Visszatekintő interjú Suhajda Antallal, Akasztó polgármesterével: Beszélgettünk rengeteg fejlesztésről, a jövőbeni tervekről és a vírus elleni védekezésről is.  

Hogyan néztek szembe a világjárvánnyal?

A nehézségek igazából ott kezdődtek, hogy meg kellett szervezni a településünk védekezését. Valamilyen szinten a lakosságot is meg kellett nyugtatnunk, hiszen a spanyolnátha óta generációk nem tapasztaltak ilyen járványt. A célunk az volt, hogy úgy megoldjuk a védekezést, hogy a lehető legkevesebb fertőzéssel tudja megúszni a település. Fontos volt, hogy a védett korosztályt biztonságban tudjuk, hiszen érintett a település az idősek otthona kapcsán.

-Hirdetés-

Az emberek fegyelmezettek voltak és a védekezést sikerült megoldanunk. Folyamatosan fertőtlenítettük az idősek otthonát és a többi közintézményünket is. Nagyon sok korlátozást nem kellett bevezetnünk. Eddig különösebb fertőzési gócpontok nem alakultak ki a településen.

A járvány miatt érintette-e valamelyik beruházásukat negatív döntés?

Ami érintett bennünket, az a gépjárműadónak a 40 százalékos részének az elvonása, ez körülbelül 17 millió forintot jelentett a településnek. Erre mi előzetes már kiadást terveztünk, de szerencsére kaptunk kompenzációt az év során. A kiesést pályázati forrásból sikerült biztosítani, ebben az évben közel 100 millió forintnyi összeget nyertünk csak a Magyar Falu Program pályázatain, mintegy 9 projekt keretében.

Milyen fejlesztéseket emelne ki a település szempontjából?

Ez az év valamilyen szinten a projektzárások éve is volt, leginkább a TOP-os beruházásokat érintette. Le tudtuk zárni az egészségház felújítását, és a főút közlekedésbiztonsági fejlesztését is, melyek összege megközelítette a 300 millió forintot.

Áthúzódó projektünk, ami rendkívül fontos a településünk szempontjából az a Kiskőrös-Akasztó kerékpárút folytatása Soltig.

A közelmúltban írtuk alá a kivitelezési szerződést a nyertes Soltút Kft-vel.

Másik rendkívül nagy beruházásunk az óvoda és mini bölcsőde építése, ahol nem régiben zajlott le a közbeszerzési eljárás. Amit elmondhatok, hogy a beruházás biztosan meg fog valósulni. Ez egy 250 milliós projekt lesz, amely keretében 5 óvodai csoport épül meg a Szent István utca 67 szám alatt. Az épülő intézmény alkalmas lesz 130 óvodás és 8  bölcsődést befogadni.

Az új óvoda tervrajza

Nagyon fontos még a Akasztó-Csengőd-Tabdi szennyvíztelepének kivitelezése, amely 1.2 milliárd forintos beruházás lesz. Ennek keretében egy teljesen új szennyvíztelep fog megépülni és ezzel megoldódik a 3 település szennyvízproblémája.

Kiemelt szerepet játszott a Magyar Falu Program. Ennek köszönhetően ténylegesen a célterületekre tudunk összpontosítani, ami rendkívül fontos számunkra. Köszönöm Font Sándor országgyűlési képviselőnek, hogy közbenjárt a pályázatok összehangolásában és koordinálásában, így minden település hozzá tud jutni a számára szükséges forrásokhoz.

9 projektet nyertünk el ebben a programban egy év alatt. Megérkeznek az orvosi eszközök és a pelenkázó asztalok a védőnői szolgálathoz amihez további 3 millió forint értékben további forrásokat nyertünk el. 

Ugyanebből a forrásból megvásárlásra került a víztorony alatti terület, melynek egy része már önkormányzati tulajdonban volt. Össze fogjuk kapcsolni a mellette lévő idősek otthonával.

Amennyiben lesz erre lehetőség, akkor bentlakásos idősek otthonát fogunk ott létesíteni.

Megérkezett a pályázaton nyert kommunális gép is egy Goldoni Ronin 50 tipusú traktor mellyel a több, mint 8 kilométeres kerékpárút és 28 kilóméteres közút hálózatunkat és járdákat szeretnénk karbantartani. A bruttó 9,3 millió forintos gépre nyertünk 7 millió forintot, a további 2,3 millió forintot önerőként tesszük mellé.

Háttérben a Goldoni Ronin 50 tipusú traktor

A polgármesteri hivatal felújítására 20 millió forintot, a Csengődi úti kerékpárút építésére 46 millió, a Szőlő és a Táncsics utcák útburkolatainkat felújítására 7 millió, a Csengődi úton járdára 4 millió, és az óvoda udvar felújítására pedig 3 millió forintot nyertünk.

Ez évben a műszerfejlesztésen túl klímatizáltuk az Egészségház beteg váróját, valamint röntgen helyiséget alakítottunk ki és fogászati röntgen gépet vásároltunk mintegy 1,5 millió Ft értékben. A nyári szünet kezdetén – a „koronavírus bezártság” végeztével- LEADER forrásból hat millió Ft értékű játszóteret avatott fel a Napsugár üzletház mögött, az Akasztóra kihelyezett Bács- Kiskun Megyei Közgyűlés ülésének befejeztével Rideg László elnök úr. A projekttel párhuzamosan a település kilenc pontján, – elsősorban köztereken – ingyenes WIFI vételi lehetőséget építettünk ki 15 ezer Eurós, a WIFI4EU pályázat által biztosított forrásokból.

Közel 30 pályázaton dolgozunk, mondhatom azt, hogy eredményesen.

A jövőt tekintve nagyon fontosnak tartom az útjaink felújítását is. Az elmúlt 15 évben nem voltak olyan pályázati kiírások, amellyel az úthálózatot tudtuk volna fejleszteni. Csak kisebb beavatkozásra volt lehetőségünk, nyilvánvalóan, mint minden évben, úgy 2020-ban is elvégeztük a fontosabb felújításokat. Ebben az évben 1.5 millió forintot költöttünk anyagköltségre, kátyúzásra. De nem célunk a foltozgatás, hanem jó lenne egységes burkolatokat ráhúzni a meglévő 28 kilométeres úthálózatunkra.

Nem tétlenkedtek: közel 30 pályázaton dolgoztak Akasztón

Fontos még a kerékpárútjainknak a befejezése. Elindultunk Csengőd felé, és bízom benne, hogy a választási ciklus végére legalább a település széléig ki fog épülni a járda és kerékpárút.

A nagy pályázatok megírását mind a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökségre bíztuk, akik eredményesen látták el a feladatukat. Szinte minden pályázatunk nyert, nagyon jó az együttműködés közöttünk. Köszönjük a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatnak és a Fejlesztési Ügynökségnek a közös munkát, amit együtt végezhettünk.