A június 30-i testületi ülésen búcsúzott el Paksi Dénes alezredes, a Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság volt parancsnoka. Domonyi László Kiskőrös polgármestere elmondta, hogy Paksi Dénes neve az egyik legismertebb névvé vált a városban. Hozzátette, hogy köszönet jár számára azért, hogy az új Tűzoltólaktanya megépülhetett, hiszen a volt parancsnoknak óriási munkája volt abban.

-Hirdetés-

Ez alkalomból Szedmák Tamás alpolgármester és Turán István történész készített egy névre szóló kiadványt, amelyben összegyűjtötték számára az elmúlt 30 évben megjelent újságokból azokat a cikkeket, ahol a volt parancsnok is szerepel. A kiadványt és az ajándékcsomagot Domonyi László és Szedmák Tamás nyújtotta át Paksi Dénesnek.

A meglepetéseket Domonyi László polgármester és Szedmák Tamás alpolgármester adta át 

Paksi Dénes Zoltán tűzoltó alezredes 1983 szeptemberében szerelt fel a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltóparancsnokság állományába. Szakmai végzettségét a BM Tűzoltó Kiképző Központ öt hónapos tiszti átképző tagozatán végezte el. A Megyei Tűzoltóparancsnokságon 1984-ben a tűzmegelőzési osztályon főelőadó, majd kiemelt főelőadó lett. Kiemelkedő szakmai hozzáértése elismeréseként a megyei tűzoltóparancsnok 1989. január 1-jén a Kiskőrösi Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának nevezte ki.

Szakmai tevékenysége során Kiskőrös és térsége tűzvédelmét szem előtt tartva irányította a tűzoltóság munkáját. Ennek során a városvezetés több alkalommal is elismerte tevékenységét, melynek kapcsán 1997-ben miniszteri jutalmat kapott, majd 2000. évben Kiskőrös Város Polgármestere „Kiskőrös Városért” elismerésben részesítette.

2009. évben kiemelkedő munkája elismeréseként az Önkormányzati Miniszter jutalomban részesítette.

Szipőcs Péter tűzoltó százados, megbízott parancsnok és Paksi Dénes tűzoltó alezredes, volt parancsnok

2009. augusztus 20-a alkalmából a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt katonai tagozat kitüntetésben részesült, 25 éves kiemelkedő tűzoltó pályafutása elismeréseként.

Paksi Dénes, tűzoltó alezredes, 1994-től látta el a hivatásos tűzoltóparancsnoki beosztást Kiskőrösön. Felelős hozzáállása, hivatásszeretete példaértékű, parancsnoki munkájában rendkívül sikeres. Személyisége, munkabírása és a hosszú évek óta folytatott kitartó építő tevékenysége eredményeként Kiskőrös Hivatásos Tűzoltósága és a környék önkéntes tűzoltó egyesületei is töretlenül fejlődnek.

Az elmúlt évtizedekben munkáját mindvégig nagy hivatástudattal végezte, feladatellátása során szakszerű, alapos, magas követelményeket támasztott önmagával és munkatársaival szemben. Az utóbbi években jelentősen részt vállalt a Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság új laktanyaépületének építését célzó projekt tűzoltó-szakmai kidolgozásában, nyomon követésében és koordinálta a projekt szakmai teljesülését. Tevékenységének is köszönhetően 2020 év végén a kiskőrösi tűzoltók a kor követelményeinek megfelelő szép új laktanyába költözhettek.

Kapcsolódó cikk
Bejártuk az új kiskőrösi tűzoltólaktanyát
Bejártuk az új kiskőrösi tűzoltólaktanyát
2020. augusztus 7-én sajtóbejárást tartottak az újonnan épülő tűzoltó laktanyában. A „tárlatvezetést” Paksi Dénes tűzoltó alezredes, a Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság...

Közel 40 éves hivatásos szolgálati ideje alatt nagy elhivatottságot érzett a tűzoltó szakma iránt, jelenleg is élethivatásának tekinti azt.

Paksi Dénes Zoltán tű. alezredes a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság legtöbb szolgálati viszonyban töltött idővel és a legnagyobb vezetői gyakorlattal rendelkező tűzoltóparancsnokaként, 2020. december 30-án került nyugdíj előtti rendelkezési állományba.

 

MEGOSZTÁS