Jó ütemben halad az 53-as főút Kiskőrös – Soltvadkert közötti szakaszának felújítása. A kivitelező Duna Aszfalt Zrt. szakemberei már Kiskőrös belterületi szakaszain dolgoznak. A munkálatokat a tervek szerint még augusztusban befejezik.

A régóta várt felújítás fizikai megvalósításának ütemezését 2021. március 10-én jelentette be Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője, aki hosszú időn keresztül folytatott egyeztetéseket azért, hogy a beruházás megvalósulhasson. A Duna Aszfalt Zrt., mint kivitelező cég március 15-én vette át a munkaterületet és azóta folyamatosan dolgoznak a Soltvadkert-Kecel-Kiskőrös kereszteződéstől egészen a belváros szélén lévő körforgalomig tartó útszakasz rekonstrukcióján. 

-Hirdetés-

A szakemberek a tervekkel összhangban, megfelelő ütemben haladnak a munkálatokkal. Az 53-as főút első ütemben elkészült szakaszának műszaki átadása már lezárult. A munkavégzést az elmúlt időszakban szerencsére az időjárás sem hátráltatta. A felújítás alatt álló főút Kiskőrös és Soltvadkert közötti szakaszán esetenként napi közel 14 000 jármű halad át, melyeknek március óta szinte folyamatos forgalomkorlátozással kell számolniuk. A munkálatok jelenleg Kiskőrös város közigazgatási területén belül folynak, így a városon áthatalódnak és a környéken élőknek is torlódásokra kell számítani, mely kapcsán az arra közlekedők türelmét kérik.  

A kivitelezést végző Duna Aszfalt Zrt. arról tájékoztatta a Kiskőrös TV-t, hogy a jelenleg belterületen zajló felújítás során július végén megtörtént az aszfalt kötőréteg beépítése. Múlt héten a padkaépítési és szegélyezési munkák, valamint az útcsatlakozások kialakítását végezték a szakemberek. A tervek szerint a napokban a kopóréteg építése következik, ez után pedig az útcsatlakozások aszfaltozását végzik el. Ha a padkaépítést befejezték, akkor a végleges útburkolati jeleket is felfestik, kikerülnek a közlekedési táblák, valamint a szalagkorlátot és a kerékpáros védőkorlátot is lecserélik.

Várhatóan augusztus végén történik meg az érintett útszakasz műszaki átadása. 

MEGOSZTÁS