Hetente többször szoktam a záportározónál futni. Elképesztő naplementéket lehet átélni.
Szinte mindig találkozom futókkal vagy sétáló, bicikliző családokkal, fiatalokkal. A minap egy édesanya babakocsival futott – az Adélért futok csoportban magunk között csak – Zápor-körnek nevezett távon. Egy kör 750 méter, de ha az ember kicsit kihúzza a benzinkút felé, elérheti az 1 km-t is.
A nyár legkedvesebb találkozása ezen a héten esett meg velem. Két nyugdíjas néni sétált a parton. Beszélgettek, nevettek és minden körben volt számomra egy kedves szavuk. Az elmúlt hét évben – amióta futok –, kaptam már hideget és meleget. Több alkalommal vélte úgy a „kedves” delikvens, hogy azért „futkorászok”, mert ráérek és nincs elég dolgom. Az ember nem áll le vitatkozni. Az ítélkezés bölcstelen dolog, nem vélemény. Márpedig csak véleményeket lehet ütköztetni intelligens módon.
A fentebb említett két néni merőben másképp kezelte az én „futkorászásomat”. Ismerem mindkettőjüket, a nevemen szólítva fogadták a köszönésemet. Érdeklődtek a munkám, a fiam iránt, és afelől, hány kilométernél tartok. Majd mosolyogtak és intettek, hogy „hajrá, nyugodtan menjek tovább”.
Üdítő érzés volt a velük való beszélgetés. Néztem rajtuk a színes ruhákat, amilyenben a nagymamám volt mindig kiskoromban. Megjegyzem a tót otthonka anyaga szerintem nem sokban különbözik a technikai pólók anyagától. Miközben kérdezgettek, felidéztem magamban a családjaikat. Az évtizedeket, amiket kőkemény munkával és végtelen odaadással töltenek. Több generáció súlya nyomja a vállukat. Az ő ráncaik nem szomorkodásról árulkodnak, az éveik száma ajándéknak és nem tehernek tűnt. Ott álltam velük szemben és hiába magasodtam föléjük fizikailag, felnéztem rájuk. Vannak emberek, akiknek az életereje annyira áradó, hogy megtisztelő a közelükben lenni. Ezt éreztem azon az estén a záportározó partján fújó, hűvös szélben állva.
Felbecsülhetetlen érték azoknak az idősödő embereknek az élettörténete, akik szeretnek élni. Akiknek az energiája, bölcsessége folytonosságért kiállt és az utánuk következő nemzedék sóvárogja a hitet és bátorságot, ami általuk forgatta előre a történelem kerekét.
Az ilyen találkozásokból mindig békesség és meghittség árad. Az ember érzi, hogy a helyén van és bőven akad még tanulnivalója az életben. Akinek ereje, egészsége engedi, próbálja ki a Zápor-kört! Ilyen csodákban lehet része!
Sokáig tartó egészséget és erőt kívánok ezúton is kedves „főhőseimnek”!
Kutyifa Anikó
