még ti, jámbor költők? című versét Turán Fanni szavalta el.
„Mit daloltok még ti, jámbor költők,
Ily időkben minek az a dal?
Úgysem hallgat a világ reátok,
Hangotok csaták zajába hal.
Félre mostan, jó fiúk, a lanttal,
Szép zenétek hasznot nem hozó,
Tudhatnátok azt, hogy elenyészik
Mennydörgésben a pacsirtaszó.”
(részlet)
Petőfi ezen versének témaválasztása egészen meglepő, ugyanis költeményét 1848 szeptemberében írta, amikor már fél éve tartott a forradalom. Versében egy daloló madárhoz hasonlítja a költői munkát, mellyel arra utal, hogy a költők „éneke” túlmutat a földi „látományon”.
Petőfi Sándor halálának 171. évfordulóján Domonyi László polgármester a következő gondolatokat emelte ki emlékbeszédében:
„1849. július 31-én megtört egy tragikusan rövid életpálya, örökre elnémult Petőfi, az ország élő lelkiismerete. Halála mintegy szimbolikus előrevetítése a világosi fegyverletétel után következő nemzeti összeomlásnak.
Eltűnéséről, haláláról azóta számos legenda, valós és hiteltelen visszaemlékezés született, melyek alapja az a tény, hogy – noha a Petőfi életrajz szinte napra pontosan feldolgozott – legutolsó, magányos perceiről, haláltusájáról, halálának pontos helyéről nem tudunk. Annyi bizonyos csupán, hogy az Ispánkútnál látták utoljára, Fehéregyháza és Héjjasfalva között. Családjának, közvetlen környezetének, de tágabb értelemben a magyar nemzetnek sem adatott meg az, hogy sírjánál fejet hajthasson előtte.
Mi, Petőfi szülővárosában mégis megtesszük ezt minden évben július 31-én, és megteszik a jelentősebb Petőfi emlékhelyeken is határainkon belül és azokon túl egyaránt. Az emlékezéshez ugyanis nincs szükség sírhelyre. Ahogy barátja, Jókai Mór fogalmazott ezen a helyen, szülőházának megnyitásakor: „Sírját úgysem találjuk fel. Hamvait szétszórták a szelek. Annál jobb. Mindenikünknek, minden magyarnak jut belőle egy porszem.”
Hasonló gondolat jelenik meg Petőfi születésének centenáriumi ünnepségén Benedek Elek szavaiban: „Áldjuk és szüntelen áldjuk, hogy a szabadság költőjének kiomló vére szentfölddé ezt a földet avatá. (…) S ha port ver szemünkbe a szél, ne fájjon! hátha Petőfi pora ez? Ha a lebegő égben rejtelmes, csudáshangú suhogást hallunk, dobbanjon meg a szívünk: hátha Petőfi szellemalakjának suhogása ez?”
Az élete lezárását kézzelfogható közelségbe hozó sír hiányában Petőfi halhatatlanná, mindig jelenlévővé és örökké köztünk lévővé vált, aki sehol sincs, mégis egyszerre van mindenütt. Hogyan lehetséges ez? A versein, az életművén keresztül, a bennünk élő számtalan Petőfi-kép és ezek újragondolása által.
Petőfi Sándorról ugyanis rengeteg sztereotípia él bennünk. Látjuk őt forradalmárként, a magyar haza sorsáért tenni akaró és a népét lángoszlopként vezető, a saját halálát váteszként megjósoló költőként, színészként, katonaként, szerelmes ifjúként, később a hitveséért rajongó férjként. Megint más arca jelenik meg előttünk, ha bordalait olvassuk, vagy ha a családtagjaihoz írt költemények alapján képzeljük magunk elé. Versei erősen életrajzi vonatkozásúak, mégsem tudjuk igazán, hogy milyen volt Petőfi Sándor magánemberként, milyen volt akkor, amikor nem a saját maga által felvállalt szerepeiben létezett.
Naplóiból, Úti jegyzeteiből, felesége sorsán és írásain keresztül, a kortársak vélekedése alapján Petőfi jellemének új árnyalata bontakozik ki előttünk. Ezek a kevésbé ismert szövegek tovább árnyalják a költőről alkotott képünket. Petőfi Sándor halálának napján Szendrey Júlia történetét is fel kell idéznünk ahhoz, hogy kettejük viszonyrendszerében meglássuk Petőfi személyiségének újabb vonásait. Úgy gondolom, ezzel nem csorbul a mitikus költőszerep, hanem bepillantást nyerünk egy olyan házasságba, ahol megláthatjuk mindkettőjük emberi arcát.
Bár sírhelye nincsen, mi, kiskőrösiek mindig nagy tisztelettel adózunk emléke előtt, és bízom abban, hogy a helybélieknek a továbbiakban is fontos lesz, és méltó módon éltetik tovább Petőfi Sándor kultuszát.”
Kiskőrösön először rendeztek jelmezes versszínházi estet Szendrey Júlia és Petőfi Sándor írásaiból, kortársak visszaemlékezéseiből. Az előadás „Feleségek felesége” címmel szerelmük történetét mesélte el: megismerkedésüktől a halálukig, verseik és prózarészleteik egymásra válaszolgatásával. A költőházaspárt a sokoldalú színészházaspár, a színésznő-hegedűs Tallián Mariann és a színész-költő Lázár Balázs formálták meg.
Az előadásban Csörsz Rumen István régizenész-irodalomtörténész barátjuk is közreműködött.
Az elmúlt 15 évben Lázár Balázs – Tallián Mariann színművész házaspár számlatan versszínházi előadást hozott létre, melyekkel rendszeresen fellépnek Magyarországon és a határon túl is.
Köszönjük, hogy általuk még jobban megismerhettük Petőfit és feleségét, Szendrey Júliát.
Kutyifa Icu
Fotók: Oros Sándor
Fotógaléria:
