Fergeteges előadás volt 2021. július 31-én a keceli színpadon. Egyhetes nyári tábor lezárásaként nagy sikerrel mutatta be a Musical StúdióA padlás” musical sajátos, keceli változatát, szombaton este az iskola udvarán lévő szabadtéri színpadon.

A műsorra a szereplő gyerekek, fiatalok hozzátartozói mellett sokan eljöttek, és ezáltal „ég és föld között” tanúi lehettek, hogyan jutnak el a szellemek egy kis e világi segítséggel az „örökre szépek” bolygójára. A lelkes keceli, kiskőrösi és császártöltési fiatalok között volt, aki első alkalommal állt nagyszínpadon, és volt, aki hosszú évek tagsága után utolsó előadását játszotta a stúdió kötelékében.
 
A felkészítő, Illésné Márin Éva tanárnő a vastaps után a megilletődöttségtől nehezen talált szavakat, de elmondta, hogy reméli, mindenki szívéhez, lelkéhez utat talált az előadás, és sikerült feledhetetlen estét szerezni a nézőközönségnek. Hogy hogyan zajlott a tábor, arról hamarosan beszámolunk, de addig is egy tartalmas képösszeállítással gratulálunk a szereplőknek!
Íme a szereposztás:
Rádiós: Rideg Veronika, Süni: Zsíros Hanna, Mamóka: Tolnai Izabella és San Jan Ran, Barrabás/Révész: Pásztor Máté, Herceg: Csonka Rita, Kölyök: Grúber Noémi, Lámpás: Gyalog Lilla, Törpicur: Vén Hanna, Törpilla: Újlaki Klaudia, Meglökő: San Jan Ran, Témüller: Palásti Zorka, Detektív: Megyeri Ramóna, Üteg: Szőke Eugénia, Robinson: Grúber Balázs
 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (54 db kép)
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS