A kiskőrösi Kunság-Szesz Zrt. tulajdonosai nevében adott át Nagy László vezérigazgató több millió forint értékű adományt, november 27-én délelőtt, Kiskőrös Város önkormányzatának, melyet Domonyi László polgármester, valamint dr. Turán Csaba jegyző vettek át.

dr. Turán Csaba, Nagy László, Domonyi László
Az adományt járványügyi védekezés céljából, elsősorban az önkormányzat fenntartásában működő idősek otthona dolgozóinak szánták. Egyrészt koronavírus gyorsteszteket, amelyekkel rendszeresen ellenőrizhetik a dolgozók állapotát, valamint karácsonyi ajándékokat, amelyekkel megköszönik a szociális szféra ezen ágazatában dolgozók cseppet sem könnyű mindennapi tevékenységét. 
 
Annak ellenére van nagyon nagy szükség ezekre a gyorstesztekre, hogy az állam, a kormány teszteli az intézményekben dolgozókat. Tudjuk ezekről a tesztekről, mondta Domonyi László, hogy egy pillanatnyi állapotot mutatnak. Lehet hogy pár nap elteltével egy újabb helyzet áll fenn, és akkor az önkormányzat is készen áll majd újabb vizsgálatok elvégzésére. Ha nem is mindenkit, csak a vírusgyanús egyéneket. Nagyon fontos, hogy teszteljünk és pozitív eredmény esetén, megelőzzük a tovább fertőzés esélyét. 
 
Covid-19 AG Rapip AntiGén gyorstesztek

A Covid-19 AG Rapip AntiGén gyorsteszt a vírus megjelenését követően, (orrgarat váladékból történő mintavétellel) akár már 2-3 nappal a megfertőződés után kimutathatja annak jelenlétét, mivel a vírus szaporodásával és jelenlétével kapcsolatos fehérje (kapszid) burkokat detektálja. A PCR vizsgálatoknál kevésbé érzékeny, viszont gyorsabb, költséghatékonyabb és könnyebb vele külső helyszínen tesztelni. Tehát ez a teszt a vírus légúti jelenlétének igazolására szolgáló, gyors módszer.  

Nagy László elmondta, hogy ennek a tesztnek pozitív eredmény esetén kilencvenkilenc százalékos, negatív eredménynél hatvan-hetven százalékos a megbízhatósága, a szakemberek szerint. Jelenleg ezt a gyorstesztet használják az oktatásban, nevelésben dolgozók szűrésére is. Kiemelte, hogy egy ilyen nagy cégnek a tulajdonosaiként, mint a Kunság-Szesz Zrt., kötelességüknek érezték, hogy ilyen nehéz helyzetben is segítsenek Kiskőrös önkormányzatának, az egészségügyben dolgozóknak, embertársaiknak.

Nagy László, Domonyi László

Szeretnének visszaadni a helyieknek abból, amit ők kapnak magánszemélyként, cégtulajdonosként az emberektől, tette hozzá Nagy László.

Kijelenthetjük, hogy ezzel a nagylelkű gesztussal, adománnyal, felelősségteljes társadalmi szerepvállalásról tesznek tanúbizonyságot a cég tulajdonosai

Domonyi László polgármester köszönetet mondott a nemes gesztusért, a nagylelkű felajánlásért a cég tulajdonosainak Kiskőrös polgárainak nevében is.
 
Kapcsolódó cikk
Holnaptól az egészségügyben, az iskolákban, óvodákban és a bölcsődékben folytatódik a tesztelés
Holnaptól az egészségügyben, az iskolákban, óvodákban és a bölcsődékben folytatódik a tesztelés
Az országos covid teszt pénteken a szociális intézményekben kezdődött, hétfőtől folytatódik az egészségügyben, az iskolákban, óvodákban és a bölcsődékben. A...
 
-Hirdetés-

 
 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (6 db kép)
MEGOSZTÁS