Az órák, a napok észrevétlen repülnek. Máris ezüstvasárnaphoz, advent harmadik vasárnapjához érkeztünk december 13-án. A kiskőrösi online adventi gyertyagyújtáson, ezen a jeles napon Seffer Attila, kiskőrösi római katolikus plébános atya köszöntötte a hívőket.

Seffer Attila plébános atya

A harmadik gyertya ezüstvasárnapon, az öröm gyertyája, mondta Seffer Attila atya. Az adventi időszak, az Úr eljövetelének a várakozása. Jézus Krisztus születésének napjára való felkészülés ideje. Különlegessé teszi ezt az időszakot, hogy már beteljesült mindaz, amire várunk, amire vágyódik a hívő lélek. Az Isten közelsége, eljövetele ott az első karácsony alkalmával, a betlehemi istálló egyszerűségében megtörtént. Elérkezett hozzánk az Isten fia. Ez igazi örömhír a hívő ember számára, hogy az embertársaival, a családtagjaival, a szeretteivel való közösségi egységét megkoronázza, beteljesíti az Úr eljövetele.
Különleges volt az az első karácsony, mert a kis Jézus nem kapott helyet a szálláson. Talán az idei karácsonyunk, az előzőekhez képest nekünk is különlegesebb lesz. Nem biztos, hogy minden úgy kap helyet majd, ahogy az eddig történt. Nem biztos, hogy minden pontosan ugyan úgy lesz, ahogy azaz előző években. Azonban mégiscsak, a karácsony az karácsony lesz. Hiszen azt ünnepeljük, aki eljött közénk. Azt a Jézus Krisztust köszöntjük, aki Emánuelként emberré lett. Aki elhozta magával az Isten erejét, szeretetét, kitartását, hűségét, megbocsájtását, minden lelki ajándékát és adományát, hogy legyen kibe kapaszkodnunk. Mert Ő biztos úti társunk szeretne lenni Földi életutunkban. A karácsony igazi öröme az, hogy ránk mosolyog az Isten.
Idén karácsony alkalmával kérjük azt az Istentől, hogy meg tudjuk tapasztalni a nehézségekből való kivezettetést. Az Isten által hozott békességet. A lelkünk nyugalmat találjon. Tudjuk egymást továbbra is őszintén tisztelni, szeretni és becsülni.

Pethő Attila, önkormányzati képviselő

Kiskőrös főterén díszelgő adventi koszorún az öröm gyertyáját Pethő Attila, önkormányzati képviselő lobbantotta lángra ezüstvasárnapon.

-Hirdetés-

A karácsony ünnepét megelőző közel négy hetes időszak az advent. Ilyenkor azonban nem az adventi koszorút ünnepeljük, vagy az adventi csokinaptárt, hanem ez a négy hét időt ad arra, hogy a karácsonyra belülről készüljünk. Ez a várakozás időszaka. Adventi előkészületünk aktív formája lelkünk, kapcsolataink rendezése. Kiváló alkalom a félreértések, megbántások tisztázására. Mivel a szeretet nagylelkű, és bátor, nincs sok értelme azon gondolkodni, kinek illik, vagy kellene kezdeményezni.
A megbocsátás másik alanya: Én saját magam. Nem csak embertársamnak bocsátok meg, hanem saját magamnak is. Elfogadni és szeretni magunkat, hibáinkkal, múltunkkal, gyengeségeinkkel együtt, milyen nehéz is sokszor. Együtt élni elhibázott múltbeli döntéseinkkel, amiken nem lehet változtatni. De akkor és ott nem véletlenül döntöttem úgy, és végül is a változás, fejlődés jele, hogy már másként látom akkori helyzetemet. 
Ezüstvasárnapon nézzünk hát szét a lelkünkben. Lakozik-e bennünk igazi öröm, béke, szeretet? Nekünk, mindnyájunknak az a küldetése, hogy az örömöt, reményt, tápláljuk a körülöttünk élő társainkban. Nagyon nagy rá az igény!

A hit és a remény mellett, ezüstvasárnapon az öröm lángja is fellobbant Kiskőrös város koszorúján

Az ünnep igazi értékét az adja meg, hogy mi nemcsak emlékezünk Jézus születésére, hanem tudjuk, hogy majd egyszer, az idők végén ismét eljön hozzánk, és mi várjuk őt. Olyan örömmel készülünk a vele való nagy találkozásra, mint ahogyan a gyermekek évről évre várják karácsony ünnepét.
Nagy vigasztalást és reményt jelenthet a kedves Kiskőrösieknek, ha szenteste az ajándékok és a családi asztalon elkészített finomságok mellett arra is tudnak majd gondolni: Mi azért ünnepelhetjük évről – évre ilyen szépen a karácsonyt, mert Isten megszólított minket és elküldte hozzánk az ő Fiát, aki megváltott bennünket.
Figyeljünk arra, hogy a szeretet ne csak néhány napig, az ünnep idején éljen szívünkben, hanem a hétköznapokon is megmaradjon bennünk.

Kothencz Lajos otthonában gyújtotta meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját

Kothencz Lajos ezüstvasárnapon, ünnepi beszédében idézte fel, hogy gyerekkorában mindig várta a karácsonyt.

Akkoriban még nagy tél volt, és gyönyörű havas volt a táj. Derékig ért a hó, és minden felől csak a nyugalom és a szeretet áradt. Felhívta a figyelmet, hogy ne csak Karácsonykor, hanem egész évben legyünk egymással szemben türelmesek, alázatosak, tisztelettudók. Szeressük egymást, mert bebizonyosodott, hogy egy láthatatlan vírus tönkre tud tenni családokat, vállalkozásokat, országokat, mondta.
Egy gyönyörű és meghitt karácsonyi dal eléneklésével kívánt mindenkinek békés boldog karácsonyt, nagyon jó egészséget és egy boldogabb újévet.

 

Kapcsolódó cikk
A kiskőrösi adventi online gyertyagyújtáson fellobbant a második, a remény lángja
A kiskőrösi adventi online gyertyagyújtáson fellobbant a második, a remény lángja
Elérkezett advent második vasárnapja. Idén ez december 6-ra esett, Mikulás napjára. Gyerekek sokasága várta izgatottan a reggelt, hogy mit rejtenek...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (18 db kép)
MEGOSZTÁS