A kiskőrösieknek, és mára már elég sokaknak nem ismeretlen a Coffer/Mobstery lányok megnevezés. Matusik Edina és Szabó Timi kiskőrösi baristák, és kávémárka tulajdonosok nemcsak a saját, de városunk hírnevét is népszerűsítették, amikor 2021. június 5-én Timi részt vett a VI. Goosebumps Amatőr Barista Bajnokságon, Budapesten. Nemcsak hogy rész vett, de az említett versenyen Timi az előkelő 2. helyet szerezte meg előadásmódjával, és az elkészített kávés italaival.
Az eseményen rendeztek egy Alpro Cappuccino kihívást is, amin mind a két kiskőrösi barista megméretette magát, és ahogy mondani szokás, „jöttek, láttak, győztek”. Matusik Edina az első, míg üzlettársa Szabó Timi a második helyen végzett. Erről meséltek hírportálunknak részletesebben.  
Mit lehet tudni a VI. Goosebumps Amatőr Barista Bajnokságról?

Matusik Edina: Ahogy a neve is mutatja, ez egy amatőr Barista verseny. Magyarországon pár éve, hogy nem rendeznek hivatalos versenyt, így ez a fő barista verseny, ami hazánkban elérhető jelenleg. Ez csupán két részletben különbözik a régebben megrendezett hivatalos versenyektől. Az egyik az, hogy aki ezt a versenyt megnyeri, az nem nyer regisztrációt a nemzetközi barista versenyre, mert nem a Specialty Coffee Association (SCA) magyarországi képviselete szervezi. A másik az, hogy egy kicsit kevesebb idő alatt, néhány itallal kevesebbet is kell elkészíteni a versenyzőknek. Viszont ezeken kívül pontozásban, szabályrendszerben, sőt még a bírák személyében is teljesen megegyezik a nagy versennyel, ami a világversenyek mintájára működik.

-Hirdetés-

A verseny a barista képességeket méri. Fontos, hogy milyen italt készít a versenyző, viszont emellett az is, hogy ezt hogyan mutatja be, mennyire van tisztában azzal, hogy honnan származik a kávéja, hogy a kávészüret utáni feldolgozási folyamatoknak milyen eredménye lesz a csészében. Mindemellett pedig, hogy milyen tisztasággal, pontossággal tudja elkészíteni a szóban forgó italokat.

A versenyen összesen öt, nagyon elismert szakmai zsűritag volt. Egy ilyen versenyen a bírák tiszteletben tartják a barista stílusát, azonban figyelik azt, hogy konzekvensen készíti-e az italokat és ezeket a lépéseket meg tudja-e indokolni. Szigorú pontozási rendszert használnak, ami az érzékelő bíráknál kifejezetten fontos, hiszen azt, hogy az első korty kávé milyen, azt soha senki nem fogja tudni leellenőrizni. Nem szubjektív ízlés szerint pontoznak, hanem egy előre megtanult szempontrendszer alapján. Így mindenki tudja és érti, hogy milyen az, ha a kávé közepesen testes, vagy gazdag savakban.

A VI. Goosebumps Amatőr Barista Bajnokság versenyzői [eredmény hirdetés]
Tavalyhoz képest idén hány versenyző indult el a megmérettetésen?

Szabó Timi: Tavaly 17 barista indult a versenyen, ahol kétnapos elődöntő volt, plusz a döntő napja, így három napos volt a verseny. Idén ezzel szemben mindösszesen heten indultunk a versenyen, ami egynapos volt.

Mi volt ennek a létszámcsökkenésnek az oka?

