A Pálinka Nemzeti Tanács által szervezett Országos Pálinka- és Törkölypálinka versenyre, rekord mennyiségű pálinka érkezett. 48 pálinkaház 400 tételét kellett végig kóstolnia és értékelnie a szakavatott bírálóknak, Miskolcon. A pandémiás helyzet miatt nem a megszokott helyen, és módon tartották meg a díjátadót sem, november elején, Budapesten.
Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke adott interjút az országos versenyről.
Elmondta, a Pálinka Nemzeti Tanácsának kötelezettsége az, hogy országos pálinka versenyt rendezzen minden évben. Már a hetedik éve, hogy a Tanács teljes körűen egyedül rendezi ezt meg. Előtte, hosszú éveken keresztül különböző rendezvényszervezők segítettek ebben, Gyulán. Azóta mindig más és más vidéki nagyvárosban rendezzük meg az érzékszervi bírálatot, a díjátadó pedig Budapesten szokott lenni. Ez az első év, hogy 400 fölötti mintával neveztek a kereskedelmi pálinkafőzdék, ezért bővíteni kellett a bíráló bizottságot is. Idén 18 champion, 71 arany-, 175 ezüst- és 113 bronzérmet osztottak ki.
Azt tudni kell, hogy ide csak olyan terméket lehet benevezni, ami megfelel a pálinka előírásainak, kereskedelmi főzdék tételei, kereskedelmi forgalomban is kaphatók.
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2020/11/palinka_21-768x512-1.jpg)
A tavalyi évben a NETA miatt, a 2019. január elsején a népegészségügyi termékadó is került a pálinkára. Már ez is megnehezítette a pálinkafőzdék életét. A 2020-as év pedig a járványügyi helyzet korlátozásai következtében részlegesen vagy teljesen bezártak a vendéglátóhelyek, szórakozóhelyek, ezért még kevesebbet tudtak forgalmazni a pálinkákból.
Az, hogy miért pont ebben az évben értük el a 400 mintát? Én azt gondolom, hogy egy nagyon nagy munka van mögötte, mert folyamatosan kerestük a főzdéket, és próbáltuk meggyőzni arról őket, hogy a minőség miatt nagyon fontos a verseny. Mindenki láthatta azt, hogy az előző években is komoly munkát végeztünk, a bírálók kiválasztása terén is, tette hozzá Mihályi László. Ez az egyetlen olyan verseny, ahol csak kereskedelmi főzdék vesznek részt, és minden egyes minta, mielőtt a bírálók elé kerül, egy analitikai vizsgálat alá van vonva a NÉBIH laborjában. Tehát a bírálók már csak olyan terméket kóstolna, ami mindenben megfelelt a pálinka törvénynek.
Kiskőröst a Kunság-Szesz Zrt. Mátyás pálinkái, Soltvadkertet a Schiszler pálinkák képviselték az Országos pálinka versenyen, akik szép eredményeket, minősítéseket értek el. Térségünk pálinkáit országszerte ismerik és elismerik a fogyasztók, és a szakavatottak is.
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2020/11/70985045_2906270672932188_4382958282403217408_o.jpg)
A Kiskőrösi cég, a Kunság-Szez Zrt. 2013-ban nyitotta meg a pálinka főzdéjét, az ország egyik legnagyobb pálinkagyártó üzemeként, a Mátyás pálinka márkanév alatt. Tulajdonosát, Nagy Lászlót kérdeztük az idei versenyről, hiszen hungarikumunkkal, a pálinkával nem először vesznek részt országos megmérettetésben.
Általában a fő ízeket szoktuk versenyre vinni, mondta Nagy László, a szőlőt, szilvát, barackot, málnát. És azokat, amiből készletünk is van. Mi azt valljuk, hogy nem minta pálinkát kell készíteni, hanem a versenyen is annak kell megfelelni, amit a nagy közönségnek is tudunk adni. Az idei versenyre hat pálinkával neveztünk. Az összes nevezett pálinkánk érmet kapott.
- arany minősítést: Mátyás Irsai Olivér Szőlő pálinka (2019)
- arany minősítést: Mátyás Málna pálinka (2019)
- ezüst minősítést: Mátyás Barack pálinka (2019)
- ezüst minősítést: Mátyás Szilva pálinka (2019)
- bronz minősítést: Mátyás Vilmoskörte pálinka (2018)
- bronz minősítést: Mátyás Szamóca pálinka (2019)
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2020/11/palinka_verseny_200928_ja-70.jpg)
Több szempontból is fontos, hogy egy ilyen országos megmérettetésen képviseltessük magunkat. Ennek az Országos Pálinka versenynek van egy gyakorlati, praktikai eleme is. A beküldött mintákat a NÉBIH bevizsgálja, így amelyik erre a versenyre nevezhető, az biztosan forgalomba is helyezhető, minőségi pálinka. Mivel nincsen kötelező bevizsgálása ennek a szeszes italnak, mint például a bornak. Így azonban biztosak lehetünk benne, hogy ezek a pálinkák megfelelnek mindenféle szabálynak, még akkor is, ha nem lettek arany érmesek.
