Április első napján, a reggeli órákban nagy sürgés forgás volt Kiskőrös főterén. A szép zöld gyepet egyre több, színes papírból kivágott tojás lepte el. A tér burkolatát vidám, húsvéti tojásoknak, nyuszinak, csigának a rajza kezdte el díszíteni. Egy óra alatt igazi tavaszi, ünnepi hangulat lengte körül a helyszínt. Az eseményről Szabadi-Maglódi Kittit, a Petőfi Sándor Művelődési Központ intézményvezetője mesélt hírportálunknak.

Hurkapálcára ragasztott, színes papírtojás-alapok -rajtuk húsvéti csokival- lepték el a főtér füves részét

Nagy erővel készültünk már hetek óta a tavaszi szünet első napjára, amikor is kézműves foglalkozással szoktuk várni a gyermekeket és családjaikat. Sajnos ebben az évben sem tudtuk ezt megvalósítani, de mégis szerettünk volna adni egy kis ajándékot azoknak, akik szeretnek kreatívkodni.

-Hirdetés-

Néhány hete, az ablakokban húsvéti dekorációval egybekötött fejtörőket, kérdéseket helyeztünk el, amely nagyon sok, a téren sétáló család figyelmét felkeltette. A mai napra pedig több, mint 120 darab hurkapálcára ragasztott papírtojással készültünk. A papírtojásokon a húsvéti csokit a Magyar Vöröskereszt Kiskőrösi Térségének vezetője, Sutus Etelka ajánlotta fel. Ezeket a főtér füves területén helyeztük el, hogy az erre sétáló, bicikliző gyerekek bátran hazavihessék. A színes papírtojás-alapokra otthon kedvükre rajzolhatnak, festhetnek, ragaszthatnak. Az elkészült alkotásokról a Petőfi Sándor Művelődési Központ facebook oldalára várjuk a fotókat, hogy mi is lássuk, milyen kreatívak voltak a gyerekek.  

A gyerekek nagy örömmel választották ki a nekik tetsző színű ajándékot
Emellett húsvéti ugróiskolákat is rajzoltunk a főtér burkolatára.

Ebben nagy segítségünkre volt a szakmai gyakorlatát nálunk teljesítő, és két ötvenórás közösségi szolgálaton lévő diáklány. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy felhívjam a fiatalok figyelmét arra, hogy ha valakinek van kedve csatlakozni az ilyen kezdeményezéshez, mert szüksége van közösségi szolgálatot teljesítő órákra vagy, mert érdekli ez a terület, jelentkezzen hozzánk bátran!

Krétával rajzolt húsvéti ugróiskolák

A könyvtár kollektívája is nyusziváró apróságokkal készült a gyermekeknek, amelyek által tovább hangolódhatnak a tavasz egyik ünnepére.

 A Petőfi Sándor Művelődési Központ bejáratánál kihelyezett ajándék “zsákbamacska” aranyos színező sablonokat rejtett a gyerekek örömére. Ez Brada Kitti AVON tanácsadó ötlete és kezdeményezése volt, amelyet támogattunk.

A húsvét ünnepköréhez tartozik a tojásfa állítása is, amely az idei évben intézményi összefogással készült el.

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, valamit a Petőfi Sándor Művelődési Központ minden dolgozója egy nap leforgása alatt közel 400 darab egyedi készítésű tojást készített. Izgatottan rajzoltuk körbe a sablont, vágtuk ki a formákat és minden eszközt bevetve készítettük el a valóban egyedi, színes, és változatos tojásokat. Ezek dekorgumiból készültek, így teljes mértékben időjárásállóak és könnyen táncra kélnek a lengedező szélben, amivel még inkább magukra hívják a figyelmet.
Ezúton is köszönjük Kiskőrös Város Önkormányzatának támogatását, valamint a Kőrösszolg Nonprofit Kft. segítségét a fa beszerzésében és annak szakszerű elhelyezésében.

Intézményi összefogással készült az idei tojásfa Kiskőrösön
A mai délelőtt folyamán már meg is térült a befektetett idő és energia, hiszen öröm volt látni azt, hogy a térre érkező családok, gyerekek örömmel és lelkesen szaladtak az új helyen megtalálható tojásfához, hogy megcsodálják annak színes és csillogó díszeit.

Bízunk abban, hogy a kezdeményezésünk elnyeri sokak tetszését, és jövőre újra megcsodálhatjuk közös munkánk díszeit!

Mindhárom intézmény szorgos alkotói nevében ezzel kívánunk mindenkinek kellemes húsvéti ünnepet!

 

Kapcsolódó cikk
Különleges húsvéti dekoráció Kiskőrösön
Különleges húsvéti dekoráció Kiskőrösön
Az elmúlt években már megszokhattuk a járásban, hogy Kiskőrösön mindig valami újdonsággal, különlegességgel készülnek a húsvétra. Ez az idei évben...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (43 db kép)
MEGOSZTÁS