Javában tartanak a belterületi utak kátyúzási munkálatai a városban. A javításokat a Batthyány utcában kezdték és várhatóan a hónap végére már a város külső területein is végeznek az útkarbantartással a KőrösSzolg Nonprofit Kft. szakemberei. 

A tavasz végeztével, nyár elején minden évben felmérik, hogy a város karbantartásába tartozó belterületi útszakaszok milyen állapotban vannak és egy szoros ütemterv szerint kezdik meg a rekonstrukciós munkálatokat. Közel 500 négyzetméternyi kátyús vagy leromlott állapotú útrészt kell kijavítani a szakembereknek. A munkálatokat múlt héten kezdték az egyik legforgalmasabb utcában. A következő időszakban meghatározott ütemterv szerint fognak dolgozni a város több pontján is. 

Schäffer Tamás ügyvezető a Kiskőrös TV-nek adott interjút 
-Hirdetés-

Munkatársaink szinte bárhol feltűnhetnek, ezért kérek egy kis türelmet és megértést a közlekedésben résztvevőktől. Először a belváros és annak közvetlen környezetébe tartozó utcákat vesszük sorba, és mintegy spirál megyünk kifelé a város határa felé. Először az útburkolatban keletkezett klasszikus kátyúkat számoljuk fel. Ezt követően az útsüllyedések, illetve az útszegélyekben, kanyarulatok ívében keletkezett burkolati hibákat, letörésekeket  (amik kevésbé balesetveszélyesek) javítjuk – nyilatkozta a Kőrösszolg Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Schäffer Tamás.

Az útburkolatban található kátyúkat ablakozási technikával javítják a cég munkatársai, akik ha kell az útalapot is megerősítik, hogy a javítási munkálatok tartósak legyenek. A munkálatokban egyszerre több szakember is dolgozik. 

Ezen nagyságrendileg 10 ember dolgozik. Nyilván az előkészítési szakaszban, amikor az útfelület megvágása, megbontása történik, akkor kevesebben, majd az aszfaltozási munkálatok során egyre többen. Az aszfaltozásra igaz ez a 10 fő, az előkészítés 3-4 embernek a dolga, illetve mindegyik munkafázist egy munkagép is kiegészíti – tette hozzá Schäffer Tamás.

A munkálatokkal a cég várhatóan július elejére végezni fog. 

Forrás: Kiskőrös TV 
Képek: Birtalan Szandra 

MEGOSZTÁS