Természetesen mi is, a versenytársakhoz képest, vissza szeretnénk ezzel igazolni a munkánkat, hogy jók-e a pálinkáink és jó úton haladunk, tette hozzá Nagy László.
Tapasztalataink szerint, az emberek, a pálinka vásárlásánál a minőség mellett azt veszik még figyelembe, hogy az adott személynek ízlik-e az a pálinka. Mi mindennél fontosabbnak tartjuk, hogy jó pálinkát csak minőségi alapanyagból, hozzáértéssel, odafigyeléssel készíthetünk. A gondosan válogatott, zamatos gyümölcsök hamisítatlan íze adja a Mátyás Pálinkák összetéveszthetetlen zamatát.
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2020/11/maxresdefault.jpg)
Viszont azt el kell mondanom, hogy a helyiek magánszemélyként kisebb mennyiségben vásárolják termékeinket, hiszen itt vidéken szinte mindenkinek van otthon jó házi pálinkája. Inkább vendéglátóhelyeken tűzik itallapjukra a hivatalosan forgalomban lévő nagyobb pálinkaházak italait. Még a nagyobb városok boltjaiban jellemzőbb a kereslet ezekre a termékekre. Természetesen a webshopunkon keresztül is értékesítünk.
A vírushelyzet ebben az ágazatban tevékenykedők életét is nagymértékben befolyásolta. Mivel a pálinkák kereskedelmének majdnem 90 százalékát a vendéglátóhelyeken bonyolódik. Ahogy ezek korlátozottan vannak nyitva, vagy egyáltalán nem működnek most, idén többször be kellett zárniuk, ez kihat ránk is, és nagyon nehéz helyzetbe kerültünk mi, szeszesital-gyártók is. Bár a jelenlegi helyzet ellenére, az idei pálinka forgalmunk ugyan annyi volt, mint a tavalyi évben, és mennyiségileg az országos top 10-ében benne vagyunk.
Térségünkből a Soltvadkerti Schiszler pálinka is több díjjal, minősítéssel térhetett haza a versenyről.
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2020/11/1280px-09._Schiszler_pálinka.jpg)
A Schiszler pálinkák “Az alföld gyümölcseinek legjava”, tartja a szlogenjük. Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka idei, 2020-as versenyéről és az ott elért eredményeikről Farkas Miklós, főzőmester mesélt hírportálunknak.
![Szoros versenyben dőlt el a cím – 2020 nyertese a Schiszler szilvapálinka](https://vira.hu/wp-content/uploads/2020/06/101986594_581038909460399_4905358848287571968_n.jpg)
A soltvadkerti pálinkafőzde párlatai az ország egyik legkiválóbb gyümölcstermelő vidékén, tökéletes gyümölcsökből, a lehető legjobb lepárlón, elhivatott szakemberek kezei között, több évtizedes szakmai tapasztalat alapján készülnek. A végeredmény pedig egy olyan prémium termék, amely minden pálinka szerető ember szívét megdobogtatja. A Schiszler cég elhivatottságának ékes bizonyítéka a neves versenyeken szerzett előkelő eredmények. Nagy büszkeségük, hogy birtokolják 2020-ban Bács-Kiskun Megye pálinkája és Bács-Kiskun Megye legeredményesebb pálinkafőzdéje címet. Kimagasló versenynek számít a Pálinka Nemzeti Tanács által rendezett Országos Pálinka és Törkölypálinka verseny is, amin nagyon jó eredményeket értek el. Szakmailag is nagy elismerésnek számít az itt elért minősítések.
- Champion díjazást és arany minősítést kapott: Schiszler érlelt szilvapálinka (2017)
- Champion díjazást és arany minősítés: Schiszler Madárberkenye pálinka (2017)
- ezüst minősítés: Schiszler szilvapálinka (2019)
- ezüst minősítés: Schiszler körte pálinka (2019)
- ezüst minősítés: Schiszler sárgabarack pálinka (2019)
- bronz minősítés: Schiszler Irsai Olivér szőlő pálinka (2019)
- bronz minősítés: Schiszler birsalma pálinka (2019)
- bronz minősítés: Schiszler meggypálinka (2018)
- bronz minősítés: Schiszler Vilmoskörte pálinka (2018)
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2020/11/125209676_3465032860248918_7536368049944466609_o.png)
Farkas Miklós hozzátette, hogy a versenyre kiválasztott pálinkáknál fontos tudni, ők nem készítenek verseny pálinkákat. Ami azt jelenti, hogy forgalomban kapható készletekből választanak pálinkákat, vásárlók érdeklődési szempontjait figyelembe véve. Mivel számukra a fogyasztóik véleménye is nagyon számít.
