Újabb mérföldkőhöz érkezett a Tüskös park fejlesztése. A város és a lakosok összefogásával fejleszteni kívánt parkhoz kapcsolódóan a látványtervek elkészültek. Aki szeretné anyagilag támogatni a park megújítását, az a Kiskőrös Városért Alapítványon keresztül teheti meg azt.

Már többször tartottak lakossági fórumot a Tüskös park jövőbeni fejlesztése kapcsán. Domonyi László polgármester, valamint az önkormányzati képviselők személyesen egyeztettek az ott élőkkel arról, hogy milyen funkciója legyen felújítás után a parknak. Ehhez kapcsolódóan már a látványtervek is elkészültek, melyeket majd ismét lakossági fórumon szeretnének bemutatni az érdeklődőknek.

-Hirdetés-

Ungvári Ferenc önkormányzati képviselő a helyszínen elmondta, hogy a koncepciókkal elkészültek, de a pandémiás helyzet miatt a társadalmi egyeztetési folyamat, a kivitelezés elkezdése előtt, még várat magára a korlátozások feloldásáig.

Kapcsolódó cikk
Rendhagyó lakossági fórum Ungvári Ferenccel
Rendhagyó lakossági fórum Ungvári Ferenccel
A járványhelyzet idén nem teszi lehetővé, hogy a kiskőrösi körzetek képviselői személyesen, saját körzetükben tájékoztathassák a lakosságot az elmúlt év...
A parkban fedett közösségi teret is szeretnének majd létesíteni, mely kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárást az önkormányzat már elindította. Ennek lezárultával heteken belül a kivitelezés is elindulhat. A Tüskös park kapcsán kialakult társadalmi összefogásból a Kiskőrös Városért Alapítvány is kivette a részét.

Az alapítvány fogadja a lakossági támogatásokat, amit a magánszemélyek és a vállalkozók szánnak erre a fejlesztésre, mondta Ungvári Ferenc. Hozzátette, hogy a polgármester úr azt mondta, hogy amit a lakosság támogatásként elutal a megadott számlaszámra, azt az összeget az önkormányzat megduplázza. Tehát kétszer annyi összeggel fogunk tudni gazdálkodni.

A Kiskőrös Városért Alapítvány kuratóriuma az év eleji megbeszélésén eldöntötte, hogy ez évben, a városban történő infrastrukturális fejlesztések támogatása kapcsán a Tüskös parkot fogja prioritásként kezelni.

Dr. Kállayné Major Marina, a Kiskőrös Városért Alapítvány kuratóriumi tikára elmondta, hogy Ungvári Ferenc önkormányzati képviselő kereste meg őket azzal, hogy az alapítványon keresztül a magánszemélyek és a cégek, akik szeretnének hozzájárulni pénzadománnyal ahhoz, hogy ez a park igazán szép legyen, az alapítványunkon keresztül fizethesse be a támogatásra szánt összeget.
Ahogy az alapítvány nevében is szerepel, Kiskőrös Városért tevékenykedünk, így mindig örömmel fogadjuk az olyan megkereséseket, ami a városért, a városunk szépítéséért, megújulásáért történik
, mondta Dr. Kállayné Major Marina.

Aki támogatni szeretné a kezdeményezést, az felajánlását a Kiskőrös Városért Alapítvány számlaszámára tudja célzottan eljuttatni azt. Az alapítvány azt kéri, hogy az utaláskor a megjegyzés rovatban mindenképp tüntessék fel, hogy az összeget a Tüskös park felújítására szánják.

Az alapítvány már fogadja az adományokat, és amíg a park fejlesztése el nem készül, folyamatosan küldhető a magánszemélyek és a cégek által a nagylelkű felajánlás, tette hozzá a kuratóriumi tikár.

Kiskőrös Városért Alapítvány bankszámlaszáma: 
11732057-20009245

Képek: Boda Zsuzsa

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (3 db kép)
MEGOSZTÁS