A járványhelyzet az évtizedekre visszanyúló lakossági fórumokra is kihatással van: mivel személyes tájékoztatóra nincs lehetőség, ezért a képviselők a Kiskőrös TV-ben (Tarr 249-es csatorna) számolnak be a fejlesztésekről, tervekről.

2021.március 26-án 18 órától Pethő Attila az 5. számú választókerület képviselője tart tájékoztatást a fejlesztésekről, karbantartásokról és a jövőbeni tervekről:

 

-Hirdetés-

A házunk előtti területért is felelősséggel tartozunk

Pethő Attila elmondta, hogy a városnak óriási segítséget jelent az elkészült csapadékvíz-elvezető rendszer és a záportározó is. Ennek kapcsán kifejtette, hogy a rendszer helyes működésének érdekében kiemelten fontos az árkok tisztasága: „ezért szükséges az, hogy mindenki tartsa rendben a háza előtti területet is.”  Pethő Attila aláhúzta: az önkormányzat ezzel kapcsolatban már rendeletet is alkotott, ez alapján a felelőssége és feladata a lakóknak az utcafronti részekre is kiterjed.

Ha ezt a munkát nem végezzük el, akkor bizony kellemetlenség is érhet bennünket:

„ebből akadnak kisebb problémák egymás (szomszédok) között. Éppen ezért szeretném kérni, hogy igenis beszéljünk erről, mert akkor haladunk előre.”

Közvilágítás és kátyú

A képviselő rávilágított: a közvilágítás minőségével kapcsolatban is rendkívül sokan keresik meg. Amennyiben hiba van a közvilágítási szolgáltatásban, úgy a lakosságnak kétféle lehetősége van: egyrészt személyes bejelentés az áramszolgáltató felé, másrészt a képviselő is segít, ha hibát észlelnek a közvilágítással kapcsolatban.

Kérem Önöket, hogy nyugodtan keressenek a 06-20-55-44-331 telefonszámom.

Ugyanez igaz a megjelenő kátyúkra is: elmondása szerint egyre többen keresik meg telefonon, emailben vagy akár messengeren is.

Az igazság szerint én is odafigyelek erre a jelenségre. Amikor lehetőség van rá, és már tavaszodik kerékpárral végig szoktam járni a körzetünknek minden utcáját, és ahol kátyút látok, fölírom és utána jelzem azt a Kőröskom Kft-nek.

Sebességkorlátozás és tükör

A képviselő a beszámolójában kitért a sebességkorlátozó intézkedésekre is. Példának említette a Kassai utcát, ami „nem széles utca, így vigyázni kell egymásra is, kisebb sebességgel kell haladni”. Azáltal, hogy fekvőrendőrt sikerült letelepíteni sikerült a sebességet is visszaszorítani. Ezzel az intézkedéssel azonban csak részsikereket lehet elérni: „ilyenkor átmegy egy másik utcába a forgalom.”

A városatya kitért a Széchenyi utcára is. Aláhúzta, hogy iskolanapokon nagyon terhelt az az útszakasz, ráadásul a Kossuth Lajos utcára kifordulás is nehéz, ami egyébként a Damjanich utca felőli részre is igaz. Arról tájékoztatott, hogy a közlekedésbiztonságért felelős szakemberek már vizsgálják a konvex tükrök kihelyezésének a lehetőségét.

Járdafelújítás a Mészáros Lőrinc utcában, teljes rekonstrukció a Liget utcában

A körzetben a legtöbb utcában található járda, legalább az egyik oldalon. Hozzátette: a járdák minősége több helyen már nem a legjobb, tehát felújításra szorulnak.  Ilyen többek között a Mészáros Lőrinc utcai járda is, amelyet teljes egészében felújítanak a gimnáziumtól egészen a vasútállomásig.

„Ez az egyik legfontosabb járdafelújítás, ami rövidesen zajlani fog a körzetünkben.”

Majd kitért a Liget utcai rekonstrukcióra is:

 „Az egyik legfőbb vállalásom az, hogy a Liget utcát újítsuk fel, ami most gyakorlatilag elkezdődött. Ezt közösen a város és az ott lakók fogják kialakítani, felépíteni.”

A képviselő arról tájékoztatott, hogy a felújítás többlépcsős folyamat lesz: elsőként megtörtént a platánsor kivágása, amely nem azt jelenti, hogy innentől pusztaság lesz a Liget utcában. Az önkormányzat szakemberei korábban már egyeztettek Ba Irénkével és Filus Tiborral is, így a kivágott fákat pótolni fogják a hagyományosan Kiskőrösre jellemző kőrisekkel, juharfákkal és hársfákkal.

A lakók jelezték, hogy a következő lépésben a lakóépületek közötti területeket szeretnék felújíttatni.

„Így a tervek szerint a jelenlegi „földes” helyett ledöngölt, zúzottköves parkolókat fogunk majd kialakítani, zöldterülettel és füvesítéssel”

–  tette hozzá Pethő Attila önkormányzati képviselő.

A teljes beszélgetés megtekinthető itt:

Kiemelt kép: vira.hu (Archív fotó) 

MEGOSZTÁS