A 2020-as esztendőben minden sportágra rányomta a bélyegét a járványhelyzet és ez különösen igaz a teremsportokra. A küzdősport területén működik a Keceli Karate Egyesület és a Bács-Team, amely klubok versenyzői hazai és nemzetközi szinten is értek már el komoly eredményeket. A nehézségekkel teli tavalyi évről kérdeztem Vancsik Nándort az egyesületek vezetőjét.

Vancsik Nándor (jobb oldalon)

A most kialakult helyzetben milyen módon tudtok edzeni?

A járványhelyzetre való tekintettel a tavalyi év nagy részében és jelenleg is csak mintegy 8-10 fő részvételével folynak az edzések. Ők azok a tagjaink, akik egyesületi igazolással rendelkeznek és versenyszerűen sportolnak, mint Imre Zsolt, Benkő László, Babenyecz Bence, Farkas Ferenc, Schneider János, Tagai Márk, Vancsik Hunor, Vancsik Domán. Most a helyi általános iskola tornaterme zárva van, így az egyéb tagjaink számára szünetelnek az edzések. Meg kell említenem, hogy normál esetben mintegy hatvanan látogatják rendszeresen az edzéseinket. A versenyzőkkel olyan helyeken tudunk edzeni Dunaújvárosban és Budapesten, ahol a termeket rendszeresen fertőtlenítik és kis létszámban tarthatunk gyakorlásokat.

Kapcsolódó cikk
Farkas Fecó 15 évesen lett fekete öves
Farkas Fecó 15 évesen lett fekete öves
A keceli származású Farkas Fecó több Magyar Bajnokságot és Diákolimpiát is megnyert már.  Fiatalon, 15 éves korában sikerült megszereznie a...

A klubnál kik felügyelik a szakmai munkát?

-Hirdetés-

A szakmai munkáért én felelek, de akik fekete öves sportolók lettek, azok mindegyike besegít a munkába. Az edzések megtartásában, levezetésében, mindenben számíthatók Schneider Jánosra, Farkas Ferencre, Imre Zsoltra és Benkő Lászlóra.

Az éves versenyprogramotok, hogyan alakult 2020-ban?

A 2020-as esztendő elején, a ju jitsu magyar válogatott Farkas Ferenc, a 2019-es eredményei alapján kiérdemelte, hogy részt vehet az EB-n és a VB-n is. Ezek sajnos a járványhelyzet miatt elmaradtak. Tavasszal még részt tudtunk venni ju jitsu és grappling versenyeken, valamint március elején még meg tudtuk tartani a VI. Vikker Dániel Emlékversenyt.

Kapcsolódó cikk
Bács-Kiskun megye legjobb harcosai léptek a szorítóba a VI. Vikker Dániel Emlékversenyen
Bács-Kiskun megye legjobb harcosai léptek a szorítóba a VI. Vikker Dániel Emlékversenyen
Kecelen a Városi Sportcsarnokban rendezték meg óriási érdeklődés mellett 2020. március 7-én a VI. Vikker Dániel Emlékversenyt a Bács-Team szervezésében....

Ezt követően a járványhelyzet miatt, nem tudtunk edzeni és versenyezni sem. Sőt, a nagy sikernek örvendő nyári edzőtáborunk is elmaradt. A nyár folyamán, az időjárásnak köszönhetően elsősorban a szabadban edzettünk a versenyzőkkel, és novemberben részt vettünk egy szegedi grappling fordulón is. A tavalyi évet teljesen felülírta a járványhelyzet, így most járjuk a termeket, ahol lehetőséget kapunk az edzések megtartására. Illetve szabadban végzünk különböző erősítő, erőnlétet javító gyakorlatokat.

Tartod a kapcsolatot az egyesület többi tagjával?

A járványhelyzetben is folyamatos a kommunikáció azokkal, akik a küzdősortokat nem űzik versenyszerűen, de korábban rendszeresen látogatták az edzéseinket. Nagyon sajnálom, hogy számukra az elmúlt év szinte teljesen kiesett, de már nagyon várják, hogy véget érjen a mostani helyzet és újra közösen tudjunk készülni.

A 2021-es évnek milyen célokkal vágtok neki?

Nagyon bízom abban, hogy idén már jelentősen javul a járványhelyzet és ezáltal nem lesznek akadályoztatva a versenyek és az edzéseink sem. A versenyzőink közül, a nagyon tehetséges Babenyecz Bence is elmúlt 16 éves, így a koránál fogva már indulhat az EB-n Farkas Ferenccel együtt. Mellettük Vancsik Domán előtt állhat még szép jövő, aki csak 15 éves, így neki még kell egy évet várnia. Mindhárom versenyző a ju jitsu és a grappling küzdelmekben érhetnek el szép sikereket.

Nagyon sok fiatal, kezdő versenyzőnk van, de nekik legalább egy évet igen keményen kell edzeniük ahhoz, hogy a képzeletbeli létra alján lévő amatőrök között megmérettessék magukat. A 2021-es esztendőben nem tervezünk gálát rendezni, azonban a Magyar Grappling Szövetség megadta a lehetőséget a részünkre, hogy májusban az egyik országos fordulónak Kecel adjon otthont. A tervek szerint, ez a nézőknek egy ingyenesen látogatható egész napos versenysorozat lenne, ahol különböző szabályrendszerekben folynának a küzdelmek.

Kapcsolódó cikk
Vancsik Nándor: „A karate szellemisége életre nevel”
Vancsik Nándor: „A karate szellemisége életre nevel”
Szinte havonta találkozhatunk a médiában a Bács-Team sikereiről szóló hírekkel. Kecel sportéletében igen jelentős a csapat tevékenysége. Vezetőjük Vancsik Nándor,...

A tervek szerint, a legközelebbi nagy gálát 2022-ben szeretnénk megrendezni. Akkor, amikor már az említett három fiatalunk olyan szintre jut el, hogy a komolyabb ellenfelekkel szemben is méltóképpen megállják majd a helyüket.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS