Az elmúlt napokban, nagyteljesítményű munkagéppel végezték el a szegélyezést Kiskőrösön, a Rákóczi utcában. A külterületi utak mellett a belterületi szakaszok karbantartására is nagy hangsúlyt fektet a városvezetés.

A túlnőtt, felnőtt útpadka útalappal történő szintbehozása megfelelő munkagép hiányában komoly munkaerő ráfordítást igényel a Kiskőrös város cégétől. Most egy helyi vállalkozó felajánlásának köszönhetően, egy professzionális gréderrel, jóval rövidebb idő alatt tudták ezt a feladatot elvégezni.

-Hirdetés-

 

Schäffer Tamás, a Kőrösszolg-, és a Kőröskom Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója

Schäffer Tamás, a Kőrösszolg-, és a Kőröskom Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy korrekt felajánlást kaptak egy lelkes kiskőrösi lokálpatriótától, Csővári Lászlótól, aki a saját tulajdonában lévő grédert, a kezelőjével együtt a város rendelkezésére bocsájtotta, ennek a munkának az elvégzése kapcsán. A külterületi utak mellett, nagyon jó hatásfokkal, nagyon szép munkát végezve egy sikeres próbának vetettük alá ezt a gépet, tette hozzá Schäffer Tamás. Úgy döntöttünk, hogy mivel még egy napra ráért ez a technika, ezért kihasználva a lehetőséget egy szintén ilyen problémával küzdő út mentén, Kiskőrös szinte egyik legforgalmasabb területén, a Rákóczi utcában is megcsináltuk a felnőtt padkának a nyesését, mondta.

A gréder után nagy mennyiségű padkaföldet, illetve gyephantot kellett letakarítani az útról, összedeponálni és elszállítani. Ehhez nyújtottak segítséget a Kőrösszolg-, és a Kőröskom Nonprofit Kft. munkatársai. A túlnőtt padka mindamellett, hogy balesetveszélyes lehet, az útról történő vízelfolyást is gátolja, ami az útalap romlásához vezet. Ezért, ezt a karbantartási feladatot érdemes időről-időre elvégezni.
A padkaföld és a gyephant letakarítása az úttestről

Ilyen jellegű munkavégzésekre, ilyen szinten, tervezetten és ütemezetten már régen került sor, mondta a város cégének ügyvezető igazgatója. Hozzátette- én azt szeretném, hogyha folytatódhatnának ezek a munkák. Ezt a munkát mi a közeljövőben is végezni fogjuk, akár a saját kapacitásainkkal is. Utána a fenntartás, az hogy elkerüljük ezeket az újabb padkanövekedéseket, már egyszerűbb. Akkor nem kell egyszerre ekkora kapacitásokat megmozgatni, és ekkora erőforrásokat biztosítani a fenntartáshoz.

A városvezetés bízik abban, hogy a jövőben kap a feladatokhoz gépi segítséget, hiszen így, fele annyi idő alatt tudtak végezni a munkálatokkal.  

MEGOSZTÁS