Öt éve annak, hogy a Kőrisfa Óvoda jogerősen megkapta az építési engedélyt. Sajnos, a hosszadalmas bürokratikus eljárások következtében 2019 decemberéig kellett várni a következő fontos mérföldkőre, amikor is, a közbeszerzési eljárás során nyertes kivitelezővel a szerződés hivatalosan aláírásra került. Ezek után, már következhetett a kézzelfogható, látványos munka megkezdése. A kivitelező Schlosser-Bau Kft. 2020 év elején bele is vetette magát a projekt megvalósításába. Tavaly júniusban számoltunk be olvasóinknak arról, hogy az új, hat csoportszobás óvoda kivitelezése már a második üteméhez érkezett. Mint akkor, most is Kiskőrös város polgármestere, Domonyi László adott interjút hírportálunknak az új óvodával kapcsolatban. Hogy fog kinézni, hol, milyen helyiségek kerülnek kialakításra, milyen lesz a játszóudvar, hány gyerek befogadására lesz képes az óvoda…? Többek között, ezekre a kérdésekre is választ kaptunk.  

Kapcsolódó cikk
Második mérföldkövéhez érkezett az új, hat csoportszobás óvoda kivitelezése Kiskőrösön
Második mérföldkövéhez érkezett az új, hat csoportszobás óvoda kivitelezése Kiskőrösön
Évértékelő beszédében Domonyi László polgármester kihangsúlyozta, hogy 2020 a beruházások éve lesz Kiskőrösön. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy második...

Domonyi László elmondta, hogy az új Kőrisfa Óvoda építése, kivitelezése jelenleg a 60%-os készültségi szintet már meghaladja. A kivitelezés tervezett befejezési határideje 2021. március vége volt, azonban a vírushelyzet következtében a kültéri, játszótéri eszközök szállítása nem tud megvalósulni a határidőig. Emiatt, a vállalkozási szerződés teljesítési határidejét 2021. július 31. napjára kívánjuk módosítani.

Az új, hat csoportszobás óvoda építés közben
-Hirdetés-

A tervezett új óvoda épület 180 gyermek ellátását biztosítja majd, hat csoportszobában. Kezdetben csoportszobánként 25 fő helyezhető el, amely a későbbiekben akár 30 főig – szükség szerint- bővíthető. Az óvoda épületében az öltözők, gyermekmosdók berendezését erre a létszámra terveztük.

Az épület küllemének kialakítása során igyekeztük úgy összehangolni a külső és belső építészeti elemeket, hogy azokat a gazdaságosság, valamint az egyszerű megoldások jellemezzék. Mivel az óvoda a Kőrisfa utcában létesül, ezért az, alapvetően határozza meg az építészeti koncepciót, mondta Domonyi László.

Az utcafronton, középpontosan elhelyezett főbejárat varázslatos hangulatot kölcsönöz a helynek. Mintha egy mesekönyvet néznénk: egy hófehér épület, gyönyörű zöldfüves előkerttel.
Az új óvoda látványterve- Főbejárat

Az ingatlan tájolását és a telek méreteit, geometriáját figyelembe véve az óvoda épület alaprajzi tervezésénél a legfontosabb szempontnak a csoportszobák legoptimálisabb kialakítása, valamint az öltözők és gyermekmosdók természetes szellőzésének biztosítását tartottuk. Az épület főbejárata, a már említett módon, a Kőrisfa utcából nyílik. Gazdasági bejáratok a Kőrisfa utca és a Gábor Áron utca felől is kialakításra kerültek.

Az óvoda épülethez a Kőrisfa utca nyomvonal korrekciójával egyidejűleg 33 db parkoló kerül kialakításra, ez több is, mint amit jogszabály szerint szükséges létesíteni.

Az épület köré új fák, az udvaron füvesített terület, valamint cserjék, és az udvari áttört kerítésszakaszok előtt belátást gátló sövénysor telepítése történik kertépítészeti terv szerint. Ez biztosítja a játszóudvar intimitását, és egyben, kellemes természeti környezetet teremt mind az épületet használók, mind a környéken lakók megelégedésére.

A csoportszobák tágas, nagy üvegezett felületekkel ellátott helyiségek, amelyek az épület Gábor Áron utca irányába néző épületszárnyában helyezkednek el, közvetlen vizuális és fizikai kertkapcsolattal. Mind a hat csoportszobához külön öltöző és szociális blokk kerül kiépítésre.

A játszóudvar a közösségi nagyteremből, a folyosókról, valamint minden csoportszobából megközelíthető lesz. Három játszótéri blokkot tartalmaz, amik között két játéktároló épület kerül elhelyezésre.

Az új óvoda látványterve – játszóudvar

A Kőrisfa utcai épületszárnyban kapnak helyet a gazdasági, és kiszolgáló tevékenységek helyiségei, úgymint vezetői és gazdasági irodák, fejlesztőszobák, személyzeti öltözők, valamint a működéshez szükséges helyiségek és tárolók. Az épület komplex akadálymentesítéssel lesz ellátva. A tornaszoba, és a befejező konyha a két szárnyat összekötő, belső emeletes tömb földszintjén kaptak helyet. Fent a gépészeti helyiség, óvodai könyvtár, és egyéb tárolók kerülnek kialakításra.

