Gyermekek! “Mitől jó egy nap?” Janikovszky Éva ezen üzenetének jegyében teltek a Soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvoda napjai a tanév első felében. Az intézmény vezetőjével, Szarka Ritával beszélgettem.

-Hirdetés-

 

Milyen fejlesztések valósultak meg a nyáron illetve ősszel?

A MME nyertes eszközpályázatának köszönhetően új udvari játszóvárat vásároltunk, melynek felállítása és telepítése folyamatban van. A sajátos nevelési igényű gyermekek számára fontos fejlesztőeszközparkra nagy szükség van a mindennapokban, ezt a pályázat segítségével sikerült bővítenünk. Az udvaron kialakított közlekedési útvonalakra dömpereket és futóbicikliket vásároltunk, mert a gyakori használat miatt minőségük az idő múltával romlik. Ősszel jelentkeztünk a Galgamenti Népfőiskola és a Humusz Szövetség a Komposztünnephez (október 10.) kapcsolódó pályázatára, amely során az udvaron kialakítottunk egy komposztálót, a csoportszobában pedig giliszta garzont, valamint társas játékot készítettünk a gyermekekkel, „A telhetetlen hernyócska” című mese nyomán, kiemelve a komposztálás fontosságát.

Hogyan befolyásolta az iskola/óvodakezdést a COVID-19 vírushelyzet?

Az óvoda szeptember 1-jén zökkenőmentesen nyitotta meg kapuit. Ebben a nehéz helyzetben is mosolygós óvó nénik és ölelő kezek várták az óvodába érkezőket. Janikovszky Éva gondolataival kezdtük meg a tanévet, ezt ki is plakátoltuk az intézmény bejáratához illetve a csoportszoba ajtókra.

„Mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk. És attól, hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb, mint a mai.”

Ezzel a mottóval erősítettük egymást, a szülőket és a gyermekeket is ebben a nem szokványos és mentálisan is megterhelő nehéz időszakban.

Hogyan alakultak a decemberi tesztelések?

A nevelőtestület minden tagja hozzájárult a mintavételhez. Istennek hála, mindkét tesztelés alkalmával az összes kolléga negatív eredményt kapott.  Mindkét alkalommal azonnal jeleztük a szülők felé a jó hírt, akik ezt nagy örömmel fogadták. Fontosnak tartottuk megosztani velük, és megköszönni nekik, hiszen ehhez nagy mértékben hozzájárult az is, hogy betartják a kéréseinket és az előírásokat.

Így nem volt szükség rá, hogy rendkívüli szünetet rendeljünk el. Akik azonban hosszabb távon otthon maradtak akár betegség, akár karantén miatt, nekik készítettek a kollégák egy karanténcsomagot, amelyben mesék, barkácsmunkák (ahhoz eszközök) valamint otthon, a gyermekkel együtt könnyen elkészíthető sütemények receptjei találhatóak. Az elkészült munkákról a szülők szívesen osztottak meg képeket a pedagógusokkal.

Sikerült az első félévben hagyományos ünnepségeket, rendezvényeket megvalósítani?

A kreatív óvó néniknek és dajka néniknek köszönhetően sikerült. A ZÖLD HETET újragondoltuk és a körülményekhez igazodva megszerveztük. A Galántai család szőlőbirtokára a gyermekek mehettek szüretelni, az óvodában pedig különböző ügyességi játékokkal, barkácsolással, tornával színesítették a kollégák a hetet. Külön táncház is volt az udvaron, Zsikláné Szarka Judit vezetésével, ahová a gyermekek nagy örömmel csatlakoztak be.

A Márton-napot a gyermekekkel csoportszinten oldottuk meg. Sütöttek mézeskalácsot, gyúrtak sütőtökgolyót, és a városban minden csoport sétált egy-egy kört ennek az ünnepnek a tiszteletére. A középső csoportosok még a parókiát is meglátogatták, ahol fenntartó esperesünknek is küldtek az általuk készített mézeskalácsból.

Hogyan alakultak az adventi események az iskolában/óvodában? Karácsonyi készülődés valamilyen formában sikerült-e?

A Mikulás-várás nagy sikert aratott a gyermekek körében. Az idei évben a csoportszobában várták a kisebbek a Nagyszakállút, ahol a gyermekek beszélgethettek vele, énekelhettek, verselhettek neki. A bátrabbak akár még a szakállát is megsimogathatták. Minden gyermek számára egy-egy ajándékcsomag jutott, amely a BS Plastic felajánlásának köszönhető.

Az óvodában alapítása óta hagyomány, hogy az adventi vasárnapokon a csoportok egy kis szolgálattal, betlehemezéssel, verssel, énekkel készülnek, megörvendeztetve családjaikat és gyülekezetet egyaránt. Sajnos az idei évben úgy alakult, hogy az első két adventi vasárnapon csak online istentiszteletet tartott a soltvadkerti Evangélikus Gyülekezet.

Mi az óvodában nem tétlenkedtünk, mindenképp szerettük volna eljuttatni karácsony üzenetét a családokhoz, a Soltvadkert Tv-nek és Mátyus Lajosnak köszönhetően felvételeket készítettünk. Ezek mind a televízióban, mind pedig az otthonokban (pendrive) elérhetőek. Semmiképp nem maradhatott el a karácsonyi mézeskalács sütése a csoportokban, illetve a gyermekek barkácsmunkái, melyeket szokás szerint az otthonaikban, a fa alatt adnak át szüleiknek. A Jézuska azonban a csoportszobákba is ellátogatott, ahová különböző, a csoportban használható játékokat hozott, illetve a gyermekek részére egy-egy ajándékcsomagot, amit hálásan köszönünk a felajánló BS Plastic Kft. –nek.

Képek forrása: A Soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvoda archívuma.

MEGOSZTÁS