Március 8-án a nőket ünnepeljük. A nemzetközi nőnap létrehozói szerint az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami a nők évszázados küzdelmét eleveníti fel, melyet az egyenlő jogokért és lehetőségekért vívtak.

-Hirdetés-

 

Az első március 8-hoz kötődő esemény 1857-ben történt, amikor március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin.

A nemzetközi munkásmozgalom fejlődésével a nők emancipációjának kérdése is egyre inkább előtérbe került. 1866-ban az I. Internacionálé másnéven Nemzetközi Munkásszövetség első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ez a határozat annak a régi hagyománynak kívánt véget vetni, mely szerint a nők helye kizárólag otthon van, a családi tűzhely közelében. Az 1889-ben kezdődő II. Internacionálé alakuló közgyűlésén Clara Zetkin beszédében hirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gyerekek védelmét és a nők széles körű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben.

1909-ben az Egyesült Államokban tartották meg az első nemzeti nőnapot, február utolsó vasárnapjára, 28-ára igazítva.

1917március 8-án Oroszországban nők tüntettek kenyérért és békéért. Négy nappal később polgári kormány alakult, mely szavazójogot biztosított a nőknek. Ezzel vált véglegessé a nőnap dátuma is, mely a világ legtöbb országában március 8-a.

Magyarország a nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott. A következő évben, 1914-ben már országszerte rendezvényeket szerveztek. A Rákosi-korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált, és az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnapot 1948-tól szovjet mintára március 8-án tartották meg.

A rendszerváltás után a nőnap Magyarországon is elvesztette eredeti munkásmozgalmi hangulatát, helyette a virágajándékozás dominál.

A következőkben tizenkét soltvadkerti férfi vállalkozott arra, hogy a Nemzetközi Nőnap alkalmából: költők, dalszerzők által papírra vetett gondolatok és dallamok által elismerésüket, hódolatukat, tiszteletüket fejezzék ki a nők iránt. 

Fogadják szeretettel: Udvarhelyi Attila, Köhler János, Martin Péter, Tóth Gábor, Vincze Tamás, Haskó Márk, Lakatos Attila, Légrády Andor, Nagy Zoltán, Rigó Mihály, Városi Ferenc előadásában ünnepi összeállításunkat.

Ady Endre, Antóni Sándor, Aranyosi Ervin, Szalai Pál, Szuhanics Albert, Weöres Sándor verseit. Valamint A felkelő nap háza, Dzsoni gitározik, O sole mio, Ha egykor szerettelek az most van, Amazing grace, és a Közel hozzád Uram című zeneszámokat és tekintsék meg a Soltvaderti Televízóban és a Gyöngyház Kulturális Központ YouTube csatornáján keresztül.

Műsorrend

  1. Légrády Andor (köszöntő)  
  2. Városi Ferenc gitározik. Ha egykor szerettelek az most van
  3. Udvarhelyi Attila – Aranyosi Ervin: Nőnapi köszöntés
  4. Udvarhelyi Attila – Szalai Pál: Nőnapi Köszöntő
  5. Városi Ferenc gitározik. Amazing grace
  6. Köhler János – Aranyosi Ervin – Március 8. Nőnap 
  7. Martin Péter – Weöres Sándor: A nő 
  8. Közel hozzád Uram 
  9. Tóth Gábor – Antóni Sándor: Nőnapi köszöntő
  10. Vincze Tamás – Szuhanics Albert: Március nyolc
  11. Nagy Zoltán és Rigó Mihály gitározik. A felkelő nap háza, 
  12. Haskó Márk – Aranyosi Ervin: Mindennap Nőnap 
  13. Lakatos Attila – Aranyosi Ervin: Kívánok boldog Nőnapot
  14. Nagy Zoltán és Rigó Mihály gitározik.  Dzsoni gitározik
  15. Légrády Andor – Aranyosi Ervin: Tudod, a NŐ! 
  16. Nagy Zoltán és Rigó Mihály gitározik.  O sole mio,


A műsort összeállította: Lédrády Andor 
Szerkesztés, díszlet: Vadvirágok
Operatőr, vágó: Mátyus Lajos

Szöveg és képek: Gyöngyház Kulturális Központ 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)