Várakozással teli, régi álmunk látszik megvalósulni a 2021-es évben, amely nemcsak a Kiskőrösi Óvodák, de a városunk és a kistérség számára is kedvező perspektívát jelent.

A Kőrisfa Óvoda korszerű, minden igényt kielégítő új épület, amely biztonságos és barátságos környezetben tudja fogadni szeptembertől az újonnan beiratkozó kiscsoportosokat, és a Thököly-, Mohácsi Óvodák gyermekközösségét.

Az öt, már meglévő csoport mellett, egy új csoport beindításával válik teljessé a Kőrisfa Óvoda profilja. Terveink szerint a hatodik csoport működése biztosítja majd az optimális gyermeklétszámok alakulását (25 fő alatti) a csoportokban. A modern, korszerű eszközökkel felszerelt óvoda nagymértékben hozzájárulhat a minőségi nevelő –oktató munka megvalósulásához, és a gyermekek eredményes személyiség- és közösségfejlődési folyamataihoz.

Igaz, hogy az átköltözés és az új épület otthonossá tétele óriási energiák megmozgatását igénylik, de reményeink szerint, az előttünk álló nagy munka eredményeként sikerül elérni, hogy minden kisgyermek a második otthonának tekintse majd az épületet. Erre a bizalommal teli megteremtett légkörre építjük további nevelő munkánk alapjait.

Az óvoda felépülte pályázati pénzből és az önkormányzat által finanszírozott összegből valósul meg. 

Ezen felül, a tavalyi évtől a Kiskőrösi Óvodák dologi kiadásai kiegészültek a Kőrisfa Óvodára vonatkozó beruházási költségekkel. Ez az összeg közel 20 millió forint. Ebből valósulnak meg azon tartalmak, amelyek a pályázatban ugyan nem szerepelnek, de szükségszerűek a működtetéshez. A beköltözés előtt, a már elkészített szobaleltár alapján felmérjük azokat a nagy, és kis értékű eszközeinket, amelyek az új óvoda stílusához, jellegéhez teljes mértékben passzolni fognak. Elengedhetetlen az új bútorzatok beszerzése, hiszen a Thököly és a Mohácsi Óvoda eszközállományában vannak közel ötven éves darabok is. Így nyilvánvaló, hogy a csoportszobák berendezési tárgyainak vételezése létfontosságú,- asztalok, székek, szekrények, ágyak, függönyök, bútorzat, óvodai jelek és az óvodát otthonossá tevő dekoráció. A felsorolt tárgyak egy részének beszerzése már a tavalyi évben megtörtént, a székek, asztalok megrendelése folyamatban van, és vannak olyan vásárlások, amelyek még előttünk állnak.

Az új óvoda a digitális világ elvárásainak is teljes körűen szeretne megfelelni, ezért ki kell építeni a hangosítás rendszerét, az IT rendszer aktív elemeit be kell szerezni (router, switch, wifi) és a telefonközpont rendszer, dajkahívó kiépítése is szükséges. Továbbá, az emeleti szinten kialakításra kerül egy informatikai eszközökkel felszerelt közösségi terem, ahol a pedagógusok nyugodtan felkészülhetnek a mindennapi szakmai munkájukra, és alkalmas lesz szakmai célú értekezletek, továbbképzések megtartására is.

A Mohácsi Óvodát Segítő Alapítvány tovább működtetése céljából is megtörténtek az elnökkel való egyeztetések, hiszen az alapítvány által benyújtott sikeres pályázatok nagymértékben támogatták az óvoda szakmai fejlődését.

A Kőrisfa Óvoda udvara méretében is biztosítja az önfeledt játék és mozgás lehetőségét a gyermekek számára. Jól strukturált terekkel, átgondolt tervezéssel olyan játékzónákat alakítunk ki, amelyek nem szigetelik el a csoportokat egymástól. Fontos számunkra, hogy a kültér zöld övezettel szegélyezett legyen, hiszen a természet szeretetét, a környezet iránti elköteleződést már az óvodában sajátítsák el a gyermekek.

A régi óvodák udvarán is leltározást fogunk tartani. Minden TÜV engedéllyel rendelkező kültéri játékeszközt, az új beszerzések (hinták, homokozók, tornyos-csúszdák, babaház, kiülők, szelektív hulladékgyűjtők stb.) mellett, hasznosítani kívánunk.

Kétféle sport- és játék élménycentrumot szeretnénk kialakítani a nagy játéktér mellett. Egy műfüves sportpályával, és egy KRESZ pályával szeretnénk gazdagítani az udvart, a tehetséges gyermekek sportolási lehetőségeit biztosítva. Továbbá, a közös udvarrészen egy különleges, egyedi készítésű négy tornyú játékvár kerül elhelyezésre.

Bízunk benne, hogy a szakemberekkel, az óvodák dolgozóival történt megszámlálhatatlanul sok szakmai egyeztetés, intézménybejárás eredményeképpen, a Kőrisfa Óvoda karakterében, arculatában egy olyan óvoda kialakítása körvonalazódik, amely bensőséget, harmóniát tükröz, és minden ízében gyermekközpontúságot hirdet.

MEGOSZTÁS