A Kiskőrösi Vízisport Alapítvány igen sok gyermeket megmozgat szervezett keretek között. A helyi Tanuszoda megépülése után lendült fel a vízisport élet a városban, amikor hosszú évekig több edzőnél egyénileg folytak a képzések.

Néhány évvel ezelőtt elindult egy vízilabda kezdeményezés is, amikor összejött egy olyan gárda, akikkel akár valamilyen bajnokságban is elindultak volna. Sajnos ez nem valósult meg és akkor az edzések szintjén ragadt meg a vízilabdázás. Ekkor gondolta úgy a vízisportokat szeretők csapata, hogy létrehoznak egy alapítványt, amellyel pályázni lehet támogatásokra és az edzések, a működés szervezett keretek között folyhat. A 2020-as évben új alapokra került a vízisport Kiskőrösön, amelyről Lehoczki Norbertet, a Kiskőrösi Vízisport Alapítvány elnökét kérdeztem.

Lehoczki Norbert

-Miben változott idén az alapítvány működése a korábbi évekhez képest?

-Hirdetés-

-Az alapítvány 2018 év végétől működik, amellyel a kezdeti célunk a vízilabda sportág felépítése volt az úszás megtanításától elindulva a labdás játékig. Az önkormányzat segítségével 2019 év végén és 2020 első hónapjaiban megkezdődtek a tárgyalások, hogy ne csak a vízilabda, hanem minden vízisport kerüljön az alapítvány felügyelete alá. Több egyeztetés volt a szülőkkel és az edzéseket tartó pedagógusokkal a legjobb megoldást keresve, hogy közösen, összefogva vigyük előre a vízisportokat a városban. Komoly küzdelem árán sikerült mindenkit meggyőzni arról, hogy az alapítvány keretein belül legyenek az edzések, felkészülések. Úgy gondolom, hogy az év végére mindenki megtapasztalta, hogy ez az új rendszer jól működik. A szülők most egységesen tudják rendezni az anyagi dolgaikat és a pedagógusoknak csak az úszással a szakmai háttér biztosításával kell foglalkozniuk. A működéshez szükséges anyagi és egyéb dolgok biztosítását a segítőimmel együtt tudjuk megoldani. A nyári táborainkat nagy létszámmal és jó minőségben tudtuk megtartani, ahol augusztus végéig volt lehetőségünk a gyermekekkel foglalkozni. Később már a járványhelyzet miatt csak a szigorúbb előírások betartásával lehettek edzések és most már az utóbbi hetekben sajnos nem látogatható a fürdő. A kialakult rendszer szerint szeretnénk majd a továbbiakban is folytatni a munkát, amint arra az előírások lehetőséget adnak.

-Mennyi edző és gyermek tartozik most az alapítványhoz?

-Jelen pillanatban 6 edzővel kötöttünk szerződést, akik az alapítvány keretein belül végzik a tevékenységüket. A szakemberek különböző korosztályokkal foglalkoznak az úszásoktástól kezdve a diákolimpiákra való felkészülés és versenyeztetésig, valamint vízilabda edzések is vannak. Most mintegy 60-70 gyermek látogatja rendszeresen az edzéseket, amennyiben a járványhelyzet arra módot ad.

VIRA.HU – Archív fotó

-Milyen rendszerben tudjátok az edzéseket megtartani?

-Örömmel mondhatom el, hogy nagy igény van a vízisportok iránt és az már most látszik, hogy a város vízfelületei ezek kiszolgálásához kevesek. Az edzések idején osztoznunk kell a pályákkal a fürdő szolgáltatásaiért fizető napi vendégekkel. Ez alkalmanként kisebb fennakadásokat okoz még, de már nagyon sokat javult a helyzet a korábbi évekhez képest. Természetesen a pályabeosztásokat az edzők rendszeresen egyeztetik egymással, hogy ne azonos időben tartsanak foglalkozásokat. Amikor az önkormányzat átvette a fürdőt, akkor a beléptetés rendszere is szigorúbbá vált. A Kiskőrösi Vízisport Alapítvány nagyon jól együtt tud működni a fürdő vezetőjével Simon Gáborral, aki mindenben a segítségünkre van. A fürdő egy hónapra szóló, 20 belépésre alkalmas beléptető kártyákat ad át nekünk a gyermekek részére, melyek sorszámozottak és ennek felmutatásával látogathatják az edzéseket úgy, hogy a pénztárnál már nem kell fizetniük.

Kapcsolódó cikk
27 Celsius fokos víz várja Kiskőrösön az úszókat, az új beléptetőrendszer kiépítése is megtörtént
27 Celsius fokos víz várja Kiskőrösön az úszókat, az új beléptetőrendszer kiépítése is megtörtént
A járványhelyzetben hozott enyhítő intézkedések következtében lehetőség nyílt arra, hogy május 30-tól vendégeket tudjon fogadni a kiskőrösi Rónaszéki Fürdő. A...

-A hosszú távú terveitekről mit lehet tudni?

-Mindenképpen szeretnénk élni a pályázati lehetőségekkel, hogy biztosítva legyen a működésünk anyagi háttere és a gyermekeknek akár pólókat vagy egyéb formaruhákat tudjunk vásárolni. A nagy előrelépést azt jelenthetné, ha akár az önkormányzattal összefogva tudnák növelni a strand vízfelületét. Olyan medence építéséről álmodunk, ahol vízilabda mérkőzéseket lehetne megrendezni. Amennyiben szeretnénk ehhez forrásokat kapni, akkor vízilabda csapatokat kell indítanunk a különböző bajnokságokban és bérelnünk szükséges olyan vízfelületeket, ahol ezeket a mérkőzéseket le tudjuk játszani. Figyelembe kell vennünk, hogy a vízilabda a kiemelten támogatott csapatsportágak között szerepel, ezért szeretnénk, ha ennek a forrásaiból jutna Kiskőrösre is pénzösszeg fejlesztésekre. Jövőre tervezzük, hogy legalább egy vízilabda csapatot elindítanánk a 8-10 éves korosztályban az utánpótlás bajnokságok valamelyikében és a későbbiekben ezt felmenő rendszerben folyamatosan bővítenénk.

MEGOSZTÁS