Új épületbe költözött a kiskőrösi hivatásos tűzoltó-parancsnokság. A „Tűzoltólaktanyák kialakítása – Kiskőrös tűzoltóság” elnevezésű KEHOP-1.6.0-15-2016-00015 azonosítószámú európai uniós projekt nem egészen 919 millió 848 ezer forint vissza nem térítendő támogatást biztosított arra, hogy a zöldmezős beruházás megvalósuljon.

-Hirdetés-

 

A laktanya ünnepélyes átadására december 18-án került sor, mely eseményen Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere elmondta, hogy nem is kaphatott volna szebb karácsonyi ajándékot városunk.

Paksi Dénes tű parancsnok (Kiskőrös HTP), Dr. Farkasinszki Lóránt, Font Sándor országgyűlési képviselő, Rideg László a megyei közgyűlés elnöke, Domonyi László polgármester

A katasztrófavédelmi szempontú kockázatokról szóló elemzések szerint az ország egyes területeinek mentő tűzvédelmét új laktanyák építése javíthatja számottevően. A jelenlegi támogatási ciklusban az uniós projektek keretében 2020 év végéig négy könnyűszerkezetes őrs, két hagyományos kialakítású tűzoltóőrs, egy új laktanya, valamint egy kirendeltség épült fel.

Koczkásné Dulai Ildikó, Paksi Dénes tű parancsnok (Kiskőrös HTP), Dr. Farkasinszki Lóránt, Font Sándor országgyűlési képviselő, Rideg László a megyei közgyűlés elnöke, Domonyi László polgármester, Szedmák Tamás alpolgármester

A kiskőrösi hivatásos tűzoltóparancsnokság 13 település csaknem 51 ezer lakójának biztonságát erősíti. A kiskőrösi hivatásos tűzoltó-parancsnokságnak helyet adó laktanya zöldmezős beruházás keretében valósult meg.

Az új létesítmény egy új, több mint ezer négyzetméteres tűzoltólaktanyát, egy önálló raktárépületet és egy sportpályát foglal magában. A parancsnoki épületszárnyban irodák, egy 24 órás szolgálatot ellátó hírközpont és szolgálati helyiségek, valamint raktározást, tárolást szolgáló helyiségek kaptak helyet.

A laktanyában összesen 39 tűzoltó lát el készenlétet minden igényt kielégítő körülmények között, az ingatlanban három szerállást és egy járműmosórészleget alakítottak ki. A szertárban a tűzoltók speciális felszereléseinek kezeléséhez, tárolásához, karbantartásához szükséges helyiségek is vannak. A létesítmény előtt akadálymentesített parkoló épült, az ügyfelek fogadására szolgáló helyiségeket ugyancsak akadálymentesítették. A beruházás célja egy olyan épület kialakítása volt, amely méltó körülményeket biztosít a hivatásos tűzoltó-parancsnokság számára.

Kapcsolódó cikk
Nemsokára szerkezetkész az új tűzoltólaktanya Kiskőrösön
Nemsokára szerkezetkész az új tűzoltólaktanya Kiskőrösön
A régészeti feltárásokat követően időarányosan halad az új kiskőrösi tűzoltólaktanya építése. Az új laktanya a most használt, több mint száz...

Az épület helyének kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy az itt szolgáló állomány a lehető legrövidebb idő alatt elérje a veszélyeztetett területeket, ezzel is segítve a gyors és hatékony tűzoltói beavatkozást. Az új laktanyából a mostaninál sokkal rövidebb idő alatt érkeznek a tűzoltók például Akasztóra, Csengődre és Soltszentimrére. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A katasztrófavédelemnél megvalósuló európai uniós fejlesztésekről bővebb információkat a www.katasztrofavedelem.hu oldalon olvashatnak.

Kapcsolódó cikk
Bejártuk az új kiskőrösi tűzoltólaktanyát
Bejártuk az új kiskőrösi tűzoltólaktanyát
2020. augusztus 7-én sajtóbejárást tartottak az újonnan épülő tűzoltó laktanyában. A „tárlatvezetést” Paksi Dénes tűzoltó alezredes, a Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság...

 

További információ kérhető:
Dóka Imre tűzoltó őrnagy, helyettes szóvivő
06 20 669 3613

Sajtóközlemény 

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (26 db kép)
MEGOSZTÁS