Mint arról korábban már beszámoltunk, Kiskőrösön a Liget utcában kivágott platánfák egy részét a Wattay iskolának ajánlották fel, melyek a napokban meg is érkeztek az intézmény faipari tanműhelyébe, ahol száradás után az asztalos tanulók gyakorlóanyagként tudják majd felhasználni azokat, szakmai oktatásuk során.

-Hirdetés-

Azonban nem ez lenne az első közös projektje Kiskőrös Város Önkormányzatának a Wattay iskolával, hiszen korábban a városközpontban kihelyezett padokat is az asztalos tanulók újították fel, most pedig kültéri fa szemeteseket készítenek a városnak.

Ezúttal Gráner Géza oktatóval, ötletgazdával beszélgettünk.

Gráner Géza oktató

Milyen felajánlásból gyártanak itt most szemeteseket a Wattay tanműhelyében?

Nemrégiben, egykori tanulónk: Maros Gábor telephelyén jártam, amikor felfűrészelte nekünk a Liget utcában kivágott platánfákat, majd körbevezetett engem, és megmutatta, hogy miket készítenek ott. Már akkor szemet szúrtak nekem ott ezek a kimaradt fahasábok. Aztán egyik hajnalban eszembe jutott az új víztározó kapcsán, hogy jól jönne oda néhány kuka. Az ezekhez szükséges faanyagokat, mint már említettem, Maros Gábortól kaptuk.

A felajánlott faanyagokból hány szemétgyűjtő készült el eddig?

Egyelőre 15 darab kukát kért az önkormányzat, de megrendelésre készíthetünk többet is.

Franczia László igazgató és Gráner Géza

Az iskolában hányan dolgoztak ezen a projekten?

Minden tanuló, az én irányításommal, tehát mindenki kivette a részét a munkából. Ezek a szemetesek nyárfából készültek. Egy ilyen kuka átlagosan 2-3 évet bír ki.  Környezetkímélőek, hiszen ha elkorhadnak, nem szennyezik a természetet. Bízom benne, hogy jó hasznukat veszi majd az önkormányzat.

Mennyire nehéz elkészíteni egy ilyen szemetest? Mi az a munkafolyamat, amit gyakorolhattak a diákok a szemetesek készítése közben?

Nem egy nagy munkaművelet. Egy belső keretet kell készíteni, aztán jön a méretre szabás és az összecsavarozás, ami nagyobb figyelmet igényel. Majd a léceket le kell szabni, amit aztán tűzőgéppel rátűzünk. Egyszerűen, könnyedén megcsinálható.

A Liget utcában kivágott platánfák egy része a napokban meg is érkezett az intézmény faipari tanműhelyébe, ahol száradás után az asztalos tanulók gyakorlóanyagként tudják majd felhasználni

Az iskola fenntartásába tartozó tanműhely többször kapott már faanyagot felajánlásba, mint ahogyan a városi platánfák is ide kerültek. Tudják már, hogy ezekből a faanyagokból mit fognak készíteni?

Jobbára fenyővel dolgozunk, az ára miatt, illetve azért, mert a fenyőnek egy év száradás elég, és a tantervi anyagnak megfelelő munkadarabokat: konyhai ülőke, sámli, kis szekrény, egyebek könnyen elkészíthetőek belőle. Úgy gondolom, hogy ebből a platánanyagból komolyabb bútordarabokat lehet majd készíteni, de a platánfának körülbelül 3 év száradási időre van szüksége. Addig a tanműhely udvarán tároljuk. Bízom benne, hogy jó kezekbe fog kerülni és szép bútorokat fognak majd belőle készíteni a tanulók, hiszen nagyon értékes faanyagról van szó.

Mi lesz az itt készített bútoranyagok sorsa?

Legtöbbször próbálom a tanulókat rávenni arra, hogy vigyék haza az elkészített munkadarabokat. Ezzel is próbáljuk ösztönözni őket arra, hogy szebben, jobban megcsinálják azokat. Többségében bevált a dolog.

Gráner Géza: „Az az igazi asztalos, aki a fűrészáruból komplett munkadarabot tud elkészíteni szerszámokkal és gépekkel, minta vagy rajz alapján.”

Jelenleg hány diákjuk tanulja most az asztalosmesterséget?

A 10. évfolyamon 10 tanulónk van, akik már inkább a gépi műveleteket gyakorolják, de ők is már komplett munkákat készítenek. Itt a kézi műhelyben a 9. évfolyamon 8 tanuló van, akik elsősorban az alapműveleteket: fűrészelés, gyalulás, vésés tanulják meg. Majd ha sikerül bennmaradniuk, akkor a gépi műveleteket sajátíthatják el.

Asztalos tanulók és oktatójuk

Mennyit változott az elmúlt években a szakma, hiszen nagyon sok minden gépiesített ma már? Mekkora kihívást jelent az iskolának ezekre felkészülni, illetve a diákok számára ez mit jelent?

Még nekem is kihívás, mert egy CNC gép nekem is újdonság, amit még most is tanulnom kell, mert sok mindent nem tudok. Van egy faipari alapképző és egy elég jól felszerelt faipari gépműhelyünk, melyek a hagyományos technikák elsajátításhoz kiválóak. A nagyüzemi gyártás ma már ezektől a technikáktól teljesen eltér. Én úgy látom, hogy az asztalos szakmánál a hagyományos kötések: a fogazás, csapozás, tehát amiben kézi munka van, amit pl. a felnőttképzésben is tanítunk, annak van jövője.

Ezeket a bútorokat a 9. osztályos tanulók készítették, mely által a technológiát, a szerszámhasználatot tanulják meg. Ma már kevés helyen lehet kapni ilyen sámlit

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (7 db kép)
MEGOSZTÁS