Hazai győzelmet hozott a Kiskőrösi KSK-Siklós KC NB II-es férfi kézilabda mérkőzés, amely nem a játék, hanem az egyéb körülmények miatt marad emlékezetes.

A mérkőzést a kiskőrösiek nyerték meg 32-25-re (16-15): Petróczi-Kis András (k), Polyák Bence (k), Hunyadi-2, Csíki-2, Csamangó-10, Gucsi-3, Tóth N., Wágner, Romfa, Rohoska-2, Nagy B., Dózsa-6, Ruskó-2, Polereczki-1, Kulcsár F.-2, Turi-2. Edző: Horváth András.

-Hirdetés-

A mérkőzés a járványhelyzetnek megfelelő előkészületek mellett kezdődhetett meg. A sportcsarnokba belépő szurkolóknak kötelező volt a kézfertőtlenítő használata és a maszk viselése, valamint testhőmérséklet mérés után foglalhatták el helyüket a nézőtéren. Az első félidő elején felváltva estek a gólok és 4-4-ig szoros volt az állás. Ezt követően egy háromgólos szériával 7-4-re húztak el a hazaiak, akik 10-7-re és 12-9-re is vezettek.

A szünet előtti végjátékban azonban a védekezésben elkövetett hibák miatt felzárkóztak a siklósiak és így az első 30 perc után 16-15-öt mutatott az eredményjelző tábla.

A második félidő nagy iramban kezdődött és gyors támadásokból szerezték felváltva a gólokat a csapatok. A rohanó játékból a kiskőrösiek jöttek ki jobban és elhúztak 23-20-ra, majd 25-21-re. Döntő volt, hogy ebben az időszakban kiválóan védtek a kiskőrösi kapusok, akik közül Petróczi-Kis András és Polyák Bence is hárított hétméterest. A második félidő 25. percében a kiskőrösi Wágner Antal megkapta a harmadik kétperces kiállítását is, ami után kizárással sújtották. A végjáték 30-25-ös hazai vezetéssel kezdődött és újabb gólokat már csak a kiskőrösiek lőttek az idegesen kézilabdázó vendégek hálójába.

Virág László (középen sárga mezben) levitte a földre és ököllel ütötte Turi Attilát

Mindössze 10 másodperc volt hátra a találkozóból, amikor a felezővonal környékén összeakaszkodott egymással a kiskőrösi Turi Attila és a siklósi Virág Zsolt. A történtek miatt mindkét játékost kétperces kiállítással büntettek a játékvezetők, azonban gyorsan elszabadultak az indulatok. A cserepadon helyet foglaló siklósi Virág László berontott a pályára és a fia ellen elkövetett szabálytalanságot megtorolva ráugrott Turi Attilára, a földre teperte és a mellkasára térdelve ököllel ütötte. Az esetet látva mindkét csapat játékosai azonnal a pályára rohantak és egy hatalmas tulakodás vette kezdetét a játéktéren. A kedélyek nehezen csillapodtak és hosszú tanakodás után hoztak ítéletet a játékvezetők. A történtek után kék lappal állították ki a kiskőrösi Turi Attilát, valamint szintén kék lappal a siklósi vezetőedzőt Balog Zoltán és Virág Lászlót.

A sportcsarnok folyosóján is folytatódott a verekedés…

A kiállítottak közül Turi Attila a játékoskijáró előtti hazai öltözőajtónál állt, amikor előbb ide érkezett Balog Zoltán, valamint többszöri játékvezetői figyelmeztetésre Virág László. A játéktérről való levonulás közben Virág László „szópárbajt” vívott a hazai szurkolókkal, majd a játékoskijáróhoz érve arcul ütötte oldalról az ott várakozó Turi Attilát. A folyosói verekedés az odaérkező további játékosok és a rendezők segítségével szűnt meg. A mérkőzés utolsó 10 másodpercét természetesen „lejátszották” a csapatok, de az eredményben már változás nem történt és a kiskőrösiek nyertek 32-25-re. A történtek miatt a sportcsarnokba érkezett két rendőr is, akik jegyzőkönyvet vettek fel a verekedésről és jelenleg az ügy vizsgálati szakaszban van.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (125 db kép)
MEGOSZTÁS