A területi közigazgatásban dolgozókkal folytatódik a célzott csoportos tesztelés – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján. 

György István közölte, azokat kezdik tesztelni, akik a kormányhivatalokban, járási hivatalokban közvetlenül találkoznak az ügyfelekkel.

György István, Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára
-Hirdetés-

Hozzátette, a tesztelést nemcsak a kormányablakokban dolgozók vehetik igénybe, hanem azok is, akik munkájukból adódóan, például a fogyasztóvédelmi, gyámhivatali ügyintézés miatt találkoznak az ügyfelekkel.

Kapcsolódó cikk
Visszaadni abból a sok jóból, amit kapunk másoktól
Visszaadni abból a sok jóból, amit kapunk másoktól
A kiskőrösi Kunság-Szesz Zrt. tulajdonosai nevében adott át Nagy László vezérigazgató több millió forint értékű adományt, november 27-én délelőtt, Kiskőrös...

Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány november 20-án indított átfogó, országos célzott csoportos tesztelést az elmúlt két hétben. Az antigén gyorstesztekkel felmérték a bölcsődék, óvodák, iskolák, szociális és egészségügyi intézményekben dolgozók átfertőzöttségét.

antigén gyorstesztek

A kéthetes tesztelés soha nem látott szakmai és koordinációs együttműködés eredményeként jött létre, amelyben egyetemi hallgatók, kormányhivatalok és számos támogató társszervezet vett részt. A tesztelésben 1077 mintavevő csapat dolgozott, egy egység két mintavevőből, egy adminisztrátorból és egy gépkocsi vezetőből állt. A tesztelésben 1624 egyetemi hallgató vett részt, ez 812 mintavevő csapatot jelent. Emellett 265 olyan csapat állt fel, amelyet a kormányhivatalok szerveztek védőnőkből, egészségügyi végzettségűekből, tette hozzá.

Az államtitkár megköszönte a tesztelésben résztvevők munkáját.

György István megjegyezte, az első körben is elmondták, hogy nagyobb részvételre számított az operatív törzs, mert az érintett szakmacsoportokban mindenkinek biztosították a tesztelés lehetőségét, így a 70 százalékos részvétel relatíve alacsonynak minősíthető.
A múltheti tesztelés eredményeiről szólva elmondta, a bölcsődékben 8873 tesztet végeztek, 117 eredmény lett pozitív, ami 1,32 százalék. Az óvodákban 39 840 tesztet végeztek, 697 volt pozitív, ami 1,75 százalék. Az iskolákban 83 400 tesztet végeztek, 1542 lett pozitív, ami 1,91 százalékot jelent. A szakképző intézményekben 1,14 százalék volt a pozitivitás.
Az államtitkár elmondta, az egészségügyi és szociális intézmények maguk végezték, saját ütemezésben a tesztelést, múlt héten nagyobb aktivitással végezték a teszteket, és 20 735 tesztet csináltak.

Tesztelést végző egészségügyi dolgozó

György István elmondta, a tesztelés második hetében 186 143 tesztet végeztek, szemben az első hét 181 506 tesztjével, azaz összesen a két hét alatt 367 649 tesztet végeztek. Hozzátette, a részvételi arány 63,33 százalék volt.
Összességében a pozitív eredmények aránya az első héten 2,44 százalék volt, a múlt héten pedig 1,98 százalék.

Hozzátette, az egészségügyi alapellátásban és járóbeteg-szakellátásban a kormányhivatalok ugyanígy továbbra is heti rendszerességgel biztosítják a szükséges tesztmennyiséget. Ezek az intézmények ugyanis rendelkeznek megfelelő szakmai képzettségű humánerőforrással a tesztelés elvégzésére – írta

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint az iskolai teszteléseket követően az operatív törzs tovább elemzi az első és második heti adatokat, és később dönt arról, hogy ezekben a szakmacsoportokban lesz-e újabb tesztelés a későbbiekben.

A bölcsődékben, óvodákban, nevelési oktatási intézményekben, szociális intézményekben és egészségügyi intézményekben végzett tesztelések tapasztalatai alapján a kormányhivatalokban és a járási hivatalokban is minden dolgozót letesztelnek, aki ezt kéri és aláveti magát a tesztelésnek.
Ahogy korábban, a tesztelés a most kijelölt szakmacsoportnál is önkéntes és ingyenes.
Az operatív törzs a tesztelési folyamat tapasztalatait folyamatosan értékeli, elemzi – írta a Miniszterelnökség.

Forrás: MTI, koronavirus.gov.hu
Kiemelt kép: koronavirus.gov.hu

MEGOSZTÁS