A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság második fordulójában az Akasztó a Soltvadkertet fogadta augusztus 29-én. Az Akasztó győzelemmel, míg a Soltvadkert vereséggel kezdte az új idényt. Az akasztóiak szerették volna már nagyon legyőzni a Soltvadkertet, hiszen az elmúlt években rendre a Soltvadkert le tudta győzni az Akasztót.

A találkozó nem indult a legjobban a hazaiaknak. Már a harmadik percben megszerezte a vezetést a vendég együttes. Katona Gergő jobb oldali beadása után, középen a labda Supka Zsolt elé került, aki közelről a hazai hálóba lőtte a labdát 0-1. A mérkőzés eleji zavar után kezdett megára találni az Akasztó. A 10. percben Szabó Zsolt bal oldali szabadrúgása után Márki sarokkal továbbította középre a labdát, azonban a gólvonal elől a vendégvédők mentettek. A 15. percben Juhász Tamás került helyzetbe, de nem tudta a kapuba lőni a labdát. A 25. percben, jó húsz méterről Bajusz Patrik találta el a bal kapufát. A kipattanót Juhász Tamás a vendég hálóba lőtte. Azonban a gólt les gyanánt érvénytelenítette a játékvezető. A 34. percben érett góllá az Akasztó fölénye. Szabó I. Szabolcs szerzett labdát a középpályán, majd remekül ugratta ki a baloldalon elfutó Juhász Tamást. Aki védőit is lefutva egyedül robogott Eifert kapujára. A kijövő vendég hálóőr mellett higgadtan kilőtte a jobb alsót 1-1. A 40. percben Katona Gergő küldte kapura a labdát. Németh Zsolt a hazai hálóőr a jobb alsóba tartó lövést nagy bravúrral kitolta. Két percre rá, Supka Zsolt beadása után Gémesi lövését védte bravúrral Németh.

-Hirdetés-

A második játékrészben jobbára hazai helyzeteket sikerült feljegyezni. A 63. percben Bajusz Patrik bal oldali szöglete után Kapus Patrik egyedül emelkedett a magasba, és fejjel Eifert kapujába bólintott 2-1. A 70. percben Juhász Tamás beadása után Szabó Szabolcs lövését védte Eifert. Öt percre rá, a héten érkezett Pandur Dávid elfutása után, újra Eifert volt jó helyen, és védett. A 88. percben Juhász Tamás nagyszerűen ugratta ki a jobb oldalon elfutó Kerekest, azonban a végállomás újra Eifert volt.

A mérkőzés összképét nézve megérdemelt hazai győzelem született. A második félidőben akár nagyobb arányú sikerre is szert tehettek volna az Akasztóiak. A mérkőzésen a játékvezető nem osztott ki sárgalapot, ami a találkozó sportszerűségét is jól mutatja.

AKASZTÓ FC – SOLTVADKERTI TE 2-1

Akasztó: Németh Zs., Dobosi, Kapus, Geiger (Csoba), Szabó I. Szabolcs (Szabó II. Szabolcs), Szabó Zs., Bajusz (Kerekes), Juhász T., Palla (Pandur), Bánszki (Vincze D.), Márki

Soltvadkert: Eifert, Katona, Frei, Hegedűs, Dulai (Lévai), László, Gémesi (Tóth Á.), Bashiri (Pál), Supka, Molnár (Fejes), Fék

Szrenkó István, az Akasztó FC edzője:

– Először is gratulálok a srácoknak, hogy 1-0 hátrányból sikerült megfordítaniuk a meccset. Több helyzetünk volt, lehetett volna nagyobb arányú a győzelmünk is. Saját magunknak tettük nehézzé a találkozót. Hiszen a 3. percben egy pontrúgás után kaptunk egy gólt, amit le kellett volna védekeznünk. De utána, én úgy érzem, hogy sikerült túlnőnünk a Soltvadkerten. Mind játékban, mind akaratban. Nagyon jó időben jöttek a góljaink. Kellettek a cserék ahhoz, hogy frissíteni tudjunk, ezért is vagyunk ennyien. Én csak a kalapomat tudom megemelni a srácok előtt. Mert meg kellett küzdeniük a Soltvadkerttel, akik egy brusztolós, fiatal, gyors csapat. Plusz a pályával, ami csúszós volt, mert megjött rá az eső. És saját magunkkal is meg kellett küzdenünk, mivel meg kellett fordítanunk a mérkőzést, ami sikerült is.

Újvári Gábor, a Soltvadkerti TE edzője:

– Mélységesen csalódottak vagyunk, mert szerettünk volna legalább egy ponttal távozni. Sajnálom, hogy megint nem figyeltünk oda, így két buta gólt is kaptunk. Egy eladott labda és egy pontrúgás, amit le kellett volna védekeznünk. Sajnos bejött egy nem várt sérülés, ami miatt kiesett egy meghatározó játékos a középpályáról. A második játékrészben nagyon sok eladott labdánk volt. Ez most így alakult, de dolgozunk tovább.

Kapcsolódó cikk
Nem lesznek a mérkőzésekről fotók és megcsappan a közvetítések száma
Nem lesznek a mérkőzésekről fotók és megcsappan a közvetítések száma
Tisztelt Sportbarátok, Szurkolók, Sportolók! Az MTVA közleménye szerint, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)...
MEGOSZTÁS