A Soltvadkerti Foci-Suli Sportegyesület szervezésében augusztus 3-7-ig focis nyári tábort tartottak a Vadkerti-tónál. A gyermekek részére meghirdetett tábor már 15. éve kerül megrendezésre ezen helyszínen a nyári időszakban.

-Hirdetés-

Az egyesület elnöke Csesznegi Lajos elmondta, hogy az idei nyarat a Coerver Táborral kezdték volna július elején, de sajnos a kevés jelentkező (1 helyi labdarúgó és 4 vidéki) miatt ezt vissza kellett mondaniuk. A szokásos nyári táborukra 25-en jelentkeztek, melynek vezetője és koordinátora Ujvári Gábor, UEFA B licences edző, testnevelő tanár, segítői Bischoff Ádám, UEFA C licences edző és testnevelő tanár, valamint Eiler László, a VFC játékosa voltak. A napi program 9-16 óráig tartott, mely során a következő gyakorlatokat hajtották végre: homokfoci, Funino, labdaérzékelés, labdavezetés, irányváltások, átadások, átvételek (lábbal, testtel, fejjel), cselezés, 1-1 elleni játékok, kis játékok (2:1, 3:1, 4:2 és 5:3 elleni játékok). Az egyéb programok között szerepelt fürdés és Ocskai Pál támogatásának köszönhetően vizibiciklizés is.

A finom ebédet minden nap a helyi általános iskola étkezdéjében fogyasztották el, de a gyermekek kaptak sok gyümölcsöt, illetve a Pölöskei Kft., valamint a Jona-Drink Kft. felajánlásának köszönhetően pedig frissítő italokat is.

Bozsóki Anna (a képen középen) a következő szezontól már a Győr NB I-es csapatát erősíti.

A Vadkerti-tó körüli futások javították a gyermekek erőnlétét és az egy hét elteltével a labdarúgásban fejlődve és sok élménnyel gazdagodva tértek haza. A tábor után elindulnak már a szokásos edzések is, ahová várják a sportot, labdarúgást szerető fiatalokat. Az elnök örömmel számolt be arról, hogy a Bischoff Ádám által elindított lány labdarúgócsapatból Bozsóki Annát sikerült olyan szintre felhozniuk, hogy leigazolta az NB I-es Győr csapata és a nyártól már ott folytatja pályafutását.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (28 db kép)
MEGOSZTÁS