Győzelemmel felérő bravúrdöntetlen a kiskőrösi férfi kézisektől

Az NB II-ben szereplő Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapata három forduló után még pont nélkül állt a bajnokságban. Az együttes a következő mérkőzését október 15-én, hazai környezetben játszotta.

-Hirdetés-

Az együttes ezen a napon a Pécsi EAC gárdáját látta vendégül, akikkel 32-32-es (18-18) döntetlent játszottak: Petróczi-Kis (k), Polyák (k), Torgyik R. (k), Barna 4, Bogáromi, Harangozó 3, Hunyadi 1, Laki Gergő 14, Patai 2, Polereczki 2, Ruskó 3, Wágner 1, Dózsa 1, Rohoska 1. Edző: Horváth András.

A találkozó előtt a különböző bajnokságokban szereplő kézilabdacsapatok kiállását és összetételét jelentősen befolyásoló döntés született a járványhelyzetre való tekintettel a Magyar Kézilabda Szövetség részéről. Eszerint az MKSZ megvizsgálta a koronavírus-helyzetet, és a vonatkozó jogszabályok, az Operatív Törzzsel történt egyeztetés, valamint a Sportegészségügyi Albizottság állásfoglalása alapján módosításokat határozott meg a 2021/22-es szezon bajnoki- és kupaküzdelmeinek versenykiírásaihoz. A módosítások 2021. október 11-től hatályosak.

A döntés értelmében a Magyar Kézilabda Szövetség és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt U16-os, serdülő, ifjúsági és felnőtt bajnoki- és kupa versenyre, valamint a Szakmai és Versenybizottság által elfogadott ezen korosztályok számára kiírt és elfogadott tornákra – beleértve az edzőmérkőzéseket is – vonatkozó módosítások:
– a bajnoki- és kupamérkőzéseken a jegyzőkönyvbe beírt résztvevők és egyéb közreműködők (játékosok, hivatalos személyek, játékvezetők, versenybírók, ellenőrök, jegyzőkönyv-vezetők, órakezelők, pályatörlők) kizárólag 72 órán belüli negatív PCR-teszteredmény bemutatása esetén írhatók be a jegyzőkönyvbe és tartózkodhatnak a mérkőzés helyszínén, a csarnokban
– PCR-teszteredmény bemutatása alól mentesít a koronavírus elleni védettség igazolásának (védettségi igazolvány, applikáció, oltásról szóló hivatalos dokumentum) bemutatása

Valamennyi bajnoki- és kupaverseny mérkőzéseire, a versenyben részt vevők korosztályára való tekintet nélkül a nézők a sportrendezvények kapcsán hatályos jogszabályok alapján léphetnek be, azaz a védettség igazolásával (védettségi igazolvány vagy applikáció). Védettség igazolását bemutató nagykorúak felügyelete alatt lévő kiskorúak védettség igazolása nélkül is látogathatják a mérkőzéseket nézőként, a 194/2021. (IV.26.) számú Kormányrendeletnek megfelelően.
A mérkőzésekre a média képviselői a koronavírus elleni védettség igazolásának bemutatása vagy 24 órán belüli negatív PCR-teszteredmény esetén léphetnek be és végezhetik munkájukat, melynek ellenőrzése a sportesemény szervezőjének a kötelezettsége.

Az U16-os, a serdülő és az ifjúsági korosztályokból történő visszalépések, ki nem állások, vagy töredékes létszámú kiállások kapcsán az MKSZ versenyigazgatója illetve a rendező Megyei/budapesti KSZ versenyigazgatója a versenykiírásban meghatározott büntetést indokolt esetben korlátlanul enyhítheti, illetve mellőzheti. Ez a lehetőség 2021.október 11-től visszavonásig, de legkésőbb a kormány Covid-19-cel kapcsolatos korlátozásainak eltörléséig tart.

A fentiekről tájékoztatta a hangosbemondón keresztül a szurkolókat Harangozó Péter csapatvezető. A találkozó gyászszünettel kezdődött, amely során a nemrégiben elhunyt Budai Viktóriára emlékeztek: a Jánossomorja Sportegyesület 20 éves kézilabdázóját a hírek szerint egy 35 éves kábítószer hatása alatt álló sofőr gázolta el kerékpározás közben, amelyet nem élt túl a fiatal kézilabdázó lány.

A Kiskőrösi KSK mérkőzése az említettek után következett, ami nagy meglepetéssel zárult. A kiskőrösiek ezen a napon a tabellát 4 győzelemmel vezető, hibátlan mérleggel rendelkező pécsieket fogadták. A találkozó során látszott, hogy a vendégek nem érdemtelenül harcolnak az érmes helyekért, de a kiskőrösiek lelkesedéssel, csapategységgel és nagy odaadással eltüntették ezt a különbséget. A mérkőzés elején a kiskőrösiek vezettek 1-2 góllal, majd a pécsiek fordítottak és háromgólos előnyre tettek szert (12-15). A félidő utolsó harmadát háromgólos előnnyel várták a pécsiek (14-17), de a kiskőrösi csapat nagyon szervezetten és jól védekezett, az utolsó másodpercekben szerzett góllal pedig döntetlenre hozta ezt a játékrészt (18-18). A szünet után a hazaiak kiválóan védekeztek és több esetben is nagy bravúrral védett a kapuban Petróczi-Kis András. A csapatot húzta magával a találkozón 14 gólt szerző Laki Gergő, de mindenki hozzátette a magáét a jó eredményhez. A kiskőrösi csapat 23-20 után végig tartotta előnyét és nagy izgalmak közepette az utolsó 32-31-re vezetett. Néhány másodperccel a találkozó vége előtt egy akár belemenésnek is ítélhető esetet követően jutottak hétmétereshez a pécsiek és az ebből szerzett találattal mentették döntetlenre a mérkőzést (32-32).

Laki Gergő

A mérkőzés végén a hazai csapat legjobbjának járó üveg bort Laki Gergő vehette át Harangozó Péter csapatvezetőtől, aki a következőképpen értékelt:

„Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk és tudtuk, hogy egy kiváló csapat ellen játszunk a mai napon. A mai jó teljesítményünkhöz az is kellett, hogy a kiváló szurkolótáborunk végig biztatott bennünket és segítette a csapatunkat, amit ezúton is köszönök nekik. Nagyon örülök, hogy ma ilyen sok góllal tudtam segíteni az együttest a jó szereplésben. Mindezek mellett kicsit bosszús is vagyok, mert igen közel álltunk a még nagyobb meglepetéshez, hiszen csak pár másodpercen múlott a győzelmünk.”

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (89 db kép)
MEGOSZTÁS