A város közútjainak járhatóságát a téli időszakban is biztosítani kell. Az önkormányzat és a Kőrösszolg Nonprofit Kft. munkatársainak feladata a város útszakaszainak és közterületeinek hó- és síkosság-mentesítése. A város cége felkészülten várja a telet, mondta Schäffer Tamás a Kőrösszolg Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Elmondta, hogy a Kőrösszolg Nonprofit Kft. feladatellátásának a részét képezi a téli síkosság-mentesítés, illetve amennyiben havassá válnak az utak, a hókotrás is. Ezt közösen végezzük Kiskőrös Város önkormányzatával. Az önkormányzatnak is vannak olyan eszközei, kapacitása, amelyek e tekintetben nagy segítséget jelentenek. Ebbe a feladatellátásba a Kőröskom Nonprofit Kft. eszközparkja is bevonásra kerül minden alkalommal.

hólapátolás

Most nálunk is ugyan az zajlik, mind minden közterület fenntartó cégnél, az eszközállományunkat készítjük fel a télre, tette hozzá.

-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

Ilyenkor történik meg a felmérése azoknak az egyéb eszközöknek is, amelyek szükségesek a téli feladatellátásban. Például a hólapát, útszóró só, amiből már most kellő mennyiséggel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy ne érhessen minket meglepetés.

A Kőrösszolg Nonprofit Kft. hatásköre a Kiskőrös központi részén, ezen belül is a gyalogos felületek és a város kerékpárút hálózatának a síkosság-mentesítésére terjed ki.
Kiskőrösön az úgynevezett gyűjtő utak síkosság-mentesítését az önkormányzat a saját traktoraival és dolgozóival végzi. Az össze többi csatlakozó lakó útnak és a városközpontban található parkolók felületeinek az ilyen jellegű munkálatai már nagy gépeket igényelnek, ilyenekkel pedig a Kőröskom Nonprofit Kft. rendelkezik. Ezt a feladatellátást így a Kőröskom Nonprofit Kft. tudja elvégezni az önkormányzat és a Kőrösszolg Nonprofit Kft. felügyelete alatt, irányításával.

A külterületi részeken szintén a Kőröskom Nonprofit Kft. gépei végzik el a munkát a burkolt felületeken. A földutakhoz külső vállalkozói kapacitást szoktunk igénybe venni.

Ugyanis ezeket az utakat csak traktorokkal lehet megtisztítani, járhatóvá tenni. Ezt a területet nyugati és keleti részre szoktuk osztani, így két külön vállalkozó felelős ezeknek a földutaknak a karbantartásáról a téli időszakban.

a főutak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hatáskörébe tartoznak

Kiskőrös Városán belül vannak Magyar Közút Nonprofit Zrt. által fenntartott és kezelt útfelületek. Ezek a főutak és a települési mellékutak. Ők itt elősóznak és síkosság-mentesítenek, ha kell, hótolással járhatóvá teszik az utakat.

Mi a hókotrás során bizonyos prioritások mentén végezzük el a feladatot. Itt legmagasabb pozícióban a gyűjtő utak vannak. Itt, a hozzánk tartozó utaknál szoktunk úgynevezett alásózást alkalmazni, melyet az önkormányzat a saját gépeivel végez. Az össze többi csatlakozó útnál nem szoktunk alásózni, ott akkor kezeljük a problémát, hogyha már előállt.

az új Gianni Ferrari munkagép télen használatos eszközei

Napközben, munkaidőben ezeknek a téli feladatoknak az ellátása értelem szerűen megtörténik. Éjszaka és hétvégén ügyeletet teljesítenek a dolgozók.

Van egy automatizmus, ami azt jelenti, hogy folyamatos hóesés mellett, amikor a hóréteg vastagsága meghaladta a három centimétert, akkor történik az ügyeletben lévő gépjármű vezetőknek és kezelőknek a riasztása. Ilyenkor az ügyeletben lévők az előkészített gépjárművükkel a riasztást követő fél órán belül, el kell induljanak, meg kell kezdjék az utak megtisztítását vagy járhatóvá tételét. De általában ezt az automatizmust felül szoktuk írni. Hiszen sokkal több tényezőtől függ, hogy hogyan, mikor és mennyi időre kell beleszólni az időjárás teremtette viszonyokba. Nem mindegy, hogy pozitív vagy negatív tartományba esik közbe a hőmérséklet, hogy mit jeleznek előre, folyamatos hóesést vagy időszakosat. Az utóbbi évtizedekben sokat változott az időjárás, már aligha vannak olyan telek, amikor december elején leesik a hó és az a következő év februárjáig is megmarad. Így inkább, ebben az időszakban mi magunk, többek között én is figyelem, éjszaka is az időjárás előrejelzéseket. A városvezetéssel egyeztetve, ez alatt a polgármester urat és a stratégiai osztály városüzemeltetési részleg dolgozóit értem, közösen döntjük el, hogy hogyan, mikor, és milyen erőforrások bevonásával dolgozunk a probléma megelőzésében, megoldásában.

Ne felejtsük el, hogy a lakosságnak is van kötelezettsége a hó eltakarításban, síkosság-mentesítésben, emelte ki Schäffer Tamás.

A járdafelületek tisztaságáért, járhatóságáért, biztonságosságáért ugyanis ebben a helyzetben ők felelnek. A település közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendelet is kimondja, hogy minden lakos felelős a saját ingatlana előtti járdaszakasz síkosság-mentesítéséért. Fontos, hogy ha valaki azért szenved balesetet, elcsúszik és megüti magát, mert az adott szakaszon a lakos nem tisztította meg a saját ingatlana előtti járdaszakaszt, azért büntetést is szabhatnak ki rá.
Az üzletek, vállalkozások ugyan úgy felelnek a saját ingatlanaik előtti járdaszakasz járhatóságáért. Természetesen ez a közintézményekre is ugyan úgy vonatkozik.

Kiemelt kép: freepik.com

 

MEGOSZTÁS