2021. március 12-vel zárult a Magyar Tej január óta tartó nagysikerű kampánya, melyben arra kérték Facebook közönségégüket, nevezzék nagymamájukat kedvenc sajtos receptjükkel. A pályázat célja az volt, hogy felelevenítsék gyermekkorunk kedvenc ízeit. A Magyar Tej YouTube csatornáján  megtekinthető bemutatkozó videók összesen több, mint 67 000 megtekintést értek el, a döntőbe került négy nagymamára pedig együttesen 3600 Facebook szavazat érkezett. Mint arról korábban már beszámoltunk,

az ország nagymamája a kiskőrösi Szűcsné Hajdu Mária lett.

Szűcsné Hajdu Mária a hagyományos sajtos tallér sütését reformálta meg, annak jellegét megtartva, de immáron modern konyhatechnika alkalmazásával (Kép forrása: Magyar Tej)
-Hirdetés-

 

„Követőinket arra kértük, hogy küldjék be a család kedvenc sajtos receptjét és egy fotót vagy videót a nagymamáról, ahogy épp azt készíti. Kampányunk második fordulójában a zsűrink által kiválasztott négy szerencsés nagymamával profi receptvideót is forgattunk, melyekre ezután közönségünk szavazatait kértük. A legtöbb szavazatot pedig a kiskőrösi Szűcsné Hajdu Mária kapta, aki a hagyományos sajtos tallér sütését reformálta meg, annak jellegét megtartva, de immáron modern konyhatechnika alkalmazásával. Így vált Mária az Ország Nagymamája cím mellett egy Magyar termékekkel telerakott hűtőnek is büszke tulajdonosává!” – írja az alfolditej.hu. 

Ma délelőtt vehette át otthonában nyereményét, egy hatalmas kombinált Whirlpool hűtőszekrényt, melyhez 6 karton tejet, 1 karton főzőtejszínt, vajat, natúr joghurtot, kefírt, szeletelt trappista sajtot és vödrös tejfölt, 3 darab natúr vajkrémet, 6 darab tégelyes túrót és 3 darab egész trappista sajtot is kapott a Magyar Tejtől. 

Szűcsné Hajdu Mária ma délelőtt vehette át nyereményét, egy tejtermékekkel telerakott hűtőszekrényt

„Egy facebook felhívásnak köszönhetően jelentkeztem a játékba, mert jó megérzéseim voltak. A  hagyományos sajtos tallér receptjét készítettem el modern konyhatechnika alkalmazásával. Aztán az elkészült ételről küldtem be egy képet a nyereményjátékba. Nem sokkal később nagy meglepetésemre felhívott a stáb, hogy bejutottam a döntőbe. Ezt követően forgattuk le a videófelvételt, melyre aztán bárki szavazhatott. Nagy öröm számomra, hogy végül én kaptam meg az Ország Nagymamája címet, illetve az ezzel járó  hatalmas hűtőszekrényt tele tejtermékekkel. Most úgy képzelem el, hogy az elkövetkezendő néhány  hétben rengeteget fogok sütni, főzni. Szeretném megajándékozni Kiskőrösön mindazokat, akik szavazatukkal támogattak engem. Ahogyan az eddigi években, ezután is igyekszem majd finomabbnál finomabb ételeket készíteni a kisebb-nagyobb városi rendezvények alkalmával” – mesélte Szűcsné Hajdu Mária

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)
MEGOSZTÁS