A Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében német nyelvi tábor volt július 12-16-ig. Az idei évben a programok központi helyszínéül a szervezők a kiskőrösi Hagyományok Házát választották.

A táborozáson 25 gyermek vett részt, 6-14 éves korig. A foglalkozások központi témája az olimpia volt, hiszen az idén nyáron rendezik meg Japánban a világméretű sporteseményt. Délelőttönként német nyelvi foglalkozások voltak, ahol a gyermekek az említett témán belül a szókincsüket és általános ismereteiket bővíthették. Az egy hét során a táborvezető a Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Kincses Mihályné volt, akinek a munkáját a Kiskőrösi Evangélikus Iskola német szakos tanárai közül György Andrea, Fábián Anita, Harsányi Zoltánné, Kispál Kata, Szemerey Anna, Trepákné Kriskó Eszter és Tüske Bernadett segítették.

-Hirdetés-

A táborozók az egy hét során ellátogattak a császártöltési Német Nemzetiségi Tájházba, ahol bepillanthattak a magyarországi németek egykori életkörülményeibe, és megtekintették a picefalut. A csoport Baján is volt, ahol a Piriponty Játszóházban töltöttek el kellemes órákat, és ebédre pizzát ettek. A finom étel elfogyasztása után a Piriponty Kisvonattal bajai városnéző körúton vettek részt.

Az egyik napon meglátogatták a táborozókat a Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat itt élő német ajkú tagjai. A gyermekek több csoportban, különböző állomáshelyeken teljesíthettek feladatokat az olimpia témakörében. Ez azért volt hasznos a gyermekek német tudásának fejlesztésében, mert a vendégek nagy része nem tud magyar nyelven beszélni.

A nagy hőségre való tekintettel, délutánonként a helyi strandfürdőben zárta a csapat a napot.

A záró napon meghívást kaptak a gyermekek családtagjai, akik részére a Hagyományok Házában a táborozók egy műsorral kedveskedtek, amely során bemutatták a héten tanultakat, német nyelven. A szervezők a gyermekektől egy olyan tortával búcsúztak, amelyet a táborozók csoportképe díszített, és a hozzátartozókkal együtt közösen fogyasztottak el.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (96 db kép)
MEGOSZTÁS