Vajon egyedülálló, hogy településünkön ingyenes programokkal várják az érdeklődőket az előttünk álló augusztus 20-ai hosszú hétvégén? Körbejártuk a témát, hogy vajon hol vannak ingyenes programok Kiskőrös térségében államalapításunk ünnepén.

 

-Hirdetés-

Akasztón már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Retro parki halfőző verseny. A versenyre nevezési díjat nem kell fizetni, a részvétel ingyenes. Mindenkit várnak ezen az eseményen, aki Akasztón tölti a hosszú hétvégét, augusztus 20-át. Előzetesen regisztrálni szükséges Suhajda Antal polgármesternél.

Tázláron Tanyakavalkáddal várják az itthon maradókat. A teljes rendezvény ingyenes. Idei búzából készült kenyeret szentelnek kezdésnek a Beniczky kastélyban, majd részt vehetünk egészségmegőrző, egészségfejlesztő programokon az EFI iroda szervezésében. E program a Tázlár felsőtelepi művelődési házban lesz. A legizgalmasabb programelem minden valószínűséggel a Tanyasi Olimpia lesz, ahol a családok mérhetik össze képességeiket. Az izgalmas vetélkedő után picit nyugodtabb vizekre evezhetünk, egy lelki feltöltődésre, hiszen pszichológus tanácsadáson vehetnek részt az érdeklődők. Mindeközben értékbemutatón és kézműves foglalkozásokon vehetünk részt. A nap zárásaként egy finom ebéd elfogyasztása után a Tázlári Citerazenekar és a Rozmaring Asszonykórus közreműködésével zenés délutánon szórakozhatunk tovább.

Bócsán Falunap fogadja a vendégeket augusztus 20-án. A település egyik meghatározó eseménye minden évben a falunap, amely ingyenesen várja a helyieket és a környékbelieket egyaránt. 11 órától veszi kezdetét az ünnepi ökumenikus istentisztelet és kenyérszentelés az evangélikus templomban. Délután a Parkerdőben folytatódik a nap, ahol mindenki megtalálhatja a kedvére való programot, hiszen lesz itt Strandbirkózó verseny, táncbemutató, vetélkedők és zene is. A talpalávalót elsőként Kárász István és Szloboda Zsolt, majd Delhusa Gjon húzza. A tűzijáték után a napot Dj Dama zárja.

Izsákon 11:30 órától a főtéren kenyérszentelést tartanak, amelyet követően minden résztvevő kóstolhat az újkenyérből.

Soltvadkerten igazán pezsgő augusztus 20-val, két helyszínen színesebbnél színesebb, izgalmas programokkal várják a vendégeket. 9:00 órától a Hősök terén az ünnepi szentmisét dr. Jeney Gábor celebrálja. A szentmisét követően ünnepi beszédet mond dr. Varga Judit igazságügyi miniszter. A városközpontban további programok között találjuk a Soltvadkert Image film bemutatóját, helyi alkotók kiállítását tekinthetjük meg, bemutatásra kerül a város nevezetességeit bemutató kártyajáték és a Vadkerti-tó társasjáték. A délelőtt szeretetvendégséggel zárul a városközpontban, azonban a programoknak itt korántsem lesz vége, hiszen a Vadkerti-tón folyamatos, ingyenes programok várják az érdeklődőket.

Ingyenes programok a Vadkerti-tón

Az államalapítás ünnepére való tekintettel a Vadkerti-tó ingyenesen lesz látogatható. 10:00 órától kreatív és logikai játékok, vizes sportjátékok szórakoztatják a gyermekes családokat, fiatalokat és régebb óta fiatalabbakat egyaránt. 16:00 órától Farkasházi Réka gyermekműsorral kedveskedik a jelenlévő csemetéknek. 17:30 órától a Shadows slágerei csendülnek fel, míg 19:00 órától a Mátrai Jazz Quartett kápráztat el bennünket. 21:00 órától Molnár Ferenc Caramel koncertje teszi fel a napra azt a bizonyos pontot, majd a koncertet követően 22:30 órakor kezdődik a tűzijáték. Bizony-bizony még itt sem ér véget a soltvadkerti programkavalkád, mert 23:00 órától a KunaTones zenekar Jazz-Rock zenéivel tovább fokozza a hangulatot, s végül a napot 00:40 órai kezdéssel a Schuller Disco zárja. És igen mindezeket teljesen ingyenesen élvezhetjük Soltvadkerten.

Kiskőrösön ünnepi megemlékezésre hívják a helyieket, amely keretében 9:30 órakor Ünnepi Szentmise kezdődik a Katolikus templom melletti téren. A szentmisét bemutatja Seffer Attila katolikus esperes. 10:30 órától ünnepi beszédet mond Font Sándor országgyűlési képviselő. A program további részében kenyérszentelésen és boráldáson is részt vehetünk. Mindezek után 12:00 órától közös kenyérsütésre hívogatnak a város kemencéjéhez.

A Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 10:00 – 16:00 óra között nyílt napot tart, ahol a gyermekek részére különleges meglepetésekkel készülnek.

Kecelen Szüreti Napokat tartanak augusztus 20-án és 21-én. Augusztus 20-án, pénteken 14:00 órától ünnepi szentmise lesz a Szentháromság templomban, majd Szent István szobrot avatnak a templomkertben 15:00 órakor. 16:00 órától a művelődési házban átadják a városi elismeréseket, ezt követően képzőművészeti kiállítás nyílik A pillanat szépsége” címmel. Szombaton, augusztus 21-én 9:00 órakor veszi kezdetét a színes programkavalkád, amely szüreti futással kezdődik a focipályáról. 15:00 órától indul a Szüreti menet a József Attila utcai óvodától a Szabadság térre. 16:00 órától színpadi műsorok szórakoztatják a térre látogatókat. Egész délután ingyenes gyermekprogramok várják a családosokat. 20:00 órától veszi kezdetét a Radics Gigi és zenekara által adott koncert, amely 21:30 órakor a tűzijátékkal zárul.

A jelen összefoglalóból jól láthatjuk, hogy minden település teljesen díjmentesen várja vendégeit az augusztus 20-i államalapítás napi programjain. Tehát ingyenes programokból nem lesz hiány a térségben, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak! 

fotó:illusztráció a Gyöngyház Kulturális Központ közösségi média oldaláról

MEGOSZTÁS