Kiskőrösön a Tarkabarka Játszóház és Családi Bölcsőde munkatársai egy családként működnek, hiszen például a nyári táborok témájának kitalálásakor Harangozóné Balogh Zsóka mindenki ötletét szívesen fogadja, és lehetőséget is biztosít arra, hogy az ötleteit ki-ki megvalósítsa.

Így volt ez a Hip Hop tábor esetén is. Az ötletgazda Babák Bettina mesélt nekünk az elmúlt hét történéseiről.

-Hirdetés-

Bettina három évesen kezdett néptánccal, utána a társastánccal ismerkedett meg. Végül pedig Novák Gábor mellett tanulhatott évekig hip hop táncot. Mindig is nagy álma volt, hogy egy kisebb csapatot megtanítson táncolni, mert ő nagyon szeret táncolni.

“Közös játék és ismerkedés után az első napon bemutattam a koreográfiát, amit a héten megtanultunk – meg is ijedtek tőle – de amikor kisebb csoportokban gyakoroltam velük, akkor már mindenki örült” – kezdte beszámolóját, majd lelkesen folytatta.

“Lépésről lépésre haladtunk, hiszen voltak olyan gyerekek is, akik még sohasem táncoltak. Az első nap után már kialakultak barátságok, így párba tudtam állítani őket. Nem volt egyszerű feladatom, mert öt éves volt a legfiatalabb táborozónk. Igaziból az volt fontos, hogy évezzék, hogy zenére mozoghatnak. Az oktatás végén mindenki lehetőséget kapott, hogy bemutassa, milyen tornagyakorlatot tud, így azoknak is volt sikerélménye, akiknek nehezebben mentek a lépések. A torna mindennapi programunk volt, és odafigyeltem a megfelelő nyújtásra is. A délutáni pihenő után ismét a táncé volt a főszerep. A kreatív foglalkozás a héten kevesebb szerepet kapott, inkább a mozgás örömét próbáltam átadni a gyerekeknek” – mesélte Bettina.

A tábor utolsó napján egy kis vendégséggel várták a szülőket és a hozzátartozókat, ahol büszkén mutatták be a héten tanult koreográfiát.

„A táncban megtanulunk szavak nélkül, a test, a lélek, érzelmeink, finom nyelvén kommunikálni.”

-Berkecz Mónika-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (31 db kép)
MEGOSZTÁS