2021. szeptember elsején új fejezet kezdődik sok gyermek életében. Az óvodai éveket felváltják a diákévek. Bár, az élethosszig tartó tanulás nem ekkor kezdődik, hiszen megszületésünk pillanatától kezdve folyamatosan tanulunk, mégis ez, azaz esemény, ami markánsan meghatározza az elkövetkezendő tizennyolc- húsz- huszonöt évünket, vagy még többet. Riportsorozatunkban a Kiskőrösön induló általános iskolai elsős osztályok tanítónőit szeretnénk bemutatni. A Bem József Általános Iskola 1.c diákjainak tanító nénije Kissné Becsi Márta lesz.

Kissné Becsi Márta, a leendő 1.c osztályfőnök

1989-ben kezdtem el tanítani a Bem József Általános Iskolában. Jelenleg a 4. c az én osztályom. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy csak a saját osztályomban tanítok magyar nyelvet és irodalmat, környezetismeretet, rajzot, technikát, éneket és napközis foglalkozásokat.

Iskolánk minden termében található számítógép és projektor, vagy interaktív tábla. A digitális eszközfejlesztés lehetővé tette, hogy egyszerre 30 db tablet használatával okosodhassanak a gyerekek a különböző fejlesztő és oktató programokkal.  A leendő nyolc tantermünk is korszerű eszközökkel (led tv+ tabletek) kötik majd le a diákok figyelmét.
-Hirdetés-

Az én osztályom is kapott az egyik legfejlettebb interaktív táblából, ami tökéletes az új tananyag elsajátításához, elmélyítéséhez, gyakorlásához. Kinyílt a világ előttünk.  A diákjaim még nagyobb csodaként élik meg, amikor a tableteket is beviszem hozzájuk, mert az adott oktatóprogramon belül szabadon választhatnak feladatot (Wordwall, Okos Doboz, LearningApps, FejlesztElek). A kedvenceik közé tartoznak még a környezetismerettel kapcsolatos dokumentumfilmek, ismertetők, a történelmi olvasmányokhoz kapcsolódó animációs filmek. Egyéni és csoportmunkák alkalmával is hatalmas sikere van, hiszen egymástól is tanulnak. Versenyhelyzetbe is hozzák magukat az eszközök használatával, hogy a lehető legjobb eredményeket érjék el.

Az iskolai házi versenyeken is bizonyítottak a tanulóim. Az külön öröm a számomra, hogy az érdekes otthoni feladatokat milyen szorgalommal készítették el a gyerekek, tették fel a fotókat a csoportunkba, vagy hozták be az eredményeket az iskolába. Gondolok itt pl. salátakészítésre, tökfaragásra, dekorációkészítésre, gyógynövények gyűjtésére és hatásainak ismertetésére, bunkerépítésre, sütésre, főzésre. Külön köszönet ezért a szülőknek, hiszen ebben nekik is volt teljesítményük.

Ugyanilyen lelkesedéssel vetették bele magukat a hulladékgyűjtési akciókba a gyerekek a szülőkkel együtt. Kétszer is dobogósok lettünk az elmúlt három évben.

Kissné Becsi Márta a jelenlegi, 4.c osztályával
Számomra fontos volt, hogy egy igazán jó közösséget hozzak létre a csapatomban. Úgy gondolom, ez sikerült. Bizonyítja ezt leginkább az, hogy évente kétszer is tartottunk családi napot, a szülőkkel karöltve jártunk az osztálykirándulásokra.

A diákjaimra nagy hatást gyakoroltak a különböző önismereti és drámapedagógiai játékok, amikbe még a szülők nagy részét is be tudtam vonni.

Szeretettel várom a leendő elsősöket és szüleiket az iskolánkba, az osztályomba. Remélem, ugyanilyen összetartó közösséget tudok kialakítani, mint amilyenben most is részem van! Az oktató és nevelő munkámat tovább szeretném erősíteni!
Kapcsolódó cikk
Turóczyné Rajna Dóra várja az 1.a diákjait szeptembertől, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskolában
Turóczyné Rajna Dóra várja az 1.a diákjait szeptembertől, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskolában
2021. szeptember elsején új fejezet kezdődik sok gyermek életében. Az óvodai éveket felváltják a diákévek. Bár, az élethosszig tartó tanulás...
Kapcsolódó cikk
Kvacskáné Kiss Mária: „Hiszem, hogy minden gyerek tehetséges valamiben”
Kvacskáné Kiss Mária: „Hiszem, hogy minden gyerek tehetséges valamiben”
2021. szeptember elsején új fejezet kezdődik sok gyermek életében. Az óvodai éveket felváltják a diákévek. Bár, az élethosszig tartó tanulás...

Képek: Bem József Általános Iskola Kiskőrös

MEGOSZTÁS