Matusik Edina: Szerintem az, hogy csak ennyien jelentkeztek főként annak volt betudható, hogy sokan kiestek a szakmából az elmúlt egy, másfél év alatt a pandémia miatti bezárások következtében. Illetve az is közrejátszhatott, hogy a verseny időpontját is folyamatosan elhalasztották, így sokan nem voltak már olyan kitartóak a felkészülésben. A verseny biztos időpontját mindösszesen két hónappal előbb tudtuk meg, így csak ennyi idejük volt a versenyzőknek a felkészülésre, gyakorlásra. Ez a bizonytalanság azért is okozott nehézséget, mert a versenyre friss pörkölésű kávéval kellett érkezni. Nehéz így elkezdeni egy felkészülést. Például tavaly teljesen más nyers kávéink voltak, így Timi teljesen más kávéval készült korábban, mint most. Szerencsére még pont tudott egy különleges tétellel indulni, amiből az volt az utolsó mennyiségünk.

Szabó Timi verseny közben
Hogyan zajlik egy ilyen versenyre a felkészülés folyamata?

Szabó Timi: A versenyen kell készíteni két espressot, két cappuccinot, és két kreatív italt. A kreatív ital olyan összetevőkből kell, hogy álljon, ami a kávé íz jegyeit kihangsúlyozza. Ezért cuppingoltuk, kóstoltuk a különböző kávékat, hogy melyikhez mi illik, milyen fűszerekkel egészítsük ki. Miután a kávét kiválasztottuk, és a kreatív italt összeraktuk, megírtuk az előadás szövegét, és indult a gyakorlás.

A versenyen előadás közben kell elkészíteni az italokat, így egyszerre többfelé kell figyelni. Erre mindösszesen 12 perc áll minden versenyző rendelkezésére.
Én saját pörkölésű, Costa Rica-i kávéval indultam, ami Bányai László farmján terem, és feldolgozásáért Tóth Sándor, a szekszárdi „A Kávé Háza” tulajdonosa felelt. Tehát ez egy magyar gyártású kávé. Az a különlegessége, hogy kétszer fermentálták a feldolgozás során. Éppen ezért, ez egy mikro tétel. Nem készül belőle több száz kilónyi.
A szüretet követően a saját gyümölcslevében fermentálták, amitől citromos ízeket érzünk benne. Így a kreatív italomat ehhez igazítottam. Volt benne citromfű, citromlé, szőlőlé sűrítmény édesítésre, természetesen kávé, valamint szóda és jég. Egy igazi nyári, frissítő, élénkítő ital lett. Kicsit fűszeres, mégis a kávé íze a domináns, ugyanakkor kiérezni a citromot és a citromfüvet is.   

Ez nemcsak egy verseny, hanem egy nyitott kávés rendezvény is
A Coffer lányok elmondták, hogy ez nemcsak egy verseny, hanem egy kávés rendezvény is egyben. Mehettek családtagok, érdeklődők, kávészeretők, fogyasztók, kereskedők, bárki. A szabadon látogatható verseny mellett kiállítók is megjelentek az eseményen. Hozzátették, hogy idén a nézők is egy kicsit kevesebben voltak, mint tavaly.

Szabó Timi, aki idén – ezzel második barista megmérettetésén- az előkelő II. helyet szerezte meg a versenyen elárulta, hogy a tavalyi egy nagyon jó tapasztalatszerzés volt számára, ami után június 5-én már magabiztosabban állt a pult mögé.

Edina bár ezen a versenyen nem méretette meg magát, de egy ott rendezett kihívásra benevezett. Ez az Alpro Cappuccino kihívás volt. Erre ott, a helyszínen bárki jelentkezhetett tapasztalat, végzettség nélkül. Bár nem volt betervezve, de a többiek bíztatására Timi is részt vett a kihíváson, így mind a két kiskőrösi barista versenybe szállt.

Matsik Edina az Alpro Cappuccino kihívás közben
Milyen volt az Alpro Cappuccino kihívás?

Matusik Edina: A kihíváson az volt a cél, hogy az Alpro tejhelyettesítő italaival kellett szép cappuccinot önteni, tehát a Latte Art volt a fontos. Nem kellett más kávét elkészíteni.
Végül úgy alakult, hogy Timivel ketten döntőztünk. Ő a második, és én az első helyet szereztem meg. Nekem ez az eredmény azért jelent sokat, mert ez egy jó visszaigazolás volt a tudásomra. Főleg így, hogy nem állunk nap, mint nap a pult mögött. Örülök neki, hogy tudtam hozni ezt az eredményt Latte Art-ban, főleg egy alternatív tejhelyettesítővel.

