A Páhi Gazdakör és a Páhi Borbarátok szervezésében kései szüretet tartottak október 24-én Páhin. Pecznyik Béla főszervezőtől megtudtuk, hogy az ötletet Akasztó településéről hozta, hiszen jó kapcsolatot ápol az ottani hegyközség elnökével, aki örömmel vette, hogy jó példát mutatva, más településen is megrendezik a borünnepet.

A hagyományteremtő közös kezdeményezésen a falu apraja nagyja részt vehetett. A kései szüretet kolbászsütéssel indították, majd lovaskocsikkal mentek ki a szőlőültetvényre. A szőlő megszentelése után kezdődhetett a szüret.

A szőlőültetvény megszentelése is fontos része volt a kései szüretnek
-Hirdetés-

A leszedett kövidinka szőlőt közösen feldolgozták és előkészítették Páhi község borát. A palackozott nedűt a későbbiekben a gazdakör rendezvényein vagy reprezentációs célokra szeretnék felhasználni.

A kései szüretben előkészítik Páhi község borát

A rendezvényre közel hetvenen regisztráltak előzetesen. A szervezők remélik, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel és arra, hogy egy igazán remek napot tudhatnak magukénak a következő években is sokan csatlakoznak majd hozzájuk.

Fotók:Petz Odett

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (29 db kép)
MEGOSZTÁS