A robotika olyan gépezetekkel foglalkozik, melyek automata vagy félautomata módon alkalmasak előre beprogramozott feladatsorok végrehajtására, miközben kapcsolatot teremtenek a fizikai világgal.

-Hirdetés-

 

A projekt

A matematikai, természettudományos és digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatása.

A Kiskőrösi Bem József Általános Iskola 7. c osztályos tanulói ebben a tanévben – délutáni foglalkozás keretein belül – robotika szakkörön vesznek részt. Ez a szakkör a NTP-MTTD-20-0121 számú pályázat szerves része, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program hirdetett meg. A projekt vezetője – Litauszki Pál Gáborné – elmondta, hogy a gyerekek két csoportban dolgoznak, nemcsak robotika témakörben. A pályázat elemei a matematikai, logikai és a biológiai foglalkozások is. További résztvevő pedagógusok: Bárányné Panta Beatrix, Bárány Mihály és Katzenbach Zoltán.

A résztvevő pedagógusok és gyerekek.

A február 24-i alkalom különlegességét az jelentette, hogy először sikerült megfigyelni egy valódi robotot, és a gyerekek ekkor kezdték el megépíteni az iskola saját robotját.

A robotok

A szakkört Katzenbach Zoltán informatikatanár nyitotta meg egy rövid bevezetővel, a robotok “bemutatásával”.

Katzenbach Zoltán

A csoportmunka

A munka háromfős csoportokban, forgószínpadszerűen folyt. Az egyik helyszínen zajlott – videós instrukciók alapján – a robot tényleges építése. Egy másikon a robotika történetével ismerkedtek meg a diákok. A harmadik és negyedik helyszínen egy-egy feladatlapot töltöttek ki online felületen keresztül. Mindenkinek jutott egyéni feladat is, úgyismint: Rajzold le a jövő robotját, 2030-ból? Találj ki egy hirdetést a robotokkal kapcsolatban! Írj történetet vagy mesét egy robotról!

Kertai Ferenc – vendégelőadó – pedig a Boston Dynamics vállalat hipermodern robotjairól mesélt és mutatott be videót a gyerekeknek.

Kertai Ferenc

Azon kívül, hogy „ugyan ki ne szeretne legózni”, a robotika fejlesztő hatása sokrétű és vitathatatlan. Javítja a logaritmikus gondolkodást, segít felismerni a problémákat és azokhoz megoldásokat keresni. Erősíti a gyerekekben az együttműködési készséget. Támogatja azoknak a képességeknek a kibontakozását, melyekből a kreatív alkotótevékenység táplálkozik. Az önkifejezés eszközévé válhat. A jelenlegi munkaerőpiaci igények egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy digitális kompetencia nélkül egyre nehezebb boldogulnia az álláskeresőknek.

A robotika szakkör azért nagyszerű lehetőség, mert azoknak a diákoknak is lehetőséget nyújt, akik családi körülményeikből adódóan kevésbé láthatnak bele a digitális világba. Általa mégis beépülhet a tudásrendszerükbe ez a kompetencia is.

A projekt tervezett programjai még erre tanévre – amennyiben ezt a járványügyi helyzet engedi –, kirándulás a gyöngyösi Mátra Múzeumba és a Visontai Hőerőműbe. Az iskola és a projektben résztvevő pedagógusok elkötelezett hívei a tehetséggondozásnak. Így került ez az újabb, különleges színfolt a Bem iskola képességfejlesztő palettájára.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (40 db kép)
MEGOSZTÁS