Szabó Timi: Én nem is terveztem indulni ezen a kihíváson, csak a VI. Goosebumps Amatőr Barista Bajnokság versenyen. Végül úgy döntöttem, hogy ha már ott vagyok, és csak ennyiből áll, akkor miért ne induljak el rajta. Ráadásul úgy, hogy Edina is versenyzett, jó mókának ígérkezett. A kihívást pont a verseny előtt rendezték meg, úgyhogy egy kis segítséget is adott számomra. Egyrészt azért, mert tejet gőzölhettem, másrészt, hogy a nézőközönség már látott, és lett egy kis rutinom a terepen. Könnyebb volt ezután már fellépni a színpadra, és elkezdeni a „nagy” versenyt. 

Matusik Edina és Szabó Timi egymás ellen is versenyeztek  
Az egymás elleni versenyzést hogyan éltétek meg?

Matusik Edina és Szabó Timi: Nagyon vicces volt.

Szabó Timi: Szerintem, ezt a versenyt mi, Cofferes lányok nyertük meg, hiszen mindenkit legyőztünk.

Matusik Edina: A döntőnél már mindegy volt, hogy melyikünk nyer, hiszen, annyira felemelő érzés volt, hogy mi ketten jutottunk el odáig. Ugyan annyira örültem volna annak is, ha Timi nyer. Ezen a kihíváson kb. 8-10 en indultunk, és nagyrészt aktívan dolgozó baristák. Így ez az eredmény egy nagyon pozitív visszajelzés volt számunkra. Annak ellenére mi hoztuk el az első és a második helyezést, hogy nem tudtunk annyit gyakorolni, mint versenytársaink.

Milyen volt a verseny napja?

Szabó Timi: Nagyon korán indult. Már kora reggel utaztunk Kiskőrösről Budapestre, a rendezvény helyszínére. Az elején izgultam, de aztán elkezdtem élvezni, jól érezni magam. Tavaly végig nagyon izgultam, nem tudtam feloldódni, de ez idén már másképp volt. Most már több embert ismertem, akikkel tudtam beszélgetni szakmai dolgokról. Az egészet szabadabban, önfeledtebben éltem át. Örültem, hogy végre van egy kávés program, és olyan közegben lehetünk, ami foglalkoztat bennünket Edinával.

Matusik Edina: Igen, nekem is az volt a leg meghatározóbb érzésem, hogy végre átélhetünk megint ilyen élményeket. Szakmabeliekkel találkozhatunk, beszélgethetünk. Már nagyon hiányzott ez az elmúlt másfél évben, sok energiát kaptunk.

Az ilyen, és ehhez hasonló kávés rendezvények a nagyközönség előtt is nyitva állnak, és várják sok szeretettel a kávészeretőket, fogyasztókat.
Még a reggeli feketének is más íze lesz, hogyha kicsit jobban beleássuk magunkat a kávé ismereteibe, kultúrájába. Ezek a nyilvános rendezvények pedig kiváló alkalmakat biztosítanak ezekre, hiteles, szakmai forrásokból. Többek között megtudhatjuk azt is, hogy mire érdemes odafigyelni, amikor a kávét fogyasztjuk, melyik kávé milyen íz jegyeket hordoz, és még pár érdekes receptet is elleshetünk, amit utána otthon mi is elkészíthetünk, feldobva vele élénkítő italunkat.

Hol találkozhatunk Veletek legközelebb?

Szabó Timi: Július 3-án, szombaton délelőtt a soltvadkerti Király pékség reggelizőjébe visszük el a kiskőrösi kávékat, és mi készítjük el a vendégeknek!

A versenyen készült fotók: Photo by magyarlacy

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (88 db kép)
MEGOSZTÁS