Bizonytalanság vette körül az augusztus 28. és 30. között megrendezett 19. Országos Lada Találkozó szervezését a kialakult vírushelyzet miatt, így a szervezést csak július végén tudta az LCHLada Club Hungary – csapata elkezdeni.

Amikor megkaptuk a zöld utat, az a pár hetes rákészülési idő, ami maradt, kevésnek bizonyult, így nem tudtunk együtteseket hozni, de a péntek esti buliba sikerült elhívni Klujber Imrét azaz Goldhandet és Náksi Attilát.
Náksi Attila fellépése után megjegyezte, hogy az idei évben ez volt az eddigi legjobb bulija
Szombat estére egy Pole Dance Show-t szerveztünk, aminek óriási sikere lett. Az egyéb programok mellett újdonágnak szántuk az „Én Ladám” bemutatását a találkozó Ladáiból válogatva a résztvevők szavazatai alapján – mesélte Turcsik Tamás főszervező.
Pole Dance Show

Soltvadkerten a Vadkerti-tó kempingben zajlott programok jellegzetessége, hogy a bulihangulatot keresőknek, a hobbiból Ladázóknak, de az igazi fanatikusoknak is voltak vetélkedők. Például a Lada-limbó megmérettetésben is volt „Pro” – csak a sofőr ülhet a felfújt gumijú autóban – és „Crazy” kategória – bármennyi ember ülhet a kocsiban és a kocsin, illetve lehet akár felnin is gurulni.

Kabriónak, fürdőmedencének, és ami épp nem látszik a motor helyén grillezőnek átalakított Lada
-Hirdetés-

Továbbá voltak még brigádversenyek, hangnyomásverseny, gumifüstölés és sok egyéb más program is. Az egész hétvégére jellemző napsütéses délutáni hőségben a Vadkerti-tó vizében is lehetett hűsölni.

A találkozó utolsó napján kiosztásra kerültek a versenyek győzteseinek díjai és a támogatók ajándékai, majd a szokásos „gőzkieresztő” pörgés forgás zárta a rendezvényt, amire ismét sokan gyűltek össze a kemping betonplacca körül.

A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni a találkozó létrejöttéhez: Soltvadkert Város Önkormányzatának, a Vadkert Komszolg Kft.-nek és a Polgárőségnek a támogatást, valamint köszönet a klubtagoknak, minden ladásnak aki eljött, illetve mindazoknak, aki egy kicsit is segített, vagy emelte a rendezvény színvonalát.


Kovács Gyula

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (78 db kép)
MEGOSZTÁS