A verseny szigorúan zárt ajtók mögött zajlott, kimagasló bírálói csoport tagjaival. A bírálók előkészítő tréningeken vettek részt, azután választanak csak bíráló tagokat.
Ebben az évben Miskolc város adta a bíráló helyszínt, ezután a díjátadás Budapesten, a Parlamentben történt volna meg a hagyomány szerint. A vírushelyzetre való tekintettel, a Parlament helyett, a Corinthia Hotelben volt a gála, korlátozott intézkedések betartásával. A díjátadón minisztériumi és szakmai tagok adták át az elismeréseket. A rendezők nagyon igyekeztek hozni a több éves, megszokott, magas színvonalú verseny hangulatát.
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2020/11/palinka_verseny_200928_ja-60-1.jpg)
A fogyasztóinkat nagyon érdekli a versenyeken elért díjazások, mivel a szakmai megmérettetés bizonyosságot ad a termékről, esetleges változásokról, mondta Farkas Miklós. Fontos számunkra, tette hozzá, hogy az ország minden pontján hozzá juthassanak a termékeinkhez a vásárlók. Ennek érdekében sokat dolgoznak az üzletkötőink, reklám koordinátoraink.
A vírushelyzet szerintünk mindenkit nagyon megvisel, amit együtt kell megoldani. Mindenkinek nagyon nehéz, szakmailag is komoly terheket kell megoldani. Ilyen helyzetben sok dolgot mérlegelni kell, de a legfontosabb a vevők felé a márka hűségünk megtartása, a minőségi pálinka szeretetének fenntartása.
A Pálinka Nemzeti Tanács, az Országos megmérettetésen nem csak a pálinkafőzők termékeit minősítette, hanem életmű díjakat is adott át.
Ezen rangos elismerésben részesült a térség országgyűlési képviselője, Font Sándor. Mihályi László elmondta, hogy 2016-tól adományoz a Pálinka Nemzeti Tanácsa pálinka életműdíjat. Fontos, hogy olyan személyek kaphatják, akik emberi és szakmai magatartásuk révén példaértékűek. Font Sándor nagyon sok mindent tett a hungarikumunkért, mint például a pálinkatörvény létrehozása, benyújtása és elfogadtatása. Sikerült azt elérnie, hogy ellenszavazat nélkül menjen át az országgyűlésen ez a jogszabály, ami csak a pálinkáról szól. Ez a jogszabály hozta létre a Pálinka Nemzeti Tanácsot is, melynek azóta is elnöke.
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2020/11/palinka_verseny_200928_ja-4.jpg)
Font Sándor, országgyűlési képviselő elmesélte, hogy 2000-2001-ben döntött úgy, hogy csatlakozik az akkori Országos Pálinkafőző Egyesülethez. Szakmai tudására és politikai szerepvállalására volt szükség ahhoz, hogy a pálinka sorsának rendezését véghez tudják vinni. Nagy szükség volt erre, hiszen „borzasztó minőségű pálinkák forogtak akkoriban közszájon”, mondta a képviselő, és nem volt egy egységes törvény sem a pálinkával kapcsolatban. A minőségi, valódi, tiszta gyümölcspálinkák elérése volt a cél. A pálinka névhasználat levédésénél is nagy szerepet vállalt. Az UNIO-val meg kellett „értetni” a bérfőzés rendszerét is. Fontos mérföldkő volt a 2000-2001-es időszak, amikor pálinkaforgalmazási engedélyt kaphattak a kisebb bérfőzdék is, így kereskedelmi forgalomba bocsájthatták a pálinkájukat. A korábbi néhány nagy „pálinkás cég” mellé, további közel 50 főzde benyújtotta engedély igénylését, hogy piacra lépnének termékeikkel.
A pálinka jogszabályi élharcosa, kijelenthetjük, hogy Font Sándor volt, míg a minőség javulása természetesen a főzdék érdeme.
Ma már szinte meg sem lehet számolni a pálinka fajtákat, hogy mennyiféle gyümölcsből készítenek szeszes italt. Virágkorát éli a pálinka kultusz.
Font Sándor kiemelte, büszke arra, hogy be tudták vonni a fiatal felnövekvő generációt is a tudatos, minőségi pálinkakészítés és fogyasztásba, kultuszába is.
„Mi hiszünk abban, hogy a vírus ellen is jó, ezt a tudomány még nem igazolta vissza, de mi azért gyakoroljuk. Ez nem baj.” tette hozzá.
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2020/11/palinka_verseny_200928_ja-21.jpg)
„Meglepetésként ért ez az életmű díj, talán magam nem is foglalkoztam vele mind addig, amíg fel nem olvasták, hogy mi mindent csináltam ezen a pálinka fronton” – mondta Font Sándor.
Ez úton gratulálunk a pálinka főzdéknek a minősítéseikhez, Font Sándor képviselő úrnak a pálinka életmű díjához, és ezen a téren elért kimagasló eredményeihez.