A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara előadássorozatra várta az érdeklődőket szeptember 3-án, Kiskőrösön a Pátria Klubban.

A koronavírus-járvány második hullámának esetleges negatív gazdasági hatásait kivédendő; az atipikus foglalkoztatási formákról, az ehhez kapcsolódó munkajogi megoldásokról, a finanszírozási-, illetve pénzügyi- és adózási lehetőségekről kaphattak információkat az érdeklődők.

-Hirdetés-

Kovács Anita HR tanácsadó által megtartott előadásból kiderült, hogy az elmúlt hónapokban sokan választották az otthoni munkavégzés lehetőségét, illetve, azokat a részmunkaidős foglalkoztatási formákat, melyet a Kamara egy kézikönyv keretében is rendelkezésére bocsájt a vállalkozóknak.

Gyakorlati útmutató az atipikus foglalkoztatás bevezetéséhez

A finanszírozási problémák megoldását, több 0 és 0,5 % közötti éves kamattal igénybe vehető és az állam által támogatott hitellehetőség segíti a Széchenyi Kártya Program keretében melyek, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara; kecskeméti, bajai, kalocsai és kiskunhalasi irodáiban igényelhetőek. Ez a program az agráriumban tevékenykedők előtt is nyitva áll. 

Az adózási módok vonatkozásában az előadó olyan működési- és támogatási formákról számolt be, melyek anyagi segítséget adnak a nehéz helyzetbe került cégek túléléséhez. 

KAVOSZ Széchenyi Kártya Program 

Az előadássorozatot egyéni tanácsadás zárta, ahol felmerült egy-egy cég vonatkozásában a profilváltás szükségessége és ezzel együtt az alkalmazottak ilyen irányú átképzésének fontossága.

Fenti lehetőségekről a jövőben is érdeklődhetnek a Kamara elérhetőségein, vagy Kiskőrösön, minden hónap utolsó péntekén 9-12 óra között a kihelyezett ügyfélszolgálati ponton, a Pátria Házban.

További részletek: http://www.bkmkik.hu/hu/

Szerk. Kutyifa Icu 

MEGOSZTÁS