Szeptember 11-én szombaton színes programokkal és sok-sok fellépővel folytatódott az Akasztói Kisasszony-napi Búcsú.

 

-Hirdetés-

A pénteki naphoz hasonlóan szombaton is egy kiállítás megnyitóval indult a nap, ezúttal a könyvtárban “Ilyen volt ilyen lett” címmel. Az eseményre ellátogatók megnézhették milyenek voltak Akasztó főbb nevezetességei és épületei régen és most.

A kiállítás megnyitója után a sporté volt a főszerep, hiszen 11:30-kor Katus Attila lépett a színpadra, hogy jól megmozgassa az akasztóiakat egy kis tornával. A közel fél órás edzés után nyújtás, majd életmódtanácsadás következett. Az óra végén a résztvevők között egy ajándékcsomag is gazdára talált.

Katus Attila jól megmozgatta az akasztóiakat

Eddigre már el kezdtek szállingózni a levegőben a finomabbnál-finomabb illatok, hiszen kezdetét vette a birkapörkölt-főző verseny, melyre idén mondhatni rekordszámú, 31 csapat nevezett.

14 órakor elsők között lépett színpadra Szandi.

Szandi nyitotta a fellépők sorát

Szandi közel 40 perces koncertje után vette kezdetét a hivatalos megnyitó Suhajda Antal polgármester köszöntő beszédével, majd a Kiskőrösi Töpörtyűk és Akasztó Község Önkormányzat intézményi dolgozóinak néptánc műsorával. A zenei kíséretet Pogrányi Miklós és barátai biztosították.

Nagy tapsvihar kísérte az önkormányzat intézményi dolgozóinak néptánc műsorát

Majd Bognár Bence kisbíró kidobolásával kezdetét vette a szüreti felvonulás, melyre idén is érkeztek szép számmal lovasok, fogatosok, csikósok.

Díszes szüreti menet vonult fel Akasztó utcáin

16 órakor Gáspár Laci lépett a színpadra.

Gáspár Laci a Hurrikán című dalával nyitotta a koncertjét

Őt követte a Studio 2000 TSE táncműsora, benne akasztói fiatalok látványos táncos bemutatójával.

Szintén nagy sikert arattak az akasztói fiatalok, táncműsorukkal

Az este folyamán fellépett még a Princess és Gregor Bernadett.

A Princess együttes hegedűjátékával bűvölte el a közönséget

A Dívák – Fésüs Nelli, Sári Évi és Ladinek Judit.

A Dívák tényleg dívák voltak szombaton este

A 4 FOR DANCE.

Nagy sikert aratott a külföldön is ismert 4 FOR DANCE táncegyüttes

Este 20 óra után már óriási tömeg előtt lépett a színpadra Bódi Guszti és Margó.

Az igazán nagy buli pedig Bódi Gusztiék fellépésével vette kezdetét

A főzőversenyen idén két kategóriában hirdettek verseny. A 18-30 év illetve a 30 év felettieket is külön díjazták.

18-30 év (ifjúsági):

  1. hely: Budai Dániel
  2. hely: Láng Georgina
  3. hely: Újvári Máté

Különdíj: Beniczki Andor

31 év felett:

  1. hely: Németh Antal
  2. hely: Géró István
  3. hely: Csatai István

Különdíj: Kanalas Sándor

Az ifjúsági kategória díjazottjai

Az éjszaka folyamán tűzijáték, a Sramlikings és a Dzsemboli zenekar szórakoztatta a közönséget egészen hajnalig.

Vasárnap tovább folytatódik az Akasztói Kisasszony-napi búcsú, ahhol a motorosoké lesz a főszerep. Továbbá fellép majd a Bon-Bon és Gangsta Zolee és a Kartell zenekar is.

Részletes PROGRAMOK ITT!  

Kapcsolódó cikk
Kiállításmegnyitóval vette kezdetét az Akasztói Kisasszony-napi Búcsú
Kiállításmegnyitóval vette kezdetét az Akasztói Kisasszony-napi Búcsú
Tavaly a korlátozások miatt elmaradt, idén azonban újra ünnepel Akasztó, hiszen szeptember 10-12. között rendezik meg a Kisasszony-napi Búcsút. Ennek...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (287 db kép)
MEGOSZTÁS