Tömör János kőfaragó mester hosszú éveken át volt nemcsak szakmájának, de a város közéletének is kiemelkedő szereplője. A Kiskőrösi Ipartestület elnökeként mindig a kisiparosok érdekeit tartotta szem előtt, ebben a szellemben tevékenykedett három cikluson át. 2005 óta a város díszpolgára cím birtokosa. Életéről, közéleti tevékenységéről és a rendszerváltás időszakáról beszélgettünk.
30 évvel ezelőtt Ön meglett férfiemberként indult el az 1990-es önkormányzati választásokon, ugyanakkor egyáltalán nem számított ismeretlennek akár a munkáját, akár a közéleti szerepét nézzük. Milyen ember volt akkoriban Tömör János? Milyen polgári foglalkozást űzött?
Kőfaragó kisiparosként dolgoztam, már 1990 előtt is, és egy ideig még utána is. Érdekes történet, ez a szakma nálunk amolyan családi hagyomány volt, én apámtól tanultam a mesterséget, mondhatjuk, hogy óvodás koromtól kezdve. Nem kell mindjárt nagy dolgokra gondolni, eleinte csak a vésőket adta a kezembe, ezeket nekem kellett elpakolnom, ha valamelyik életlen volt, azokat szintén nekem kellett kiválogatnom. Aztán ahogy cseperedtem, mindig egyre többet és többet sajátíthattam el a szakmából, itt apám műhelyében kaptam először keresetet. Emellett végig tanultam,majd elvégeztem a gimnáziumot, és közben lett egy új szenvedélyem a fotózás.Egész pályafutásom során rengeteget fényképeztem!
Nálunk a helytörténeti gyűjteményben is akad pár negatívja a hatvanas évekből.
Az csak egy kis része lehet a dolognak! Több szekrénynyi fényképem van az elmúlt évtizedekből. Sőt, a fóti határőr évek alatt a feletteseim is elismerték a munkámat. Sosem felejtem el, éppen egy lőgyakorlatot tartottak a tó partján, ahol én csak fényképeztem, és pont akkor csapott le egy hatalmas vihar! A képek olyan jól sikerültek, hogy az ottani vezetés ajánlására 1956-ban felvettek a fotóművészeti főiskolára, ám a forradalom kitörése miatt ebből végül semmi sem lett.
A leszerelés után hazajött? Itt vállalt munkát?
Igen, először két hétig a rendőrségen dolgoztam, de az a munka nem tetszett. Utána kerültem a járási tanácshoz panaszügyi előadói pozícióba. Itt egyrészről a fizetés mértékével akadtak problémáim, másrészt ez a munka sokszor konfliktusokkal járt, ami miatt egy idő után már nem szívesenvégeztem. Előbb átkerültem a KTSZ-hez utókalkulátori munkakörbe,végül visszatértem a kőfaragó szakmához, és az is maradtam egészen nyugdíjas koromig.
1990-ben az akkori 1. számú választókörzet nagyjából a Petőfi Sándor utcától egészen a Mohácsi utcáig, József Attila és Okolicsányi (akkor még Lenin) utcákra és ezek környékére terjedt ki. Milyen volt a viszonya a lakossággal, kellett-e kampányolnia?
Ma is ebben a körzetben, a Báthory utcában élek. Amiért végül is elindultam, abban nagy szerepe volt a barátok, az ismerősök rábeszélésének, akik végül is meggyőztek. Én akkoriban a KIOSZ-ban (Kisiparosok Országos Szövetsége) vezető tisztséget töltöttem be, ők pedig úgy érveltek, hogy az itteni tevékenységemmel elégedettek, szívesen látnának az új önkormányzatban is, bizonyára a városnak is hasznára válnék. Kampányolnom különösebben nem kellett, ismertek is sokan, de természetesen a fórumokon részt vettem, ha pedig valakinek kérdése volt, mindig álltam rendelkezésére.
Az 1990-es évek meghatározó helyi szervezete volt a Kiskőrösi Ipartestület. Én ugyan foglalkozásom okán tudok egyet, s mást erről a szerveződésről, azonban a mai fiatalabb generációk már nem igazán hallottak róla. Erről is beszéljünk egy kicsit. Mi volt és mikor alakult (újra) az Ipartestület?
Kiskőrösnek a háború előtt volt ipartestülete, de ezt 1946-ban betiltották. Apám még a tagja volt ennek az iparos körnek. Mi a rendszerváltás idején, mint volt KIOSZ tagok alakítottuk újjá, és elsősorban a helyi iparos réteg érdekeit szerettük volna képviselni, politikai pártoktól függetlenül. Apám mindig azt tanította, és ebben nagyon igaza volt: „ha nyugodtan akarsz megöregedni, akkor ne avatkozz a politikai pártok dolgaiba”.
Kik voltak az alapító tagok?
Egyik oszlopos tagja volt a vezetőségnek Boldoczki József, de említhetném Major Józsefet, Pohankovics Pált, Béleczki Józsefet, Kis Pált, és persze jómagamat is. Figyeltünk arra, hogy a különféle szakmáknak meglegyen a képviseletük, így a tagok között legyen kőműves, ács, bádogos, lakatos, stb.
Milyen tisztséget, tisztségeket vállalt benne?
Én voltam az elnöke. Emellett egy időben tagja voltam a megyei és az országos ipartestületnek is, de itt a sok utazás, a protokoll feladatok, és a rengeteg rendezvény, ahol meg kellett jelenni, már inkább teher voltak számomra.
Milyen volt az első testület? A kezdeti időszakban tényleg a „nagypolitika” érvényesült?
Hát… Sok vita volt, és igen, főleg az elején sok volt a nagypolitika. De aztán végül beérett a dolog és mi is beláttuk, hogy nekünk elsősorban nem az országos ügyekkel, hanem a város érdekeivel kell foglalkoznunk.
Visszatekintve az akkori időkre, melyek voltak az első képviselőtestület időszakának egyértelmű sikerei?
A városi sportigazgatóság megszervezése és a sportélet támogatása, annak felfutása jelentős volt. Nagyon jó futball csapatunk volt akkoriban.
Emlékszik-e olyan dologra, amelyet nem sikerült megvalósítani, pedig nagyon szerette volna?
Tervben volt egy Kiskőröst elkerülő út megépítése, erre végül nem került sor. Viszont az is igaz, ez a vélemény már akkor is elhangzott, ha megépült volna, az jelentős forgalom- és bevételkiesést okozott volna a város üzleteinek, és nekünk, kisiparosoknak is.
30 év elteltével már a kritika sem ritka, Ön hogyan értékelte akkoriban a rendszerváltást, és hogyan értékeli a mából?
Az iparosok örültek neki, és nem csak a politikai átalakulás miatt. A mi szakmánkhoz a szabadpiaci környezet sokkal inkább, mondjuk így, passzol, mint a tervutasításos gazdaság. Ma is inkább pozitív eseménynek tartom.
Turán István
Fényképek: Kincses Szilvi
Fotógaléria:
